Én csak utazni akartam, megnézni ezt a csodálatos országot és tanulni a nyelvet. Minden olyan jól indult, a szüleim kifizették a repülőjegyemet, a szállást és még egy helyi idegenvezetőt is, aki tíz napig kísérgetett.
És mi lett belőle? Félelem és r...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Letámaszkodtam a korlátra és nyitott szájjal bámultam a kilátást. Az egyik ok, amiért három évvel ezelőtt Dél-Koreába jöttem, a Han-folyó volt. Lenyűgözött a szépsége, a vadsága és a rengeteg ember, akik fagyiztak vagy csak sétálgattak a parton vagy a mellette lévő parkban. A napszemüvegem is majdnem lecsúszott rólam, olyan áhítattal néztem lefelé a hídról, hogy megcsodáljam a beton lábainak csapódó hullámokat. Gyönyörű volt, ahogy valami gyengének mondott dolog milyen vad erővel tud létezni. Hogy az erős beton és a lagymatag víz milyen durván kapnak egymásba, zöttyennek össze és alkotnak valami lenyűgözőt. Mint amikor valaki kombinál egy ronda ruhát egy gyönyörű kiegészítővel és az eredmény szokatlanul más a megszokottnál, megérthetetlen, de mutatós.
A korláton tartva a kezemet tovább sétáltam és igyekeztem minél jobban magamba inni a látványt. A széles folyót, a zöld környezetet, a sűrű házakat és autóáradatot, a sikítozó gyerekeket és a regulázni próbáló szülőket, a sportolókat, a gondtalanul játszó állatokat és a körülöttem lévő hangokat és illatokat.
- Tetszik? - Jungkook csak mellettem sétált és tűrte, hogy minden méteren megálljak és percekig ne mozduljak meg, még akkor is, ha valószínűleg ő már milliószor látta a folyót és járt a környékén.
Nem válaszoltam csak ránéztem és szélesen vigyorogva bólintottam. Nem lett volna elég, ha azt mondom, 'igen, tetszik', mert ez több volt, imádtam, lenyűgözött, megindított. Főleg, hogy Jungkook ott volt mellettem és mindenféle kérdés nélkül hozott el, hogy végre kicsit kimozduljunk. Saját fejéből pattant ki, hogy hagyjuk kicsit magunk mögött a négy falat, hiszen rám való tekintettel, aki nagyon jól tudja, milyen egy helyben ülni, szervezett egy programot. Bár tudtam, hogy nagy eséllyel már nagyon unja a folytonos várakozást, amíg én a vizet bámultam, mégsem nyaggatott, hogy menjünk vagy sürgetett. Türelmes volt és elviselte, hogy egy nyolcéves szintjén csodálkozzak el a vízen és a környéken.
- Éhes vagy? - Kérdezte.
Feltoltam magam a korláttól és felé fordultam.
- Igen - Válaszoltam. Addig észre sem vettem, de ahogy kiejtette a szót a száján, szinte azonnal megkordult a gyomrom. Jungkook biccentett a fejével És elindult a híd elejére, én pedig követtem őt.
----
- Elfáradtam - Közöltem és lehuppantam a kanapéra.
Délután fél négykor értünk vissza Jungkook erődjéhez. Nem is csodálkoztam rajta, hogy kipurcantam, mert reggel kilenckor indultunk neki a kis túránknak. Bár autóval mentünk el a Han-folyóig és csak ott sétáltunk át a hídon, aztán pedig a Hangang-parkban sétáltunk, mégis kivette az energiámat a rég nem csinált hosszú séta és a friss levegő. Nagyon élveztem a napot, végre gondtalannak és normálisnak érezhettem magamat, nem egy rabnak, aki bele van kényszerítve a helyzetbe, hogy a fenekén üljön. Kinyújtóztattam a végtagjaimat.
