Elhagyottan

13.

E.

- Hallod, neked az mégis miért jó, ha kínosan érzem magam? - puffogtam, körülbelül olyan árnyalattal, mint egy paradicsom.

- Szóval te attól vagy zavarban, hogy a tökéletes testedre ráfeszül a felsőd, miközben én ettől teljesen beindulok? 

- Jó ég! - sikoltottam fel, hátat fordítva neki.

Ő nem igazán zavartatta magát, felnevetett, majd hátulról átölelt. Mivel mindenhol rám tapadt az a hülye, vizes felső, sokkal többet éreztem Norbi testéből, amitől még inkább elpirultam. Próbáltam kibontakozni az öleléséből, egyre agresszívabban rángatóztam a karjai közt, sőt, végül már összevissza csapkodtam, ahol csak értem, amitől Norbi megint csak kuncogni kezdett.

- Em, nyugi már! Ne verj meg!

A becenév hatására hirtelen lefagytam. Különösebb oka nem volt, egyszerűen csak meglepett. Soha senki nem becézgetett.

- Bocs - húzódott el tőlem, miután egy puszit lehelt a tarkómra. 

Ajkai helyén a bőröm bizseregni kezdett; amennyire ismeretlen, annyira kellemes érzés futott át a testemen, melynek hatására libabőrös lettem.

- Hé, minden oké? - fürkészett édesen.
- Nem teljesen. Igazából bevallom, nagyon élvezem, és imádom azt, amit művelsz velem, akármi is legyen az, de ettől függetlenül...
- Hé! - szakított félbe.

- Ne beszélj bele! Na - mordultam rá. - Szóval. Nálam ez egyáltalán nem így megy, érted? Nincsenek együtt alvások idegenekkel, nincsenek kósza csókféle dolgok, semmi. Márpedig nem hiszem, hogy mi ismernénk egymást - fejeztem be rövidke monológomat keserű, lemondó mosollyal.

- Milyen zenéket hallgatsz? - kérdezte hirtelen.

- Mi van?

- Csak válaszolj! Kedvenc előadó? Vagy dal?

- The Neighbourhood, Oasis, Shawn Mendes. És nem tudom, mindig más, de...

- Kedvenc szín? - vágott a szavamba.

- Fehér, rózsaszín, bordó - hadartam az ő tempójában, értetlenül pislogva.

- Film?

- Nulladik óra, Egy különc srác feljegyzései, Step up. Oké, de ez mégis mire jó?

- Azt mondtad, idegenek vagyunk. Hát, én éppen ismerkedek - vigyorgott rám, mire nevetve megcsóváltam a fejem.

- Norbi, elég. Én nem játszadozom - néztem rá elkeseredetten.

- Szerintem én is halálosan komoly vagyok - közelebb lépve hozzám, homlokát az enyémnek támasztva suttogta a levegőbe.

Képtelen voltam válaszolni, egyszerűen csak nem értettem, miért nem adja végre fel. Szemeimet lehunytam, sóhajtottam egy hatalmasat, majd ajkamba harapva kezdtem eltolni magamtól.

- Megőrjítesz - morogta, az alkaromnál fogva újra magához rántva.

Felém hajolt. Vészesen közeledett a szája az enyémhez, és mikor már kezdtem volna mellkasának támasztva kézfejemmel hátrébb lökni, felmordult, és ismét a vadul dobogó szívét éreztem. Az eddig ellenkező végtagom elengedte magát, és hagytam, hogy Norbi még közelebb férkőzzön hozzám. De nem. Nem csókolt meg. Beleharapott alsó ajkamba, kissé meghúzva azt, majd egy cifra káromkodást lihegett a fogaim közé, elengedve engem. Elviharzott a fürdőszobába, ahol hallottam, ahogy belever a csempébe.

Már megint.