Ellenségből szövetséges

31. rész

Nagy puffanással érkeztünk a földre. Hirtelen meg sem tudtam mondani, hogy min landoltam.

-Myers - nyöszörgött Nate - Rajtam fekszel.

-Oh. Bocs - kászálódtam le róla.

Miután nagyjából elmúlt a szédülésem, megállapítottam, hogy egy trambulinhoz hasonló cuccon landoltunk, és egy viszonylag nagyobb teremben voltunk.

Nate a kezét nyújtotta felém, és segített leszállni a hálószerűségről.

-Szerinted oda kéne mennünk? - mutatott az egyetlen ajtóra a szobában.

-Gondolom - vontam meg a vállamat.

Próbáltuk kinyitni az ajtót, de az nem nyílt.

-Hát persze. Gondolhattuk volna, hogy nem ilyen egyszerű - szólalt meg Nate - Meg kell keresnünk a kulcsot.

-De nincs is kulcslyuk - hajoltam le, egy lyuk után kutatva.

-Akkor legalábbis valami kulcshoz hasonlót - javította ki magát.

Nate átment a terem másik végébe, én pedig ott maradtam ahol voltam, miközben valami hasznosat kerestem. A szoba tele volt mindenféle kacattal, amik a földön, az asztalon, vagy éppen a falon voltak. Elkezdtem mindegyiket egyesével megnézni.

-Kicsit úgy érzem magam, mint egy szabadulószobában - jegyeztem meg, miközben a kezemben egy nagy dobókockát forgattam.

-Én is - értett egyet Nate.

A kockát visszaraktam az asztalra, és felvettem helyette egy lapot, amin egy olyan keresztvény volt, amit az iskolások munkafüzeteibe szoktak rakni. Találtam egy ceruzát is, így elkezdtem töltögetni a rejtvényt.

Pár perc múlva kész lett, és kijött megfejtésnek, hogy fagyott víz.

Összeráncoltam a szemöldökömet, és körbenéztem a szobában, de semmi jégre emlékeztetőt nem találtam.

Megnéztem az asztalon lévő többi dolgot, és amikor találtam egy olyan tárgyat, amivel jégkockát lehet készíteni, rögtön felkaptam, és amikor megfordítottam, megláttam a rajta lévő két számot, amit narancssárga filccel írtak rá.

-Nate! Ide tudsz jönni? - kérdeztem. A következő pillanatban már ott állt mögöttem, és felolvasta a két számot:

-Egy, hét.

Ahogy ezt kimondta, mindkettőnk tekintete az asztalon lévő, kinyitott naptárra ugrott, amin a számok ugyanolyan narancssárga színnel voltak írva, mint az egyes és a hetes.

-Egy hét - mondtam halkan.

-Na de melyik?

-Fogalmam sincs - vettem a kezembe a naptárat. Elkezdtem lapozgatni, de a naptár teljesen üres volt. - Egyik héthez sincs semmi se írva - adtam oda Nate-nek. Ő is elkezdte nézegetni, de aztán hirtelen megállt a lapozásban. - Mi az? - kérdeztem.

-Nem lehet, hogy ez csak figyelemelterelés? - nézett rám.

-Ezt hogy érted? - ráncoltam össze a homlokomat.

-Lehet, hogy nem is ezt a naptárat kell nézni, hanem csak azért rakták ide, direkt ugyanilyen színű számokkal, hogy azt higgyük, hogy ezzel kell foglalkoznunk.

-De miért rakták volna ide, ha épp az a céluk, hogy megfejtsük ezt a rejtvényt, és megtaláljuk őket? - értetlenkedtem.

-Fogalmam sincs - vonta meg a vállát,  majd elindult az ajtó felé, mire követtem őt.

Odamentünk az ajtóhoz, mire rögtön észrevettem egy kapcsolót, amire eddig azt hittem, hogy villanykapcsoló vagy valami ilyesmi, de amikor felnyitottam a tetejét, ahelyett, hogy egy kapcsoló lett volna, egy fekete kijelző volt alatta.

Megérintettem az ujjammal, mire az bekapcsolt, és egy kétjegyű szám kódot kért.

Beírtam az egyest meg a hetest, mire az ajtó rögtön kinyílt. Összenéztünk Nate-el, majd beléptünk rajta.

Viszont amikor átléptem a küszöbön, megilletődve hátra is tántorodtam. Ugyanis már voltak mások a helyiségben. Cole a szoba közepén állt, Maya pedig a nyakában ült.

-Aú, Myers! Ráléptél a lábamra! - kiáltott fel Nate. Viszont mivel Cole-nak és Mayának nem tűnt fel, hogy bementünk, ugyanúgy megijedtek, mint ahogy én az előbb tőlük, így Maya majdnem leeesett Cole nyakából, csak Cole még időben megtartotta.

-Ti aztán mit csináltok? - néztem rájuk értetlenül.

-Úgy érted, hogy miért ülök Cole nyakában? - kérdezett vissza Maya, mire bólintottam. - Hát... mindketten beragadtunk ebbe a szobába, ezért itt szenvedünk már vagy 10 perce, hogy kijussunk. És közben én feljöttem Cole nyakába, hátha találok valamit a plafonon, de egyelőre még semmi hasznossal nem találkoztam.

-Aha... - bólogattam, miközben a mögöttünk lévő ajtó becsapódott.

-Fogadjunk be is zárult - szólalt meg Cole.

-Hát persze - állapította meg Nate.

Maya továbbra is Cole nyakában ülve tapogatta a plafont, miközben én és Nate is körbejártuk a kis szobát.

A következő pillanatban Eleanor toppant be az ajtón, amin az előbb még én és Nate érkeztünk meg. Nyilván mögötte is becsapódott, és be is zárult.

-Öhm... sziasztok - nézett ránk meglepődve - Mi ez, valami csapat gyűlés?

-Valami olyasmi - bólintott Nate - Éppen keresünk valami hasznosat, amivel kijuthatunk innen.

-Nincs nálad valami hasznos, Maya?

-Most csak egy szúnyog riasztó van a zsebemben - felelte Maya - Kétlem, hogy annak hasznát vennénk.

-Miért van nálad szúnyog riasztó? - ráncoltam össze a szemöldökömet.

-Bármikor jól jöhet - vonta meg a vállát.

***

Fél órán keresztül járkáltunk fel-le a helyiségben, eredménytelenül.

Hirtelen véletlenül felbuktam a szőnyegben, mire konkrétan nekieestem Nate-nek, aki reflexből elkapott.

-Myers! - kiáltott fel.

-Mi az? Nem direkt volt - védekeztem.

-Nem az - legyintett - Amikor elestél, felgyűrődött a szőnyeg. Úgy láttam egy pillanatra, mintha lenne alatta valami.

Maya - aki már leszállt Cole nyakából - odalépett a szőnyeghez, és felhajtotta. A padlóra öt darab négyzet volt festve, mindegyik közepén egy számmal.

-Ezzel most mit csináljunk? - kérdezte Maya, mire elgondolkodtam.

-Mi lenne, ha mindenki ráállna arra a négyzetre, ahányas számú folyosón indult el? - jutott eszembe - A filmekben mindig ilyesmi van.

-Oké Myers, ez jó ötlet - bólintott Nate.

Az első számú négyzetbe beállt Eleanor, a kettesbe Maya, a hármasba Cole, a négyesbe én. Nate nagyot sóhajtott, majd ő is ráállt a saját számára.