34. rész

1.4K 88 10
                                    

Apával nem szoktunk mindig együtt vacsorázni, mivel általában különböző időpontokban éhezünk meg. Viszont most leültem én is enni, amikor ő is.

Elkezdtünk enni, miközben én azon gondolkodtam, hogy hogy kéne feltenni neki a kérdést a nevemmel kapcsolatban. De mivel semmi sem jutott eszembe, ezért csak egyszerün kertelés nélkül rákérdeztem:

-Nekem van harmadik nevem?

-Tessék? - kérdezett vissza, miközben majdnem félrenyelt a meglepettségtől.

-Van harmadik nevem? - ismételtem meg, miközben biztos voltam benne, hogy hallotta.

-Nincs - vágta rá, mire felsóhajtottam. Gondoltam, hogy nem lesz egyszerű menet.

-De tudom, hogy van, apa. Enola.

Megállt a kezében a villa.

-Ezt meg honnan veszed, Avery? - húzta fel a szemöldökét. Általában apa kedves velem, viszont most ennek a kedvességnek jele sem volt, se az arcán, se a hangjában.

-Találtam egy régi kazettát a születésem napjáról, amiben úgy mutatsz be engem, mint Avery Enola Myers. Miért nem mondtad el? - kérdeztem. Nem felelt. - Kérlek, apa! Tudnom kell, hogy miért pont Enola a harmadik nevem, különben nem tudunk tovább nyomozni Nate-el.

Már majdnem hozzátettem motivációként, hogy el kell mondania, ha akarja még viszont látni anyát, de aztán úgy döntöttem, hogy nem mondom el neki, hogy szerintem ő és Laurel még életben vannak. Nem akarom, hogy aztán csalódnia kelljen.

-Sajnálom, kicsim. Én segíteni szeretnék, de okkal nem mondtam el eddig - szólalt meg végül.

-De milyen okkal?

Felsóhajtott.

-Az a valaki... akiről a nevedet kaptad...

Úgy tűnt, mintha egy pillanatra elkalandozna.

Vártam, hogy befejezze a mondatot, de ő nem tette.

-Apa...?

Megrázta a fejét.

-Felejtsd el azt a nevet, hogy Enola, oké? - nézett a szemembe - Oké? - ismételte meg.

-Oké - bólintottam.

***

A vacsora további része csendben telt, miközben én azon gondolkodtam, hogy ki lehet az az Enola, akinek a gondolatától ennyire kiakadt az apám.

Amikor végeztem, felmentem a szobámba, és hívtam Nate-et.

-Na, megtudtál valamit? - kezdtem köszönésképpen.

-Nem igazán - felelte - Amikor rákérdeztem, először nem is mondott semmit. Utána se sok mindent, de ha jól értettem, akkor nem csak úgy a semmiből jött, hogy legyen a harmadik  nevem David, hanem valaki után neveztek el így. Valaki, akit nem igazán bír az apám.

-Ugyanez a helyzet velem is. Most már csak azt kéne kiderítenünk, hogy ki az az Enola és David.

-Nem lehet, hogy Grace és Laurel jóba voltak velük, ezért azt akarják, hogy keressük fel őket? Attól, hogy ők barátok voltak, az apáink még utálhatják őket. Az megmagyarázná, hogy miért róluk kaptuk a nevünket, amiket később elhallgattak előlünk.

-Igazad lehet. De akkor sem tudom, hogy hogy kéne megtalálnunk őket. Még a vezetéknevüket se tudjuk - sóhajtottam fel, miközben elterültem az ágyon. - Úgy érzem, hogy sose lesz vége ennek a nyomozásnak - mondtam halkan.

-Nem úgy volt, hogy élvezed? - kérdezte Nate.

-De, igen. És élvezem is. Csak nem tudom... nem szeretem, amikor meg vagyok rekedve, és nem tudom, hogy mi a következő lépés. Olyan rossz érzés.

-Ne aggódj, majd kitaláljuk, hogy mi legyen. Eddig minden feladatot megoldottunk, és ez sem lesz kivétel. Oké?

-Oké - ismételtem meg, miközben elmosolyodtam a rövid motivációs beszéde hallatán. - Akkor szerintem holnap átnézem anya régi cuccait, hátha találok valami verset, képet, vagy bármit, ami Enolára utal.

-Én is megcsinálom akkor ugyanezt - mondta Nate.

-Oké.

Hirtelen csend lett, és egyikőnk sem mondott semmit.

A szívem kicsit gyorsabban kezdett verni, amikor egy ötletem támadt.

-Mostanában csak a nyomozásra koncentráltunk, és... - köszörültem meg a torkomat -Nem akarsz átjönni? Tudod, csak úgy.

-Örömmel - vágta rá Nate - Szerintem rád férne egy kis szünet a sok rejtvény és feladat után. Plusz... szeretnék egy kis időt tölteni a barátnőmmel - mondta, teljes természetességgel a hangjában, mire elvigyorodtam. A barátnője vagyok.

-Úristen, ki az a szerencsétlen lány, aki a barátnőd? Szegénynek valami gond lehet a fejében, hogyha egyáltalán hozzád szól - szívattam.

-Igen, valóban nem százas a csaj. Ráadásul nagyon idegesítő, mindig megőrülök tőle.

-Szörnyű lehet.

-Hát, valóban az - értett egyet Nate - De egyébként nem mindig őrült.

-Nem? - vontam fel a szemöldökömet, miközben éppen próbáltam visszatartani a nevetésemet.

-Nem. Tudod, igazából elég okos. Nagyon. Meg vicces is, és ráadásul még a zenei ízlése is jó. Kedvesnek azért nem mondanám... - mondta, mire felnevettem - ...de úristen, ha látnád mennyire gyönyörű! Főleg amikor nevet...

Képtelen voltam letörölni a mosolyt a képemről, miközben nem tudtam elhinni, hogy ezeket Nate Torres mondja nekem. Az a Nate Torres, akivel pár héttel ezelőtt még utáltuk egymást. Vagy legalábbis azt hittük.

-Klassz csaj lehet - szóltam.

-Az. Nagyon is - mondta halkan, mire még jobban elmosolyodtam.

-Nate.

-Hm?

-Ugye már elindultál? - kérdeztem.

-Abban a pillanatban, ahogy kérted, hogy menjek - felelte - Úgyhogy nyithatod az ajtót, mert itt vagyok.

Ellenségből szövetségesWhere stories live. Discover now