19. rész

1.5K 85 4
                                    

-Mire gondolsz? - kérdeztem suttogva, miközben egyébként sejtettem a választ.

Nem mondott semmit, csak tekintetét a számra szegezte, miközben a hüvelykujjával végigsimított az alsó ajkamon. Egy pillanatra a szemembe nézett, majd elkezdett felém hajolni.

-Megjöttünk! - hallottuk meg Cole hangját, mire Nate megállt ott, ahol volt; a szája csupán egy centire volt az enyémtől.

-Ne aggódj, Myers, ezt nem úszod meg ilyen könnyen - suttogta, majd elengedte a derekamat, mire én hátraléptem. Ezt nem úszom meg ilyen könnyen. Akkor még visszatérünk erre... a csókra?

Felnéztem, mire először kicsit hunyorogtam a fénytől, de aztán kitisztult előttem a kép. Az első amit megláttam, az Maya arca volt. A szeme el volt kerekedve, miközben vigyorgott. Ezek szerint látott mindent. Cole meg Eleanor viszont valószínűleg nem, mert ők éppen a létrát nézegették.

Cole leeresztette a létrát, mire én rögtön felmásztam. Nem fordultam hátra és néztem rá Nate-re. Képtelen voltam rá.

-Hová mész? - kérdezte Maya, amikor éppen készültem őket otthagyni.

-Mosdóba - feleltem.

-Akkor megyek veled - közölte.

-Ne, nem... jó, mindegy - adtam fel, tudva, hogy úgyis kifaggat.

-Eleanor gyere te is!

-Nem kell! - vágtam rá, pont akkor, amikor Eleanor mondta, hogy jön. - Jó, mindegy - dünnyögtem.

-Na mondd el, hogy mi történt abban a pár percben, amíg kettesben voltatok! - kezdett el faggatni Maya abban a pillanatban, ahogy kikerültünk a fiúk hallótávolságából.

-Semmi - motyogtam.

-Avery!

-Jó! - adtam meg magam - Először semmi nem volt, de aztán hirtelen meghallottuk Amandát. Na már most az azért nem jó, mert akkor ott marad beszélgetni - ami viszont azért nem jó, mert egy, halálra unom magam, és nem tudok menekülni. Kettő, elkezd faggatni, hogy miért ástunk egy gödröt az udvar közepébe, amire nem nagyon tudok értelmes választ adni. Így viszont most csak magában mereng, hogy mikor és hogyan került oda egy akna.

-A lényeget mondd már, nem érdekelnek a kifogásaid - intett le Maya.

-Ahj - sóhajtottam - Szóval utána kétségbeestem, hogy meg fog látni, ezért, hogy Amanda ne lásson, Nate behúzott a sarokba, ahol végig össze voltunk nyomódva, és... majdnem csókolóztunk - mondtam ki, amire Maya már régóta várt. Mindketten felsikítottak az utolsó szó hallatán, mire nem bírtam ki, és elmosolyodtam velük együtt.

-Tudod, ebbe csak egy dolog nem tetszik - szólalt meg Maya.

-Na, mi?

-A majdnem szó.

-Az nekem se - rázta meg a fejét Eleanor -  Bántja a fülemet.

-Hát, sajnálom, nem tehetek róla, hogy rosszkor jöttetek - vontam meg a vállamat.

***

Miután betemettük a lyukat, mindenki hazament. Kivételesen nem csak Cole dolgozott, bár előtte tartott egy pár perces beszédet, hogy nekünk miért is kéne ásni.

Este 10-kor a kezemben forgattam az iránytűt, és azon gondolkodtam, hogy mit kéne vele csinálnom. Kívülről már megvizsgáltuk, de mi van, ha belülről kéne?

Hirtelen felpattantam, és elmentem keresni egy csavarhúzót. Aztán rájöttem, hogy fogalmam sincs, hogy hol van, ezért megkérdeztem apát.

-Mekkora kell? - kérdezett vissza.

-Hát... ezt akarom szétszedni - mutattam fel az iránytűt.

Kiment a szobából, majd pár perc múlva visszatért, kezében egy csavarhúzóval.

-Ez a nyomozáshoz kell egyébként? - érdeklődött.

-Igen.

-Nem kell segítség?

-Nem kell, köszi - vettem el a szerszámot, majd vissza is mentem a szobámba.

Miután szétszedtem az iránytűt, kiesett belőle egy papír. Rajta volt egy virág, valamint a következő írás:

Kövesd az iránytűt!

-Ennyi? - ráncoltam össze a szemöldökömet.

Mivel nem volt már benne más, visszaszereltem az iránytűt az eredeti állapotába, majd elgondolkodtam, hogy mit jelenthet ez a rövid mondat. Kövesd az iránytűt! Csak ennyi? Azt, hogy merre van észak, még a telefonom is meg tudja mondani, ahhoz nem kell ez az iránytű...

Elővettem a telefonomat, majd megnyitottam az iránytűt rajta. Nem ugyanazt mutatta a telefon, és a kiásott iránytű. Most akkor a talált iránytű vagy nem működik, vagy....

Kikerestem a névjegyzékből Nate nevét, majd rá is nyomtam.

-Képzeld - kezdtem köszönésképpen.

Elmondtam neki az utolsó 5 perc történéseit, miközben ő csendben meghallgatott. - Szerinted? - kérdeztem, amikor a végére értem.

-Hát... igazából az logikusnak tűnik, hogy megbuherálták vagy ilyesmi, mert ha csak egy sima iránytűt kellene követni, akkor csak leírták volna egy levélben, hogy induljunk el nyugatra, vagy ilyesmi. Viszont azt az eshetőséget is fent kell tartani, hogy ez egy sima iránytű, ami el van romolva, és csak megszívattak, és fölöslegesen ásattak velünk egy lyukat.

-Oké, akkor mit csináljunk? - kérdeztem.

-Szerintem váljunk ketté, egyikőnk kövesse a telefont, és menjen amíg valami gyanúsat nem lát, a másik meg menjen a kiásott iránytű szerint - felelte Nate.

-És az egyik a telefononon belül mit kövessen? Észak?

-Hát... gondolom.

-Gondolod? - kérdeztem.

-Gondolom - ismételte meg - De mindegy, akkor követem majd én a telefont, hogy az én hibám legyen, ha rossz égtájat
néztem, és ne tudjam rád fogni.

-Oké - nevettem fel.

Pár másodpercig csönd volt, egyikőnk se mondott semmit.

-Hé, Myers - szólalt meg Nate.

-Hm?

-Nem felejtettem el az adósságodat - mondta, mire a szívem egy kicsit gyorsabban kezdett el verni.

-Nem tudom, hogy miről beszélsz, Torres - tagadtam.

-Ó, dehogynem - szólt nevetve, majd nem mondott semmit,  csak szó nélkül letette. Nem bírtam ki, és bármennyire és próbáltam ellenállni, mégis elmosolyodtam.

Ellenségből szövetségesWhere stories live. Discover now