Elhagyottan

36.

E.

Kristóf az ütés erejétől hátratántorodott, a kezét pedig, amivel másodpercekkel ezelőtt még engem fogdosott, az orrához kapta. Eszti hozzám lépett, kitűrte a hajamat az arcomból, és a bizonytalan lépéseimet támogatva a csaphoz vezetett.

- Jól vagy? - kérdezte aggódó tekintettel, mire megráztam a fejemet. - Buta kérdés. Kristóf, te pedig azonnal takarodj ki innen! Gyerünk, siess már - kiabált a válla felett a sarokban szitkozódó fiúra, aki egy szó nélkül, ránk sem nézve csukta be maga után az ajtót. - Nem hiszem el, hogy komolyan erre jöttem be - sóhajtott fel.

Habár én a sokkhatástól megszólalni sem tudtam, Eszti abszolút megértően kezelte a helyzetet, és magában mérgelődött, miközben engem nyugtatott. Hideg vízzel átmosta az arcomat, a felgyűrt felsőmet és a nadrágomat megigazgatta, és felém nyújtotta a flakonját, hogy igyak egy kicsit. A megkönnyebbüléstől, hogy nem történt meg, hogy már nem érintenek azok a mocskos kezek, hogy nem érzem a számban a nyelvét, hangosan kiszakadt belőlem a sírás. 

- Tudod, nem gondoltam volna, hogy valaha téged foglak vigasztalni, vagy bármi ilyesmi - kezdett beszélni, hogy elterelje a figyelmemet. - Mindig olyan kemény voltál. És igazából ez előtt szinte sosem beszéltünk - mondta a szemöldökét ráncolva, miközben gondolkodott. - Néha adtál nekem tollat. Azt köszönöm - mosolygott rám, amit képtelen voltam viszonozni. - Sajnálom, de fogalmam sincs, hogy tudnék segíteni - sóhajtott, mire csak megráztam a fejemet. - Szerintem jobb lenne, ha most hazamennél. De ilyen állapotban mégsem engedhetlek el egyedül. Nem tudnék felhívni valakit, aki érted jön?

- Máté - köszörültem meg a torkom, ahogy odaadtam neki a telefonomat. Nem akartam, hogy Norbi idejöjjön, és meggondolatlanul cselekedjen.

- Megpróbálom - mosolygott rám. 

Eszti megkereste a kontaktok között Mátét, aki az utolsó csörgésre sem vette fel. 

- Más esetleg?

- Hívd fel Norbit, kérlek - mondtam előre félve. 

- Azonnal - nézett felé biztatóan, majd megnyomta a hívásgombot. 

- Szia, Emm', minden okés? - hallatszott Norbi hangja két csörgés után, ami azonnal lenyugtatott egy kicsit.

- Öhm, hello, nem Emma vagyok. Eszti, az egyik osztálytársa - rágta a szája szélét.

- Valami baj van? - keményedett meg a hangja.

- Ami azt illeti, igen. Ide tudnál jönni?

- Persze - mondta idegesen, mielőtt bontotta volna a vonalat.

- Mindjárt itt lesz, kitartás - mosolyodott el újra néhány szótlan másodperc után, és felém nyújtotta a kezét.

Esztire támaszkodva felálltam, egy utolsó pillantást vetettem a tükörképemre, ami teljesen szét volt esve, majd elindultunk kifelé.

- Ő a barátod, ha nem tévedek. Jól gondolom? - kérdezte, ahogy belém karolt.

- Igen - feleltem, elmosolyodva az érdeklődésen és a gesztuson.

- Értem. Akkor ő majd vigyáz rád. Egyébként, beírtam a számomat a névjegyzékeidhez, ha bármit szeretnél, el tudsz majd érni. A tanároknál majd én kimagyarázlak, ne aggódj.

- Köszönöm - nyögtem ki megilletődve.

Az iskola ajtaja előtt vártuk Norbi érkezését, ami meglepően kevés időt vett igénybe. Futva ért oda hozzánk, majd ahogy meglátott minket, lelassított. Odaérve elénk kifújta a levegőt, és aggódó tekintettel méregetett.

A lánytól elszakadva szorosan átöleltem Norbit, aki magához húzott, és lassan simogatta a hátamat és a hajamat, amitől újra folyni kezdtek a könnyeim.

- Mi történt? - kérdezte inkább Esztitől, mint tőlem, még mindig erősen tartva.

- Nem tudom pontosan. Én csak a kezemet akartam megmosni, de ahogy beértem a mosdóba, megláttam, hogy Emmát a falhoz szorítja az egyik osztálytársunk, és erőszakosodik vele. Szerencsére komolyabb dolgot nem tudott vele csinálni, de nem állt messze a dologtól. Viszonylag rendben van, már egy kicsit megnyugodott - közölte Eszti, mire éreztem, hogy Norbi izmai megfeszülnek.

- Melyik volt?

- Kristóf.

Norbi teste megrándult a név hallatán, ahogyan az enyém is. Erősebben fonta körém a karjait, mintha attól félne, hogyha elenged, összeesek. Gyorsabban vette a levegőt, amit aztán hangosan fújt ki, végül pedig egy választékosan megfogalmazott, kizárólag ronda szavakból álló mondatot szűrt ki a fogai között. 

- Értem. Köszönöm, hogy eddig nem hagytad egyedül - bökte ki végszóra, minden önuralmát magára erőltetve. Eszti csak biccentett, majd eltűnt az ajtó mögött.

Norbi megsimította az arcomat, nyugtatólag egy apró, lassú csókkal jutalmazott, majd mérlegelve az állóképességemet a hátára kapott. 

- Em, tudnod kell, hogy ezt nem hagyhatom ennyiben. Most veled vagyok, mert veled akarok, és veled kell maradnom. De semmiképpen sem hagyom következmények nélkül, amit az a féreg csinált - közölte ellentmondást nem tűrő hangon, de őszintén bevallom, hogy nem volt energiám ellenkezni. Nem is tettem volna. 

Az továbbiakban csendesen haladtunk a panelház irányába, amit nem bántam. Elég volt Norbi közelsége ahhoz, hogy jobban érezzem magam. Feleslegesek lettek volna a szavak.

Fél lábával becsukta az ajtót, a kulcsokat a pultra dobta, engem pedig az ágyon tett le.

- Lefürödhetek? - kérdeztem halkan, mire felém kapta a fejét. Lágy, fáradt mosollyal bólintott.

Összeszedtem a pizsimet, bevonszoltam magamat a fürdőszobába, ahol a lehető leggyorsabban lerántottam magamról a ruháimat, és mindet a szennyesbe dobtam. Undorodtam tőlük. Forróra állítottam a vízsugarat, ami alá beállva enyhén felengedtem, de néhány kósza könnycsepp mégis úgy döntött, hogy a vízcseppek között elveszve kiszabadul a könnycsatornámból. 

Erősen sikáltam a bőrömet Norbi tusfürdőjével, aminek az illata elárasztotta a légteret. Mikor már kellően úgy éreztem, hogy minden mocskot és szégyent lemostam magamról, kiléptem a zuhanyzóból, megtörölköztem, és magamra kapva Norbi pólóját, kiléptem a párából. 

Norbi az ágyon szétterülve várta, hogy mellé feküdjek, amit azonnal teljesítettem, és elveszve az ölelésében kerestem a nyugalmamat.

- Nem kell félnem, Cicavirág. Itt vagyok - puszilt bele a hajamba.

Lehunytam a szemeimet, amiket csak órákkal később nyitottam ki újra. Már egyedül pihentem, amitől elfogott a szomorúság. Az éjjeliszekrény felé fordulva egy összehajtogatott papírért nyúltam, majd azt kibontva meglódult a szívverésem. Tudtam, hogy hová tűnt.

El kellett mennem, hogy elintézzek valamit. Ne aggódj, sietek vissza. Szeretlek. Szeretlek. Szeretlek.