A maffia karjaiban (BTS-JK)

46

*Jungkook POV*

- Utolsó kívánság? - Tettem fel a költői kérdést az előttem térdelő pasasnak. Megszokásból kérdeztem, de tudtam, hogy rohadtul nem érdekel, mit akar, úgyis lelövöm. Hogy bebizonyítsam a belső bizonygatásomat, amint kinyitotta a száját, meghúztam a ravaszt. A test pattant egyet az őt érő lökéstől, aztán a gravitáció tette a dolgát és lehúzta a mocskos embert a földre. Érdektelenül dobtam le az asztalra a pisztolyt, amit korábban onnan vettem fel, mert nem az enyém volt. Drámaian megcsóváltam a fejem, miközben egy utolsó pillantást vetettem arra a féregre.

- Takarítsátok el! - Utasítottam a két férfit, akik még a szobában tartózkodtak. Ők csak bólintottak és azonnal a hullához léptek, hogy először azt dobják ki, végül az utána hagyott vértócsát szedjék fel valahogy. Az már nem érdekelt, hogy mit csinálnak, én az én feladatomat elvégeztem.

Az elmúlt heteket azzal töltöttem, hogy a házamba való betörés után kiderítsem, hogy kik is voltak ezek a "keleti maffia" nevezetű csoport, mit akartak, kikből állt, kikkel voltak kapcsolatban és mi a lószart akartak. Szerencsére csak egy főként drogosokból álló, aprócska csoportról volt szó, akik a nagyra törő vágyaikon kívül szerencsére aggyal nem rendelkeztek, így történhetett meg, hogy az alig huszonöt fős társaság ( a főnökkel együtt) egyszerre jelent meg nálam és így ahogy jöttek, úgy meg is haltak. Azért nem bíztam semmit a véletlenre és mindent kiderítettem róluk és egytől-egyig kivégeztem mindenkit személyesen, akik valamilyen módon részt vehettek ebben az egészben. A pár perccel ezelőtt kinyírt csávó volt az utolsó a listámon, akiket összeszedtem. Ő annyiban vétkezett, hogy miután megtudta a tervet a családom megöléséről és a hatalomátvételi kísérletről, bár nem csatlakozott az aprócska és rendkívül ostoba csapathoz, de nem szólt semmit erről az egészről. A maffia ezt sem tűri meg. Ráadásul, mivel JaeHwa személyesen áldozatául esett ennek a nevetséges próbálkozásnak, még inkább meg akartam bosszulni ezt az egészet. A személyzetem felét - ami megmaradt belőle- még tovább tizedeltem és újabb embereket alkalmaztam, amihez kikértem JaeHwa véleményét is, hiszen nem hittem neki, amikor még az ittléte elején közölte velem, hogy ha ő meg tudja verni az egyiküket, akkor pocsék az összes többi is. És igaza volt.

Megmostam a kezemet, hogy véletlenül se maradjon rajta egy csepp vér sem, aztán megtörölköztem és felvettem a dzsekimet. Kényelmes léptekkel, mint aki jól végezte dolgát, mert tényleg jól végeztem a dolgomat, a rám váró kocsihoz sétáltam és behuppantam a hátsó ülésre. A sofőr, anélkül, hogy bármit is szóltam volna hozzá elindult, hogy végre hazavigyen. Kora reggelre jöttem, aztán egész délelőtt vártam, hogy végre hazajöjjön az a pöcs. Négy órát vártam rá, hogy aztán másfél percben közöljem vele az ottlétem okát, aztán három másodperc alatt lelőjem. De mindenképpen megérte, akár heteket is eltöltöttem volna, hogy végre megölhessem, ha ezzel biztonságban tudhatom végre a családomat.

Lehunyt szemmel vártam végig az utat a házamig, hogy lenyugtassam az idegeimet. Végre két hét után mindenki meghalt, aki az utamba állhatott volna, viszont ebben a két hétben túlságosan is ezzel voltam elfoglalva. Minden nap, korán reggel már nem voltam otthon, hogy a kapott információkkal felkeressem az adott címeket és embereket, szembesítsem őket azzal, hogy mi fog történni, aztán megöljem őket. Általában késő délután értem haza és a vacsora ás a zuhanyzás után egyből az ágyba zuhantam. JaeHwa arcát szinte nem is láttam, mert vagy a könyvtárban tartózkodott, amikor én megjöttem, de nekem sem erőm, sem kedvem nem volt meglátogatni a tevékenységeim után, mert féltem, hogy az idegességem rajta száradna, vagy pedig nem igazán beszélgettünk, mert az agyam le volt épülve. Hiányzott már a közelsége és hogy csak a kanapén feküdjön velem, miközben tévézünk. Elég lett volna, ha csak nézhetem, miközben csináljon bármit is. Úgy hangzottam magam számára, mintha egy elfoglalt férj hónapok óta nem látta volna a feleségét.