Elhagyottan

28.

E.

Miután Norbi elengedte a kezem és a buszmegálló másik oldalához sietett, rögtön elkezdtem feszengeni a ruhám miatt. Elő akartam szedni a telefonomat, hátha a zene eltereli a nyomorult, feszélyező gondolataimat, de rájöttem, hogy mivel nincs zsebem, nehezen lenne kivitelezhető, hogy kényelmesen zenét hallgassak.

- Hülye szoknya - mérgelődtem magamban.

Végül felhagytam azzal a próbálkozással, hogy a táskámat használom zsebként, és inkább magamban dúdolgatva vártam a buszt, ami hamarosan meg is érkezett. A Bájoló ment a fejemben, amitől fokozatosan lenyugodtam, és már semmiféle feszélyezettséget nem éreztem. 

Mikor leszálltam a sulinál, a kanyarban Máté hátát láttam közeledni, ezért felé vettem az irányt. A léptek hallatára oldalra fordította a fejét, majd mikor már beértem őt, rám mosolygott és hatalmas, lomha karjaival átölelte a vállam.

- Mizu, kicsi lány?

- Semmi - vigyorodtam el a megnevezésén. - Mivel kezdünk?

- Em'a, szerinted jó embertől kérdezted ez? - nevetett fel.

- Igaz. Mindegy, asszem irodalom. Elolvastad A fürdést? Mára kellett novellaelemzést írni belőle.

- Légyszi, ne kínozz a hülye tanulnivalókkal. Csak hadd szarjam le még egy picit, jó? - sóhajtott gondterhelten.

- Oké - ütögettem meg a vállát együtt érzően. - Majd segítek.

- Te vagy a legjobb.

- Tudom - feleltem, széles mosollyal az arcomon.

Jelzőcsengőkor sétáltunk be a terembe, ahol levágtuk magunkat az ablak mellé. Bárdos tanárnő kicsit késett, de a szokásos büszke tartásától így se vált meg, ahogyan a feszes ceruzaszoknyától sem, az osztály fiú tagjainak nagy örömére.

A tanári karhoz képest fiatalnak számított Bárdos Csilla előszeretettel volt a kilenc-tizedikes fiúk témája. 30 évesen elég jól tartotta magát; a haját sosem engedi a dereka alá nőni, így is nagyrészt laza kontyba köti, kilógó, kisebb tincsekkel. Kedveli a szűk, mélyen dekoltált vagy éppen rövid ruhákat, ezért sem figyel soha semmilyen hímnemű egyed az órákon. A modora viszont hihetetlenül taszító, de erélyes. Folyton ordít, a hangja érdes, zavaró és egyszerűen képtelen végighallgatni bárkit. Plusz idegesítő tény vele kapcsolatban: a fején konkrétan úgy hat vakolatréteget lehet megszámolni. 

- Na, gyerekek - visított fel lecsapva a könyveit az asztalra. - Ki szeretné elemezni a feladott műt? - csillant fel a szeme. Ja, igen. Azt elfelejtettem mondani, hogy hihetetlenül lelkes.

Természetesen senki sem jelentkezett.

- Akkor kénytelen leszek én választani - nyitotta ki a naplót, miközben leült és keresztbe tette a lábait. Minden neven gondosan végigfuttatta a mutatóujját, majd hirtelen felemelte a fejét és megállapodott a tekintete a mögöttem ülőn. - Kristóf, kérlek, gyere ki a táblához!

Kristóf lassan feltápászkodott, mintha gondot jelentene neki mozogni, és ahogy elment mellettem, kirúgta alólam a széket. A hirtelen lendülettől a fejem hátrabicsaklott, ami miatt a pad csücske felszántotta a nyakamat, majd a székkel együtt elterültem a földön. 

- Neked meg mi a szar bajod van? - kezdett el ordítani Máté Kristóf felé, aki csak gúnyosan röhögött. Úgy le akarom törölni arról az undorító fejéről  ezt a hülye vigyort.

Felálltam, kicsit nehezen egyensúlyozva próbáltam tartani magam.

- A kis barátnődnek kellett volna figyelnie. Mindig csak útban van - vonta meg a vállát.

Áu. Ez ütött. A kezeim megálltak, a szoknyámat nem poroltam többé. Felemeltem az államat, majd lassan odafordultam Mátéhoz: - Nyugi, nem ér ennyit - súgtam neki.

Szóltam a megdöbbent tanárnőnek, hogy ki kell mennem a mosdóba, felkaptam a táskámat és felszegett állal, méltóságteljes léptekkel vonultam ki a teremből. 

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem fájt a nyakam, vagy hogy nem fájtak Kristóf szavai. De nem engedhettem meg magamnak, hogy bárki miatt sírjak. Elég volt abból, hogy mások befolyásolták a kedvemet. Olyanok, akiknek nem volt joguk hozzá. Akik nem érdemelték meg. 

Ahogy beértem a mosdóba, nekidőltem az ajtónak, lehunytam a szememet és próbáltam lehiggadni. Pár másodperc elteltével a tükörhöz fordultam, majd nagyot sóhajtva végigsimítottam a ruhámon. 

- Talán baj van, cica? - szakította félbe a nyugalmamat egy fiúhang, amitől ugrottam egyet ijedtemben.

- Jó ég! Ezt inkább nekem kéne kérdeznem, elvégre nem én tévesztettem el a nememet - utaltam arra, hogy rossz wc-ben tartózkodik.

- Biztos vagy benne? - húzta csábosnak szánt félmosolyra a száját ahogy a csempének támaszkodott, miközben a belső rész felé biccentett. Összevont szemöldökkel hajoltam oda, ahol... Piszoárok voltak.

Kínosan köhintettem egyet, majd szó nélkül, gyors tempóban elhagytam a helységet. 

- Hé, várj már - jött utánam nevetve, megragadva a kezemet. - Maradhattál volna.

- A fiú mosdóban? - néztem rá furcsán.

- Nem olyan rossz hely az, egy-két dologra tökéletes - utalt pimaszul perverz dolgokra, amire most pont nem voltam kapható, pláne nem tőle. Nem tudom, hogy ki ő, sem bármi mást, de már azzal is az őrületbe kergetett, hogy tegnap folyamatosan felfalt a tekintetével.

Kitéptem a csuklómat a kezéből, és elsiettem a szekrényem felé. Ettől sem jött rá arra, hogy tökre nem vágyom a társaságára: továbbra is a nyomomban volt.

- Megtennéd, hogy nem követsz? - mondtam hátra sem nézve, mikor odaértem a lakathoz. Babráltam egy picit a számkóddal, majd ahogy kinyílt, bedobáltam a tankönyveket.

- Bocs, muszáj, gerjedek a szoknyára - simította meg a fenekemet, amitől egy pillanatra lefagytam, de a düh rögtön feltöltött és visszakézből lepofoztam.

- Kicsi lány, te meg mit művelsz? - ölelte át a vállamat Máté a semmiből.

- Próbálok véget vetni egy tuskó közeledésének - tettem karba a kezemet.

- Babám, te aztán tüzes vagy - nevetett fel a velem szemben álló végzős. - Csá, Máté - pacsizott össze Mátéval, amin nem kicsit lepődtem meg.

- Em'a, ő csak Ricsi - szorított magához kedvesen, amitől bűntudatom lett az előbbiek miatt. - Őt nem kell leütnöd - mosolygott rám, ahogy látta az elszontyolodott fejemet.

- Nem gáz, miattam volt - vállalta magára a végzős, ami végül is igaz volt. - Bocs, hogy letapiztalak - mondta röhögve, majd lassan elindult, le nem véve rólam a szemeit.

- Felejtsük el - mosolyodtam el végre.

- Holnap - bökte gyorsan oda Ricsi.

A szoknyámban újra feszengeni kezdtem, miután eszembe jutott, hogy amiatt ért hozzám valaki. Elhessegettem az újbóli negatív érzelmeket és elindultunk Mátéval.

- Kajak letapizott? - kérdezte, miután hallótávolságon kívül voltunk.

- Igen, kajak - feleltem ízlelgetve a szót, majd kilöktem a bejárati ajtót.