Ellenségből szövetséges

13. rész

-Te hogy szabadultál ki a wc-ből? - kérdezte Nate az őrt.

-Egyszerűen.

-Aha. És most meg tudod mutatni esetleg, hogy merre van a büfé? Kicsit megéheztem... - próbálkozott Nate, természetesen sikertelenül. Ugyanis az őr konkrétan ignorálta.

-Hogy jutottatok be ide? És mit kerestek itt? - kérdezte a fekete hajú pasi. Akit, ha tippelnem kéne, szerintem Robertonak hívnak.

-Nyugi, Roberto, csak eltévedtünk - magyarázkodott Nate. A megszólítás hallatára elmosolyodtam, ugyanis ezek szerint egyre gondoltunk.

-Milyen Roberto? - kérdezte idegesen a pasi - És miért hinnék nektek?

-Mert az igazat mondjuk - szólaltam meg - Ő - mutattam a mellettem álló Nate-re - Nem találta a mosdót, ezért megkérdezte ettől az őrtől, hogy merre van, aztán valamiért bezárta. Szegény kicsit beteg - suttogtam a két férfinak, mire Nate összehúzott szemmel meredt rám - Nem túl százas agyilag, nem jó a memóriája, és néha kicsit pszichopatává válik. Ja, és közben talált egy kártyát, ami kíváncsivá tett minket, ezért bejöttünk ide, de mivel semmi érdekeset nem találtunk, éppen menni készültünk - fejeztem be a mesélést.

-Aha - méregett Roberto - Mehettek - mondta végül, mire Nate-el egyszerre sóhajtottunk fel megkönnyebülten. Kikerültük a két férfit, majd nyugodtan elsétáltunk, mint akik ártatlanok.

-Szerinted is Robertonak hívják? - suttogtam Nate fülébe, mire ő felnevetett.

-Kétségkívül - bólintott - Egyébként - szólalt meg újra - Szerinted hány percbe telik, mire bemennek, kinyitják a falat, majd a széfet, amiben nem találnak semmit, ezért utánunk jönnek?

-Hm... - gondolkodtam el - Talán fél perc.

-Szerintem is.

Összenéztünk, majd egyszerre kezdtünk el futni a bálterem felé. Amint megláttuk Ross-t, odarohantunk hozzá.

-Megvan a kulcs, de kábé fél perc múlva jönnek érte a fickók, és legjobb esetben csak simán elveszik tőlünk, szóval mondd gyorsan, hogy mit kell csinálnunk - hadarta Nate.

-Na, ügyesek vagytok - bólintott Ross elégedetten, reagálva arra, hogy megtaláltuk, amit meg kellett találni. - A kulcsot tartsátok meg, később még jól fog jönni. Ez pedig... - vett elő a kezéből egy újabb levelet. - A tiétek - adta át.

Nate kinyitotta a virágmintás borítékot, mire odaálltam mögé, és együtt elkezdtük olvasni a levelet.

„Ha eljutottatok idáig, akkor gratulálunk, már jó úton haladtok a rejtvény megfejtéséhez. Viszont még közel sincs vége a nyomozásnak. Atlantában viszont véget ért a küldetésetek, megszereztétek a kulcsot. Most menjetek haza, Los Angelesbe, a következő nyom ott vár rátok. Sok sikert!"

-G., L.

-Komolyan egy kulcsért jöttünk el idáig? - nézett fel Nate a papírból. Kérdését eredetileg Rossnak szánta, aki... aki nem volt sehol. - De jó. Már megint itt hagyott - sóhajtott fel, miközben én újra elolvastam a levelet.

-Szerinted a G., L. két névnek a rövidítése, vagy inkább egy monogram? Vagy esetleg teljesen más - gondolkodtam.

-Hm... szerintem két külön név. Viszont... most már szerintem menjünk - nézett el a folyosó irányába, ahol ott volt Roberto és az őr.

Úgy ítéltük meg, hogy a futás túl feltűnő lenne, ezért gyors sétával hagytuk el a termet, majd végül az egész épületet.

***

Fél tízkor értünk vissza a Hiltonba, és amint beléptünk a szobába, mindketten fáradtan dőltünk le az ágyra.

-Elfáradtam - szólalt meg Nate.

-Én is. Viszont... holnap mehetünk haza.

-Ahol minden folytatódik - tette hozzá Nate.

-Bánod? - néztem rá.

-Nem - felelte - Te?

-Nem. Örülök, hogy végül folytattuk a nyomozást - mondtam őszintén.

-Én is - értett egyet - Most már tényleg kíváncsi vagyok arra, hogy mi lesz a végkifejlet.

-Én is. Nincs ötleted, hogy ki lehet G. és L.? - kérdeztem, bár előre sejtettem a választ.

-Fogalmam sincs.

-Nekem sem - sóhajtottam fel.

Pár percig csak csendben feküdtünk az ágyon, egyikőnk sem mondott semmit.

-Megyek, lefürdök - ültem fel hirtelen.

-Oké.

Bementem a fürdőszobába, ahol le akartam vetkőzni, de beakadt a ruhám cipzára. Hülye báliruhák. Sose tudom őket levenni.

Percekig próbálkoztam, sikertelenül.

-Nem igaz - motyogtam magamban, majd végül feladtam, és kinyitottam a fürdőszoba ajtót. - Nate?

-Hm? - nézett fel a telefonjából.

-Segítesz, légyszi? - kértem - Beakadt a ruhám cipzára.

-Jövök - állt fel az ágyról. Odasétált hozzám, mire én hátat fordítottam neki. Megpróbálta lehúzni a cipzárt, de neki sem ment olyan könnyen.

-Ohm... - szólalt meg.

-Mi az? - kérdeztem rögtön.

-Elszakadt - mondta.

-Mi van?! - kaptam oda a fejemet, mire Nate felnevetett, mire nekem leesett, hogy csak hazudott. - Nem vagy vicces - dünnyögtem.

-Látnod kellett volna az arcodat, akkor mást mondanál - nevetett továbbra is.

-Oké, akkor lehúzom magamnak a cipzárt - léptem el tőle, mire megfogva a karomat, és megállított.

-Na, Myers, megcsinálom, ne aggódj - mondta, mire megenyhültem, és újra hátat fordítottam neki.

-Nem aggódom.

-Akkor jó - mondta, majd újra a cipzárhoz nyúlt. Viszont ezúttal már sikerült lehúznia. Ahogy a keze a bőrömhöz ért, újra elkapott az az érzés, ami tánc közben - egyszerre ijedtem, és nyugodtam meg tőle. Próbáltam figyelmen kívül hagyni, ahogy libabőrös lettem, de nem igazán sikerült. És úgy tűnik, hogy Nate-nek sem.

-Fázol? - suttogta a fülembe, amitől még jobban megborzongtam, ahogy a lehellete a nyakamat csiklandozta.

-Nem - feleltem. Szerintem értette a célzást, mert ujjait végigfutatta a gerincem vonalán, annak ellenére, hogy már lehúzta a cipzárt. Pár nappal ezelőtt még szerintem azt mondtam volna, hogy ne érjen hozzám, de most valamiért képtelen voltam rá. Ugyanis a szokásos utálat, és ellenszenv mellett, most éreztem valami mást is, ami sokkal intenzívebb volt a gyűlöletnél. És enyhén szólva megijesztett.

Továbbra is háttal álltam Nate-nek, aki a kezét a derekamra helyezte, majd hirtelen szembe fordított magával. A ruhám lecsúszott a vállamról, így a mellkasom jobban láthatóvá vált, ami egyre gyorsabban emelkedett fel-le, ahogy Nate kicsit közelebb húzott magához.

Egy pillanatig tartottuk a szemkontaktust, viszont aztán Nate megszakította, amikor lenézett a számra, majd onnan végigfutatta a tekintetét először a kulcscsontomra, majd a nyakamra.