Elhagyottan

26.

E.

Mivel egy ideje kihagytam az edzéseket, busz helyett inkább gyalog tettem meg az iskoláig vezető utat. Szokatlanul időben, szokatlanul boldog léptekkel.

Ahogy beértem a 227-es terembe, az osztálytársaim felém kapták a fejüket, de teljesen figyelmen kívül hagytam őket. Tulajdonképpen nem is direkt. Egyszerűen csak az agyamban lejátszódó, friss emlékek elterelték a gondolataimat, de nem is baj.
Leültem egy viszonylag hátul lévő padba, ahol tudom, hogy Máté szokott aludni - azt hiszem, nyugodtan hívhatom így a 45 percig tartó padon fekvést -, előpakoltam a töri cuccomat, és csak levakarhatatlan mosollyal az arcomon vártam a tanárt.

Jelzőcsengetés után 2 perccel Máté lépett be az ajtón, majd vigyorogva felém vette az irányt.

- Mi van, kicsi lány? - ölelte át a vállamat. Régen éreztem magam ennyire szeretve, mint az utóbbi napokban.

- Olyan jó kedvem van! - sóhajtottam fel zavartalanul.

- Látom - görbült felfelé a szája. - Pedig elég sokan bámulnak paraszt módon - mondta rosszallóan.

- Kik? Például ők? - fordultam Kristófék irányába. - Nem érdekelnek - vontam meg a vállam.

Erre csak jóízűen felnevetett, amitől én is nekikezdtem, de mivel Störkler tanár úr megérkezett, gyorsan elcsendesedtünk. 

- Kedves Szigeti Máté - kezdte gorombán a töri tanár. - Lenne szíves kijönni a táblához felvázolni, hogy mi az, amit a múlt órán jegyzetelt? Úgy látom, nagyon megnevettette. 

Halk, visszafojtott röhögéssel néztem Mátéra, akinek az arcszíne enyhén átváltozott az egészséges színről fehérre.

- Persze, tanár úr, ahogy csak szeretné - motyogta.

- Ha lehet, úgy beszéljen, hogy halljam is! - dörrent rá. 

- Nem én tehetek róla, hogy öreg. Vegyen hallókészüléket, tata - suttogta lehajtott fejjel, amit szerencsére csak én hallottam, de már nem bírtam tovább; hangosan felnevettem.

Félig hiba volt.

- Szeretne csatlakozni, Pintér kisasszony? - fordult felém azonnal felvont szemöldökkel.

- Persze, nagyon szívesen - tápászkodtam fel,

- A felelet témája: kiegyezés. Mondják, mi mindent tudnak róla.

És elkezdtem. 1867-től kezdve, Deák Ferencen és  Ferenc Józsefen át, kitérve az Andrássy-kormányra, részleteztem az alkotmányos monarchiát, konkrétan mindent ledaráltam. Hagytam, mikor valami egyértelműt kezdtem el, Máté befejezze, de volt, hogy például Ausztria helyett Ausztráliát mondott, úgyhogy ezt inkább hanyagoltuk.

- Khm. Elismerem, hogy ez egy egész szép felelet volt. Mindketten megkapják az ötöst. Leülhetnek - morogta kelletlenül.

Mátéval gyorsan lepacsiztunk és az óra végéig lapítottunk, majd a csengőkor kisuhantunk az ajtón az ebédlő felé. Fáradtan leültünk a helység előtt fapadokra és pihentünk. 

- Haza akarok menni - sóhajtottam fáradtan. - Nem szoktam hozzá én ehhez az iskolai élethez. 

- Pedig muszáj - nevetett fel.

- Tudom. Szörnyű lesz. Mindenki rám fog szállni - húztam el a számat.

- Itt leszek - borzolta meg a hajamat, mire nevetnem kellett.

- Köszönöm.

- És Norbi is. 

- Szeretlek titeket - sóhajtottam fel.

- Emma, ez így nem fog menni - kezdte drámai hangvétellel. - Választanod kell. Nem szerethetsz mindkettőnket. Mi lesz, ha Norbi után chlamydia-s leszel, aztán átadod nekem, engem meg elkülönítenek?

- Bunkó - bokszoltam bele a felkarjába nevetve, vörös fejjel. - De izmos vagy - kezdtem el nyomogatni a bicepszét.

- A sok csirkemell teszi. Tele van fehérjével - felelte büszkén.

- Te mióta vagy értelmes? - húztam össze a szemöldökeimet.

- Most elcseszted a varázst - sóhajtott fel.

- Bocsi. Nem megyünk? Biosz lesz.

- Önként lépek a halálomba!

A nap további részében szétuntam az agyamat, csak ültem Máté mellett, félvállról vettem minden beszólást, ami ért, miközben az iskola falai közt mozogtam, visszamosolyogtam a kedvenc tanáraimra, akik még mindig szeretnek, és erősen próbáltam kerülni egy végzős tekintetét. Enyhén szólva frusztrált, főleg, mikor a szekrényemben matattam a Norbitól lenyúlt szürke pulcsiért, és éreztem, hogy konkrétan lyukat fúr a bőrömbe a szemeivel. Gyorsan magamra kaptam a Norbi illatú ruhadarabot, majd sietős léptekkel indultam meg az ideiglenes kis lakásomba.

Ahogy felfelé haladtam, csak dúdoltam az R.I.P to my Youth című dalt, miközben azon agyaltam, hogy éhes vagyok. Gondolatban elkészítettem egy meleg szendvicset, főztem zöld teát és bekuckóztam Norbi mellé, egy jó kis film társaságában. 

Mikor odaértem az ajtóhoz, kicsit elszórakoztam a kulcsokkal - már a pótkulcs az én tulajdonomban van -, de sikeresen bejutottam és ledobtam a cuccaimat.

Az első megálló a konyha volt, ahol szomorúan megállapítottam, hogy Norbi mellett nem lesz túl változatos az étrendem, ugyanis a hűtő tartalma konkrétan egyenlő volt a nullával. Lemostam egy almát, leharaptam belőle egy éhes anyatigrisnek megfelelő adagot és a háló felé vettem az irányt. Halk kopogás után, mivel nem kaptam választ, lassan benyitottam, és "nagy meglepetésemre", Norbi még mindig aludt.

Óvatosan félreraktam az almát a komódra és felkúsztam az ágy bal oldalára. Gyors mozdulattal lerántottam magamról a farmeremet, de mivel nem sikerült teljesen hangtalannak lennem, Norbi elkezdett mocorogni. Tudtam, hogy ha most elsétálok az ágytól a pizsimért, tuti, hogy felébred, ezért kerestem egy alternatívát, ami egy széthajított mackónadrág volt alattam. Csendre törekedve felhúztam és bebújtam Norbi mellé. Valószínűleg éppen álmodott, mert összefüggéstelen szófoszlányokat hallottam csak ki, de magához húzott, miközben a hajamba temette az arcát, én pedig lágyan megszorítottam az engem ölelő kézfejét és hagytam, hogy a meleg lehelete álomba ringasson.