Ellenségből szövetséges

32. rész

Amint Nate ráállt a saját számára, hirtelen eltűnt alattam a talaj, és zuhanni kezdtem. Már megint. Nem hiszem el.

Újra egy kifeszített hálón landoltam. Amint magamhoz tértem az újabb sokkból, körbenéztem a kis helyiségben. Meglepődtem, ugyanis a többiek sehol sem voltak.

Hirtelen rezzent egyet a telefonom a zsebemben.

A közös csoportunkba írtak:

Maya: Éltek még?

Cole: Nem vagyok benne biztos. Szerintem lezuhantam a pokolba.

Maya: Lehet.

Eleanor: Oké, akkor nem őrültem meg, hanem tényleg leestem egy trambulinra.

Elraktam a telefonomat, és lekászálódtam a hálóról, majd megállapítottam, hogy ez kisebb szoba, mint amibe Nate-el estünk be. Viszont nem csak ez volt az egyetlen különbség. Mert amíg ott tele volt a padló, az asztal, és még a fal is mindenféle kacattal, addig itt minden üres volt. Legalábbis először azt hittem. Ugyanis ahogy közelebb mentem a falhoz, észrevettem, hogy van rá írva valami:

x-4+(2-1)=3+2x-8•2+10

Egy egyenlet?

Mivel másra nem tudtam gondolni, minthogy ezt nekem ki kéne számolni, így a fejemben gyorsan megoldottam az egyenletet. Kétszer is kiszámoltam, és mindkét alkalommal 0 jött ki eredményül. Először örültem magamnak, hogy ezt anélkül megoldottam, hogy levezettem volna írásban, de aztán alábbhagyott a lelkesedésem, amikor rájöttem, hogy fogalmam sincs, hogy mit kéne csinálnom ezzel a számmal.

Körbenéztem a helyiségben, de ajtót sehol nem láttam.

Rezzent egyet a telefonom a zsebemben.

Maya: Halljátok. Meg kellett oldanom egy egyenletet, és kijött az, hogy 10. Viszont fogalmam sincs, hogy most mit csináljak. Ajtó sehol.

Nate: Nekem is kijött egy szám. 8.

Avery: Nekem 0.

Cole: 3.

Eleanor: 7.

Még egyszer körbejártam a szobát, és rájöttem, hogy az előbb elhaladtam a riasztó mellett. Normál esetben ignorálnám, de itt nem lehet tudni. Plusz nagyon más nem is volt a helyiségben, amivel foglalkozhattam volna.

Avery: Nálatok nincs semmi a szobában, ahová beírhatnátok a számokat?

Mindenki azt írta, hogy nincs.

Avery: Nálam itt van a riasztó kapcsolója. Beírom oda. De milyen sorrendbe?

Eleanor: Próbáld meg növekvőben.

Beírtam úgy a számokat, ahogy Eleanor tanácsolta, de nem történt semmi. Még beírtam vagy öt különböző sorrendben, de sehogy sem működött.

Nate: Akkor szerintem maradjunk a folyosók számánál. A négyzeteknél is ez jött be.

Átgondoltam, hogy ki hanyadik folyosón ment be, majd bepötyögtem a számokat. 610308. Abban a pillanatban, ahogy rányomtam a pipára, rájöttem, hogy elírtam Eleanor számát. Viszont ahelyett, hogy a terminál  újra elkezdett volna sípolni, úgy tűnt, mintha ezúttal elfogadná a kódot, amit beirtam. Még jó, hogy elírtam, különben itt szenvedhetettem volna egész nap. Eleanor biztos elszámolta az egyenletét. Igazán rakhattak volna ki nekünk papírt a számoláshoz.

A kijelzőn megjelent egy nagy pipa, jelezve, hogy jó kódot írtam be, majd ahelyett, hogy a riasztó megszólalt volna, a fal hirtelen ketté vált előttem.

Beléptem a szobába, ami konkrétan a semmiből termedt ott előttem, majd a szinte teljesen üres helyiségben megláttam a földön egy borítékot.

Felvettem, kibontottam, majd elolvastam a benne lévő papíron álló szöveget:

„Gratulálunk! Úgy tűnik, a jó folyosót választottad, így meg is kapod a jutalmadat.

-G.,L.”

Belenéztem a borítékba, majd megállapítottam, hogy van még benne valami, amit először nem vettem észre. Egy videókazetta, rajta egy dátummal.

Elővettem a telefonomat.

Avery: Azt hiszem megtaláltam azt, amit kerestünk.

***

Mire mindenki visszatalált a folyosók bejáratához, eltelt vagy fél óra. Szerencsére voltak nyilak a padlóra festve, mutatva az utat kifelé, de még így sem volt könnyű kitalálni. Miután már mindenki újra a padláson volt, visszamentünk a nappaliba, és azon gondolkodtunk, hogy hogy kéne lejátszani a kazettát.

-Én tudok szerezni lejátszót, ha kell - ajánlotta fel Maya.

-Mennyi idő alatt? - kérdezte Cole.

-Maximum fél óra - felelte Maya.

-Na, akkor hajrá, menj, addig mi megvárunk.

Maya már éppen készült felállni, amikor eszembe jutott, hogy honnan lehetne még lejátszót szerezni.

-Várj, Maya! Azt hiszem, Amandának van lejátszója - mondtam.

Megkerestem Amandát, akinek rögtön felcsillant a szeme annak hallatára, hogy őt is bevonjuk a nyomozásba. Eddig bármikor bármit kérdezett, mindig csak unottan és viszonylag röviden válaszoltam, így nagyon örült, hogy ezúttal kicsit többet elárulok neki a szokásosnál.

Amanda is lejött velem a nappaliba, majd beüzemelte a videókazetta lejátszót. Azt hittem, hogy ezután távozni fog, de ő nem zavartatta magát; leült közénk, és izgatottan várta, hogy mi következik ezután. Szegénynek nagyon unalmas élete lehet.

Már éppen készültem berakni a kazettát a lejátszóba, amikor Nate a kezét az enyémre téve megállított.

-Myers... Láttad a dátumot? - kérdezte.

-Igen - feleltem.

-És biztos, hogy meg akarod nézni? - nézett mélyen a szemembe.

-Mert te nem?

-Dehogynem - válaszolta, mire elmosolyodtam, majd beraktam a kazettát a lejátszóba, és nagyot sóhajtva elindítottam, miközben éreztem, hogy Nate enyhén rászorít a kezemre.