Elhagyottan

5.

E.

Mivel szerdán volt az első tanítási nap, csak 3 napot kellett a héten mennünk, de mindegyik eseménytelenül telt. Kibámultam az ablakon, a pulcsim alá rejtve fülhallgatómat zenét hallgattam, és ültem. Semmi mást nem csináltam. 

Erre a hétfői napra is ezt terveztem. Felkeltem, elvégeztem a szokásos reggeli programom, utána hazamentem. Épp az About a Girl-t dúdolgatva nyitottam ki az ajtót, mikor belépve megcsapta az orrom a bor és a vodka szagának undorító keveréke. Szuper, tehát megunta a kocsmai vedelést.

Nem akartam vele szembekerülni, ugyanis semmi kedvem nem volt konfrontálódni. Átslisszoltam a fürdőbe, lezuhanyoztam, majd elmentem reggelizni. Viszonylag békésen eszegettem a szivárványos gabonapelyhem, mikor erősen tántorogva kilépett az apám a szobájából. Próbált megtámaszkodni a pulton, de elég nehézkesen sikeredett neki. Nem akartam figyelni rá, de egyszerűen folyamatosan bámult. Fintorogva ráemeltem a tekintetem, de nem láttam semmit sem a szemében, az undoron kívül. A szeretet szikrányi jelét sem mutatta, egyszerűen csak taszítottam. Tudtam, hogy nem tart szépnek, sőt, már többször a tudtomra adta, hogy "ostoba és szerencsétlen vagyok, amit a külsőm sem kompenzál, mert rusnyán nézek ki", de ennyire megvetően még sosem vizslatott. Szólásra nyitotta a száját, de csak lassan és halkan tudta formázni a szavakat.

- Hánynom kell tőled - nyögte ki.

- Szerintem sokkal inkább a gyomrodban lévő alkoholmennyiségtől émelyegsz - vágtam rá bosszúsan.

- Ch - köpte oda lesajnálóan. - Tudod, mikor meglátom a pofád, egyszerűen csak anyád ocsmány hullája jut eszembe. Ezért nem bírom a jelenléted. 

Eldöntöttem, hogy nem fogok vele vitába szállni, de anya tilos. Őt nem becsmérelheti, soha.

- Hagyd abba - suttogtam minden higgadtságom előásva.

Felnevetett. Mélyről szóló, gúnyos röhögés tört ki belőle, mire csak felálltam, és elindultam a szobám irányába. Fogalmam sincs, mi jött rá ma reggel, de elkapta a karom, és maga felé fordított.

- Tudod, sehogy sem jövök rá, hogy egy ilyen kis csitri mégis hogy jön ahhoz, hogy megszabja, mit tegyek - dühöngte.

- Eressz el! - sziszegtem. - Egyszerűen úgy érzem, ahol megérintesz, rothadásnak indulok, úgyhogy ne érj hozzám! - hergeltem fel magam teljesen.

Ezt követően kicsit megakadtam, de tisztán emlékszem, hogy éreztem egy ütést. Nem felpofozott, konkrétan bevert egyet. Hátratántorodtam, viszont sikerült megtartanom az egyensúlyom. Semmi mást nem ért el ezzel, csak még töményebb gyűlöletet éreztem iránta

- Mondtam, hogy ne dirigálj - rivallta a kijárat felé sietve, majd kivágtatott és rám vágta az ajtót. 

Összeszedtem magam, és bevonultam a szobámba. Megragadtam a rózsaszínkeretes asztali tükrömet, elemeztem a keletkező véraláfutást a szemem körül, majd elejtettem egy kósza könnycseppet az arcomat látván. Idegbeteg módjára letöröltem, fogtam egy korrektort, és kivételesen raktam fel magamra sminket. Mikor már a második réteg vakolatot kentem szét, de még mindig átlátszott a lilásodó bőröm, elegem lett, és úgy döntöttem, a hajamat vetem be eltakarás céljából.

Indulás előtt ránéztem a telefonom órájára, majd megállapítottam, hogy az első órát teljesen lekéstem, így 9:11-es indulással lerohantam a lépcsőn az iskola felé. Hurrá.