33.

695 47 6
                                    

N.


Reggel lehetetlenségnek tűnt akárcsak megmozdulni is, ugyanis a mellettem alvó lány teljesen rám volt csimpaszkodva, és a lábaink is egymásba gabalyodtak.

Megpróbáltam minél óvatosabban kicsúsztatni a lábamat, de az ügyetlenkedésemmel egyenesen arányosan bújt hozzám még jobban. Vettem egy mély lélegzetet, és abban reménykedve, hogy nem kel fel, egy hirtelen lendülettel a másik oldalamra fordultam. Az akció sikeresnek bizonyult, hiszen már ki tudtam nyújtózni, Emma pedig továbbra is békésen aludt. A reggelek sokkal elviselhetőbbek azóta, amióta erre a látványra és érzésre kelek fel. Megmosolyogtatott az az ártatlanság, ahogyan szétterül az ágyamon, de megráztam a fejemet. Összeszedtem néhány ruhát, amit aztán gyorsan magamra kaptam és felidéztem az éjszaka történteket. 

Kicsit szégyelltem magam, hogy néhány emlék elég volt ahhoz, hogy az egész hangulatomat lerombolják, de nem tudtam ellene mit tenni. Leplezetlen és őszinte reakció volt, bármennyire vagyok ettől érzelgős. Viszont Emma elképesztően édes volt. Hihetetlenül hálás vagyok, amiért mindent megtett, hogy jobban érezzem magam, és elfeledtette velem a múltat. Mert sikerült neki. Amit már önmagában nehezen tudok elhinni. Minél többet vagyok vele, annál jobban tudom és érzem, hogy mennyire szeretem. Szerelmes vagyok. Emmába.

Leguggoltam az ágyhoz és elkezdtem babrálni Emma hajával, amit egyszerűen imádtam. Mindig cseresznyeillatú. Még kócosan is aranyosan festett. Feltekertem egy tincset az ujjamra, ezzel szórakoztatva magam, majd egy rövidebb kis részét a hajának először szemöldöknek, majd bajusznak próbálgattam az arcán.

- Norbi, te mégis mit művelsz? - motyogta Emma még mindig lehunyt szemekkel, lustán elmosolyodva.

- Megnéztem, hogy állna a bajusz - közöltem a tényeket. A furcsa tényeket.

- És? Így is tetszem? - vonogatta a szemöldökét már rám szegezve a tekintetét.

- Az nem kifejezés - mondtam, majd egy puszit adtam a szájára.

- Szeretem, mikor így kezdődik a napom - sóhajtott fel miközben felült, mire nem szóltam semmit, csak felfelé görbült a szám.

Lassan kikászálódott az ágyból, nyújtózott egyet, amitől a felsőm feljebb csusszant a combján és felfogta a haját egy kontyba. 

- Mit kérsz reggelire? - fordult hátra.

- Csinálsz nekem reggelit? - lepődtem meg.

- Ha már itt lakom, akkor ne legyek teljesen haszontalan - vonta meg a vállát. - Szóval, bármi kívánság?

- Emm', nem azért laksz itt, hogy eltarts és nem vagy haszontalan -  nevettem fel a gondolaton. - Viszont néhány olyan palacsintát, mint amit múltkor is csináltál, nem utasítanék vissza.

- Azonnal - mosolygott rám.

Emma kivette a hűtőből a hozzávalókat, és nekikezdett a sütésnek. Könnyedén törte szét a tojásokat, ami nekem még sosem sikerült tökéletesen. Az arca teljesen megkeményedett a koncentrációtól, ahogy a már kész tésztát a serpenyőbe merte és forgatta. Néha elkezdett dúdolgatni valamit, aminek a ritmusára ringatta a csípőjét, míg neki fel sem tűnt, addig engem az őrületbe kergetett a mozgásával. Nem hiszem el, hogy nincs tisztában azzal, mennyire aranyos és vonzó minden, amit csinál. 

Mögé sétáltam, és megfogtam a derekát, amitől kissé összerezzent, de nem zavartatta magát.

- A szívbajt hozod rám - mondta tettetett idegességgel. 

- Te pedig rám az agybajt, mikor táncolsz - temettem az arcomat a nyakába vigyorogva.

- Hé, ez csikiz! - nevetett fel, amitől kissé felbátorodtam, és az ujjaimmal is szórakozottan barangoltam be az oldala csiklandós területeit. A nevetéstől hátradőlt a feje, miközben próbált kiszabadulni az ölelésemből. 

Gyorsan felkaptam és elfutottam vele a kanapéig, hogy le tudjam fektetni, és mindenhol nyugodtan elérjem a gyenge pontjait. Megállás nélkül röhögött és kapálózott, ami engem is széles mosolyra késztetett.

- Várj, Norbi - próbálta kiejteni a szavakat, ami nem igazán bizonyult sikeres kísérletnek.

- Esélytelen, Em, elkaptalak - vigyorogtam rá.

- De komolyan! - erősködött. - Fáj a hasam, és a palacsinta odaég! - fejezte be amit akart kipirosodott arccal, még mindig hangosan nevetve.

Egy pillanatra megdermedtem a palacsinta említésére, és hátrafordulva ellenőrizni akartam az állapotát, de nem igazán láttam, ugyanis olyan fekete lett, hogy beleolvadt a serpenyő színébe.

- Oh, a francba - mondtam végül, de elröhögtem magam.

Emmát elengedtem, aki gyorsan felpattant, vett egy mély lélegzetet, hogy kissé lenyugodjon, és odasietett a serpenyőhöz.

- Most nézz rá, megölted! - mondta szemrehányó tekintettel, miközben egy ronggyal hessegette el a felette szálló füstöt.

- A sors akarta így - bölcselkedtem. 

Egy utolsó, szúrós pillantást vetett rám, majd elfordult, és elkezdte kikapargatni a megégett áldozatot.

- Segítsek? - döntöttem oldalra a fejem, és vártam a választ, amit több másodperc múlva sem kaptam meg. Mikor rájöttem, hogy Emm' most megmakacsolta magát, és nem fog velem beszélni, hitetlenül szétterült egy mosoly az arcomon.

Elindultam felé, a lehető legközelebb megálltam hozzá, de nem csináltam semmit, csak néztem. Ráérősen átjártam a szememmel minden vonását, amit próbált ignorálni, de láttam, hogy frusztrálja a bámulásom, amin jól szórakoztam. Mögé léptem, és áthajolva a válla felett figyeltem a gondos mozdulatait. Adtam egy puszit az arcára, amit rezzenés nélkül fogadott, ezért felsóhajtottam. Ahogy a leheletem elérte a nyakát, kirázta a hideg. Örömmel nyugtáztam, hogy van, amit nem tud leplezni.

Magam felé fordítottam, amitől automatikusan megtámaszkodott a pulton, kiejtve a kezéből a kaparóeszközt. Először megilletődve nézett a szemembe, de ahogy feleszmélt, elszakította tőlem a tekintetét. Nem adtam meg magam, a combjainál fogva felültettem a pultra, majd lassan lecsaptam a nyakára, ahol nedves puszikkal haladtam felfelé, amíg el nem értem a szájáig. A mutatóujjammal magam felé fordítva az arcát megsimítottam annak az élét, amitől a lehető legapróbb mosoly telepedett le a szája sarkában, de ezt már zöld jelzésnek vettem és megcsókoltam. Nem tévedtem, azonnal visszacsókolt, ugyanolyan hévvel, amilyennel én, amitől egyszerre lettem boldog és izgatott. Emm' belemarkolt a hajamba, a bal kezét pedig a gyorsan emelkedő és süllyedő mellkasomon nyugtatta. Ahogy elváltunk egy pillanatra, megharapta az alsó ajkát és elvigyorodott.

- Gyenge próbálkozás volt - lehelte a fülembe, majd lepattant a pultról és ellibegett mellettem.

Utoljára visszafordult, kihívó tekintettel, mire válaszul felvontam a szemöldökömet és követtem a szobámba. Akkor így játszunk.

ElhagyottanWhere stories live. Discover now