Én csak utazni akartam, megnézni ezt a csodálatos országot és tanulni a nyelvet. Minden olyan jól indult, a szüleim kifizették a repülőjegyemet, a szállást és még egy helyi idegenvezetőt is, aki tíz napig kísérgetett.
És mi lett belőle? Félelem és r...
Eljutottunk az izgalmas részhez drágáim, külön kérésre igyekszem nőiesen 18+-ra írni, nem pedig részletesen csúnya 40+-ra. Remélem, élvezni fogjátok, ahogy JaeHwa és Jungkook :D ;) <3
- Jagiya! - Kiáltottam el magam, amikor beértem a házba és bezártam magam mögött az ajtót.
Nem kellett sokáig várnom a válaszra, szinte azonnal megpillantottam őt, ahogy a konyhából igyekszik az emelet felé, mégpedig eléggé egy szál semmiben. Nyelnem kellett a látványra, ami elém terült.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Ahogy ott állt előttem fehérneműben, szinte szégyenlősen, mégis magabiztosan, egyszerűen felfoghatatlanul gyönyörű volt. A pisztolyt a háta mögé rejtette és egy halvány mosolyt engedett meg felém, amitől olyan volt, mint egy kisgyerek, aki rejtegetni próbál valamit a szülei elől.
Lassan lépkedtem felé, miközben éreztem, hogy a szemem elsötétül és már a ködös tekintetemen át szinte semmit sem látok, csak a testét. Amikor odaértem elé, két kezemet a háta mögé vezettem és a fegyverre markoltam, miközben végig a szemébe néztem. Lassan engedett a szorításán és a pisztolyt kicsúsztattam az ujjai közül. Anélkül, hogy elszakítottam volna róla a szememet, letettem a mellém legközelebb eső felületre a halálos tárgyat.
*JaeHwa POV*
Megfagytam. Tudtam, hogy már mind a ketten eljutottunk a tűrőképességünk határáig és ez határozottan érezhető volt közöttünk. A feszültség, a túlfűtöttség és a visszafojtott tűz, amit nem engedtünk fellobbanni heteken, hónapokon át és kis szikrává szelídítettük és ott tartottuk. Sosem hagytuk kialudni, de sosem tápláltuk annyira, hogy erőre kapjon. Most is néztem a sötétbarna, szinte fekete szemeket, amik fogva tartották a tekintetemet. Nyelnem kellett, ahogy az ujjai a derekamat tartották.
- Gyere! - Utasított kemény hangon.
Bólintottam egyet és anélkül, hogy bármit is kérdeztem volna, követtem őt. Néztem a feszült, de ugyanakkor laza és kiegyensúlyozott mozgását, ahogy előttem sétált felfelé a lépcsőn. Szótlanul követtem és út közben kénytelen voltam megnyalni a számat, ahogy a fejembe kúszott az izmos hát, amit most a pólón keresztül is láttam a lelki szemeimmel és nem mondom, hogy nem indított meg.
Megtorpantam, amikor besétált a szobájába. Sosem mentem be oda és nem is hívott, úgy gondoltam, megvárom, amíg elintézi, amit akar. Nem tudtam, miért hívott fel, de úgy sejtettem, csak meg akar róla bizonyosodni, hogy nem sérültem meg. Jungkook visszafordult és felhúzta az egyik szemöldökét, ahogy visszanézett rám. Egy halvány félmosollyal ajándékozott meg és visszalépett hozzám. Egy szó nélkül megragadta a csuklómat és maga után vonszolt. Esetlenül lépkedtem utána, hogy felvegyem a tempóját.
