The Guardian (Szünetel)

49 fejezet: Együtt távoztak...

Annban nem maradt semmi, csak egy keserű érzés, a hiányé. Olyan űr volt benne, amit nem lehet betölteni semmivel. Egy Őrzőnek az élete végét jelenti, ha feladata kudarcba fullad. Így ő most csöndesen, de megbékéletlenül várt a halálra.

Hetekre behúzódott kicsi erdei vackába. Nem evett, inni is csak akkor ivott ha esett az eső, és kezének kicsiny ködreibe potyogtak a cseppek. Elrakta az íját, nem járta a fák közötti ösvényeit, nem tartotta felügyelete alatt az erdőt. 

Azon a napon is ugyanolyannak ígérkezett minden, mikor fordult a kocka. Nézte a márciusi féregholdat. Halotta az úton közlekedő autók zaját, és a közelben bóklászó szarvasokét. Ebben a pillanatban olyan szívesen gondolta volna, hogy nem történt semmi. De amint kitapintotta minden egyes bordáját és a hegeket az oldalán miket Scott ejtett rajta, rájött, kívánsága lehetetlen. Egyszerűen lehetetlen... 

Akkor  hosszú idő múlva először felállt. Érzett valamit, valami hívogatót. A Hale ház felől. Az otthona felől. Botladozva indult el az irányába.

Lassan ért oda, és mikor megérkezett akkor sem ment közelebb. Veszélyesnek gondolta a területet. Amúgy is, csak szemlélő akart lenni. Tilos a dolgok menetébe beleavatkoznod, suttogta neki belső énje.

Kiszemelt magának egy fát, nehezen felhúzódzkodott rá, egészen belefáradt. Ennyire elgyengült volna?

Perceket sem kellett várnia, hirtelen azt vette észre, világít a szeme. Ilyen nem volt azóta... Azóta...

Hirtelen elfogta az érzés. Mint mikor a lánc szemeit egymásba akasztják, érezte a kapcsot, erősen. Olyannyira, hogy leesett az ágról amin ült.

Meg, meg botolva indult el az ajtó felé. Áttámolygott a küszöbön, s egy pillanatra neki dőlt a falnak. Olyan gyenge... Annyira gyenge... Tekintete elhomályosult, de még így is látta a feléje közeledő alakot. Majd az érintés a csuklóján, ahogy valaki annyi idő múlva újra kimondja a nevét.

- Ann! Ann, ébredj! – A hang, az a hang...

- Peter...

- Igen, én vagyok.

A látása pillanatok alatt kitisztult. Megpillantotta az arcot, amit oly jól ismert. A két szempárt. Aggódott érte. Emlékszik. Tudja ki ő. Tudja...

- Te meghaltál... Nem létezel...

- De igen, itt vagyok...

- Az lehetetlen.

Peter komolyan kezdett aggódni. Nem is gondolta volna, hogy Ann egyáltalán a közelbe van. Hogy egyáltalán él.

Finoman a test alá nyúlt, magával akarta vinni. Nagyon gyenge, nem hagyhatja itt.

Végre hosszú idő után újra együtt távozhattak a Hale házból...