Elhagyottan

40.

E.

Ahogy kicsöngettek, jelentőségteljesen Esztire pillantottam, aki egy aprót bólintott felém. Felkaptam a cuccomat, és indultam volna Eszti után, de Máté elkapta a kezem.

- Hova rohansz, Démonka? Tudod, hogy vigyáznom kell rád.

- Ne aggódj, nem egyedül megyek - feleltem, elmosolyodva azon, hogy tényleg ennyire figyelmes. - Lánymegbeszélés - mutattam hátra a vállam felett Esztire.

- Jó, akkor nem para - nevette el magát.

Vigyorogva az ajtóban váró lányhoz siettem, aki már egy helyben állva pattogott az izgatottságtól. 

- Na, mozgás - húztam magammal a könyvtár felé. 

Ahogy becsuktam magunk mögött az ajtót, a leghátsó sorok közé mentünk, engem pedig hirtelen elöntöttek az emlékek. Lesütött szemmel elmosolyodtam az első csókom gondolatára, de egy pillanat alatt összeszedtem magam, mert most Esztire kellett szentelnem az összes figyelmem.

- Szóval? - vontam fel a szemöldököm mosolyogva. 

- Nem tudom - rázta meg a fejét. - Fogalmam sincs.

- Mit nem tudsz? 

- Hogy mi volt ez - nézett rám kétségbeesetten.

- Eszti, nyugi - csitítottam. - Csak... nyugi.

- Jó, de... Ez tök fura, érted? Mármint... Konkrétan most beszéltem vele először, mégis egész bioszon ő járt a fejemben! Mi a fene ez? 

- Eszti, nyugi!

- Ezt már mondtad - tette keresztbe a kezét.

- És mégsem nyugodtál le - vontam fel a szemöldököm. - Figyelj, Máté jó srác, és ez még nem jelent semmit. Ne gondold túl. Csak beszélgettek, nevettek, és teljesen odavagytok egymásért - fejeztem be vigyorogva.

- Emma! - tárta szét a kezét felháborodva, elvörösödött arccal.

- Jó, na - nevettem el magam. - De komolyan mondom. Ne aggódj. Egyenlőre még nem szükséges. Csak hagyd, hogy alakuljanak a dolgok, még semmi sem biztos. Mondjuk, azt elnézve, hogy mit váltottatok ki egymásból, nem kétséges, hogy mi lesz a vége, de az még a jövő zenéje. Csak hagyd magad sodródni. Ha valami nem oké, szólsz és megoldjuk. És most gyere, mert nagyjából 3 percünk van átöltözni, és felkészülni a szigorúan 45 percig tartó kidobósra.

- Minden vágyam - húzta el a száját.

- Ugye? Nekem is. Emiatt izgulok reggel óta. Hihetetlen, hogy eddig váratják vele az embert. Megáll az eszem - forgattam meg a szemem, mire Eszti kiröhögött.

Miközben az öltözőhöz igyekeztünk, magamban hálát adtam a sorsnak, amiért igazán megismerkedtem Esztivel, bármilyen körülmények között is lettünk jóban. Még nem jöttem bele teljesen ebbe a barátnősdibe, de imádtam, hogy van kivel ironizálnom, hogy van, akit segítsek, ha kell. És a következő percekben az is kiderült, hogy már van, akivel együtt rohanok a felénk repülő labdák elől. 

Miután végigszenvedtem az összes órát, fáradtan sétáltam haza. A táskám lehúzta a vállamat, a lábaim szinte csak vonszolták a testemet, de tartotta bennem a lelket, hogy hamarosan találkozom Norbival, és nézhetjük a kedvenc tinidrámánkat. 

Amint beértem a lakásba, ledobtam magamról a 80 kilós táskát, és a hálószoba felé vettem az irányt. Még csak fél lábbal léptem át a küszöböt, Norbi máris megragadta a derekamat, és magához húzva megcsókolt.

- Neked is szia - leheltem az ajkaira, mikor egy levegővétel erejéig szétváltunk.

- Szia, kislány - suttogta, majd újra megcsókolt. 

Elmosolyodtam, mire ő is. Norbi beljebb húzott, fél lábával becsukta az ajtót, és addig hátrált, amíg neki nem ütközött a hátam. Jobb kezét kitámasztotta mellettem, míg a másikkal az állam alá nyúlt, hogy azt megemelve jobban hozzám férjen. Megállíthatatlanul csókolt újra és újra, mindig egy picit máshogy. Hol gyorsabban, hol lassabban, hol nagyobb szünetet hagyva. Annyira hihetetlenül jól csinálta mindezt, hogy ha nem nyomott volna teljes testével az ajtóhoz, biztos, hogy a lábaim feladják a szolgálatot.

- Szóval így reagálsz, ha provokállak? - kérdeztem tőle felvont szemöldökkel, a levegőt kapkodva, miközben még mindig a derekamat markolta.

- Szerinted? - válaszolta pimasz mosollyal a száján.

- Szerintem többet foglak provokálni - nyújtottam ki rá a nyelvem, majd újra magamhoz húztam, mire elnevette magát. 

- Provokáció nélkül is szívesen köszönök neked így minden alkalommal, Emm - mondta halkan, miután adott egy apró puszit a számra - Viszont - tért át a nyakamra -, az a helyzet - súgta, amitől kirázott a hideg -, hogy... - akadt el két csók között. - Figyelsz, Cicavirág? - kérdezte, miközben fáradhatatlanul újabb csókokkal ostorozta a bőrömet. Szóhoz sem bírtam jutni, ezért csak bólogattam. - Figyelsz?

- Figyelek - sóhajtottam.

- Szóval, az van, hogy - érintette újra ajkát az enyémhez - éhes vagyok.

Ahogy kimondta az utolsó két szót, éreztem, hogy elvigyorodik, én pedig felnevettem. 

- Nem hiszem el, hogy állandóan ilyenkor vagy éhes - válaszoltam még mindig lehunyt szemmel, mire megsimította az arcomat. Ráemeltem a tekintetem, de ő csak ártatlanul mosolygott, ezért megadtam magam. Gyengéden ellöktem magamtól, majd a kézfejét megragadva magammal húztam a konyhába. - Mit szeretnél?

- Kettőt tippelhetsz - mondta nevetve. 

- Nem unod még? - értetlenkedtem előszedve a tojást és a bubis vizet.

- Képtelenség, soha - rázta meg a fejét, mint aki még csak a gondolattól is elszörnyed.

- Borzasztó vagy - jelentettem ki bujkáló mosollyal az arcomon.

- De meggyőző!

- És lusta.

- Mégis elbűvölő!

- A szerényt ki ne hagyd - forgattam meg a szemem.

- És persze rettentő szerény - ölelt át hátulról, majd az állát megtámasztva a vállamon nézte, ahogy kikeverem a palacsintatésztát. Megint.

Az év első fejezete! Nagyon sok boldog pillanatot nektek 2018-ra, Drágák!