The Guardian (Szünetel)

92 fejezet: Tévedés...

A ház üres csendje valahogy szívfacsarítóan hangos volt. Ann a sarokban ült, gyászolva az elmúlt pillanatokat. Boyd meghalt, nincs többé, s ez a sokadik kudarca. Túl régóta szolgál, megkopott már. Lassan használhatatlan lesz. Elmerült a gondolataiban, meg sem hallva Cora és Stiles beszélgetését, mikor hirtelen fellángolt benne valami. Peter komótosan leballagott a lépcsőn.

- Derek igazából olyan volt mint Scott. Mint a legtöbb teenager. Nyálasan romantikus, pofátlanul nárcisztikus. Vagyis legfeljebb a többi tini volt képes megtűrni.

Ann csöndben maradt a sarokban, úgy látszott nem vették észre.

- És mi változtatta meg? . Kérdezte Stiles.

- Hát, ugyan az ami a legtöbb fiatal fiút. Egy lány.

- Ne már! Összetörték a pici szívét? Emiatt viselkedik Derekesen?

- Emlékszel, hogy korábban még kék volt a szeme? Te tudod, hogy néhányunknak miért kék?

- Azt hittem, hogy a génekkel függ össze. – Ráncolta a homlokát Stiles.

- Ha Derekre keresed a választ... Tudnod kell mitől lett más színű a szeme. – Peter megfordult, s ekkor látta meg a sötétben csillanó sárga szempárt.

- Ann...

A lány rőt bundájába öltözött, úgy lépett oda a férfi elé. Fejét lehajtotta, farka nem állt fel peckesen, mint ahogy megszokott volt. Peter Stiles felé biccantett.

- Egy perc. – Majd kilépett az ajtón, a lány utána. Odakint megálltak a folyosó ablak előtt.

- Hol voltál?

Ann felpillantott, s emberré változott. Még így is pár fejjel alacsonyabb volt a férfinál, ez most egy cseppet sem erősítette önbizalmát.

- Itt voltam végig. Megkerestem Dereket, aztán segítettem neki.

- Azt hittem, hogy az én Őrzőm vagy.

- Az vagyok.

- Akkor?!

- De az övé is.

Peter kezeibe temette arcát.

- Aggódtam érted. Valami barom le is lőhetett volna. Akkor mit csinálok?!

- Nem tudom! – Ann összéb húzta magát. – Nem gondoltam rá.

- Igen? Csodás!

- Figyelj! Bocsánat... Féltem, s nem akartam elveszíteni még valakit. Minden egyes halál az én kudarcom... És... - Ann hangja elcsuklott. Peter rá emelte tekintetét, úgy mint rég. Közelebb lépett hozzá, átkarolta.

- Nem vagyok dühös. Csak aggódtam érted...

- Használhatatlan vagyok...

- Tévesz...