20. rész

1.5K 76 8
                                    

-Nem hiszem el, hogy elrángattál magaddal - dühöngött Maya.

Már fél órája jártuk Los Angeles utcáit, kezünkben az iránytűvel.

-Nem volt muszáj eljönnöd - vontam meg a vállamat.

-De, muszáj volt, mert valakinek meg kell védenie téged, ha esetleg megint megpróbálnának megölni.

-És pont te leszel az az ember, aki megvéd? - néztem rá szórakozottan.

-Igen, én - bólintott - Van nálam zsebkés.

-Hát persze, hogy van...

-Bármikor szükség lehet rá.

-Maya, azért nem hiszem, hogy valami életveszélyes helyre mennénk.

-Ki tudja? Eleanor szerintem azért nem jött, mert nem akar meghalni, amit amúgy megértek, mert én sem, de semmi baj, mert van nálam zsebkés - mondta.

-Eleanornak csak simán dolga volt - javítottam ki.

-Részletkérdés - intett le - Egyébként épp az előbb kérdezte, hogy hol vagyunk, és hogy hogy állunk a nyomozással. Megmondtam neki, hogy melyik utcában vagyunk pontosan, hogy hogyha meghalunk, akkor tudja majd, hogy hol keressen.

Pár perc múlva megálltam, ugyanis az iránytű egy raktárnak tűnő épület felé mutatott.

-Bemenjünk? - néztem Mayára.

-Egy elhagyatott, ijesztő raktárba? Mindenképp - bólintott, és úgy tűnt, hogy komolyan is gondolja, ugyanis elindult a bejárat felé.

-Nyitva van? - kérdeztem tőle.

-Igen - felelte, majd benyitott az ajtón.

Mivel sötét volt, mindketten elővettük a telefonunkat, és azzal világítottunk. Valóban egy raktárban voltunk, mindenhol dobozok vettek minket körül.

-Oké, és most akkor mit kéne keresni? - nézett rám Maya.

-Fogalmam sincs - tártam szét a karomat - Gondolom... valami dobozt, amin rajta van egy virág.

-Virág? - kérdezett vissza.

-Igen - bólintottam - Eddig mindig azzal jelezték, hogyha megtaláltuk amit kerestünk.

Hirtelen megcsörrent a telefonom, mire ránézve a kijelzőre, felsóhajtottam.

-Ki az? - kérdezte Maya.

-Amanda - dünnyögtem, majd nagy nehezen, de rányomtam a felvevés gombra.

-Avery! - köszöntött.

-Szia, Amanda.

-Csak azt akartam kérdezni, hogy mikor jössz haza, mert csinálni akarok sütit, de addig megvárlak vele, mert frissen a jó. Hol vagytok?

-Nem tudom, Amanda, hogy hol vagyunk pontosan, valami raktárban - mondtam, majd végül hozzátettem azt is, hogy melyik utcában, bár úgy tűnt, hogy ezzel nem sokat mondtam neki. - Nem tudom, hogy mikor érünk haza, de nyugodtan csináld meg a sütit.

-Oké - mondta, majd le is tette a telefont.

-Ez gyors volt - jegyezte meg Maya - Mit mondott?

-Azt, hogy csinál sütit - sóhajtottam - Na, kezdjük el  nézegetni a dobozokat.

Húsz percen keresztül nézegettük a dobozokat, de egyiken sem találtunk semmilyen jelzést.

-Kezdem unni - szólalt meg Maya.

-Most már bírd ki, nincs olyan sok hátra - biztattam.

Már éppen nyitotta a száját, hogy mondjon valamit, amikor hirtelen ajtócsapódást hallottunk.

-Valaki jött - néztünk össze, és szavak nélkül megbeszéltük, hogy jobb, hogyha úgy teszünk, mintha itt sem lennénk, ezért mindketten bebújtunk a dobozok mögé.

Egy pillanat múlva két férfit láttunk meg; úgy tűnt, mintha keresnének valamit. Vagy inkább valakiket.

-Nem értem - szólalt meg az egyik - Hol vannak?

-Honnan tudjam? Lehet, hogy már nincsenek itt - mondta a magasabb pasi.

-Az nem jó - rázta meg a fejét az alacsonyabb - Akkor mit fogunk mondani a főnöknek?

Miközben ők tanakodtak, én írtam Nate-nek, hogy jó lenne, ha idejönne, mert lehet, hogy le fogunk bukni. De ha esetleg mégsem így lenne, akkor is elkél a segítsége a doboz keresésében.

-Én semmit - vonta meg a vállát a magasabb - Majd te beszélsz.

-Hülye vagy? Mindig én kapok ki.

-Ja, tartani kéne ezt a hagyományt - bólogatott az egyik.

-Szerintem meg új hagyományt kéne kezdeni azzal, hogy ezentúl te jelented be, ha valamit elcseszünk - mondta az alacsonyabb.

-Jó, tudod mit? Keressük meg őket, aztán senkinek sem kell bevallania semmit. Biztos elbújtak valahol...

Mayával kétségbeesetten összenéztünk, mivel nem nagyon volt időnk elbújni normálisan, ezért a két férfinak nem igazán kellett megerőltetnie magát ahhoz, hogy megtaláljon minket.

Viszont szerencsére először nem nálunk kezdték a keresést, úgyhogy egy kis időt nyertünk.

-Hallod, normális vagy?! - kiáltott fel a magasabb.

-Mi bajod?

-Rádobtad a lábamra a több kilós dobozt!

-Ja, bocs, fel se tűnt - vonta meg a vállát az alacsonyabb - Hallod, nézd már, ezen a dobozon van egy virág.

Összenéztünk Mayával, mivel valószínűleg az volt az a doboz, amit kerestünk. És a két hülye hamarabb megtalálja, mint mi. Pedig ők nem is keresték.

-Ne a dobozokat nézegesd már, te nyomorult!

-Jól van, na.

-Fáj a lábam a guggolástól - suttogta Maya, és egy kicsit arrébb csuszogott, hogy elférjen, de véletlenül nekiment egy doboznak, ami leborult, és hangos puffanással a földre zuhant. - Basszus - kerekedett el Maya szeme, ahogy a két pasi pont a mi irányunkba fordult.

Mindketten ledermedve vártuk, hogy mi jön ezután. És hát... persze, hogy mindketten rögtön elindultak felénk.

Ellenségből szövetségesWhere stories live. Discover now