Vérszomj | HOPEMIN

3.rész

Nem tudom milyen a halál, de mikor hozzáértem, az az érzés, amely átjárta testem pont olyan volt. Legalábbis én így képzelem el a halált. Nem tudom, hogy lehetséges ez, de úgy látszik, már hallucinálok is.
Már messze jártam az üzlettől, kólámat szorongatva szedtem lábaim hazafelé. Vissza akarok térni a békés és csendes kuckómba, ahol elzárkózhatok a világ elől. Bámészkodásomat egy feltűnő pont zavarta meg, mely befurakodott látókörömbe. Kíváncsian fordultam hátra, hogy megtekintsem, mi lehet az.
Egy holló.
Tőlem pár méterre álló fa ágán ült, tollai éjfeketén csillogtak a napfényben, szemei izzottak és mintha engem figyelt volna...
Á, megint túl sok mindent képzelek bele, hiszen csak egy ártalmatlan madár. Komolyan le kéne már állnom, mert ezzel előbb - remélhetőleg inkább utóbb - őrületbe fogom kergetni saját magam. Újra felé lestem, hogy megbizonyosodjak, valóban csak bebeszélem magamnak. Meg se mozdult, meredten bámult engem, tekintetével lyukat égetve mellkasomba. Hátborzongató volt. Csak egy ártalmatlan madár... ugye?
Lépteimet felgyorsítva loholtam tovább az utcán, hátra-hátra pillantva lestem, hogy ott van-e még.
Ott volt.
És nézett.

Egyszer lépek ki a házból, akkor is valami furcsaság történik velem. Nem véletlenül nem járok el sehova, vonzom a bizarr eseteket.
Az utca végén megpillantottam házunk csúcsosodó tetejét. Tempómat villámsebességre kapcsoltam, és úgy rohantam hazafelé. A bejárati ajtót feltépve végigrohantam az előszobán, feltrappoltam a lépcsőn és meg sem álltam a szobámig.
- Végre itthon! - dőltem hanyatt pihe-puha ágyamon. Letoltam magamról a nadrágot és belebújtam a kényelmes mackómba. Hmm, Annenak lehet igaza van, ki kéne szelektálnom ezt a gatyát, mert lássuk be, tényleg elég öreges. Kiolvadt kólámat letettem az íróasztalra és lehuppantam székembe.
- Ez az egész miattad van. -kezdtem az üvegnek magyarázni. - Ha nem mentem volna be a boltba megvenni téged, akkor nem kerültem volna ilyen helyzetbe.
Kijelenhetem; belebolondultam a magányba. Egy kólához beszélek, gondolom, akkor itt már bajok lehetnek. Teljesen elment a kedvem tőle, hogy megigyam. Végül is azért vettem, hogy megünnepeljem a szerencsés napomat, de a bolti incidens és a hollóval való farkasszemezés miatt érvényét vesztette.
- Na jó! Ha már ennyit szenvedtem miattad, akkor megérdemlem, hogy jóízűen elfogyasszalak. - kortyoltam bele. Mennyei. Nincs is hozzáfogható érzés, mikor a hideg szénsav végigszáguld a nyelőcsövemen.
- Miért vagy ilyen finom? - játszottam a kupakkal. - Ha most megszólalsz, esküszöm sikítani fogok! - Nem elég, hogy meg akart büntetni egy szadista, még egy holló is szemezett velem... ha most válaszol az üveg, menten kiugrok az ablakon.
Bedilizésemnek kulcszörgés vetett véget. Az időből következtetve valószínűleg apa jöhetett haza. Meglepően korán végzett. Rendőrként nagyon sok üggyel kell foglalkoznia, melyek olykor késő éjszakáig is elhúzódnak. Csendes kis város a miénk, viszont néhanapján történnek érdekes balesetek, rejtélyes eltűnések és megoldatlan halálesetek is.
Lecaflattam a nappaliba, ahol apum ült egy halom papírral körbevéve.
- Hazáig követett a munka? - kérdeztem tőle mosolyogva, oldalamat ajtófélfának döntve.
- Ó, ha te azt el tudnád képzelni. Foggal, körömmel kapaszkodott belém, hiába ráztam nem eresztett. - nevetett fel szomorkásan. Felnézek apámra, ha valaki megkérdezné tőlem, ki a példaképem, habozás nélkül rávágnám, hogy ő. Megannyi halált és gyilkosságot látott már, mégis, ettől függetlenül is képes őszintén mosolyogni. Hihetetlen idegekkel rendelkezik, és nagyon kedves az emberekkel, a gyerekek egyenesen oda vannak érte. Ennek ellenére anya nagyon utálja, ha a lakásban melózik, mert szerinte ilyenkor belengi a házat a gyilkos légkör.
Szerintem apát azóta az ügy óta nem láttam itthon dolgozni.

Néhány évvel ezelőtt történt egy brutális gyilkosság, mikor egy férfi megcsonkította a saját feleségét. És hogy miért? Mert megcsalta. Normál körülmények között ilyenkor az emberek elválnak, azután nem beszélnek egymással soha többet, de ez esetben a férj nem érte be ennyivel. Kikötözte feleségét és szép lassan egyesével levagdosta az ujjait. Először a kezén, majd a lábán is. Miután az asszony eszméletét vesztette a mérhetetlen fájdalomtól, mellkasába döfte a kést, majd otthagyva a haldokló nőt; elmenekült. Apa kapta meg az ügyet, ezért tudom ilyen pontosan mi történt. Akkor láttam őt utoljára itthon dolgozni. Minden erejével azon volt, hogy elkapja azt az állatot és rács mögé juttassa. Rengeteget veszekedtek az ügy miatt, majdhogynem ráment a házassága anyával.
A nő apa ex felesége volt. Igen, csak volt. Meghalt. Mire megérkezett a mentő, elvérzett a helyszínen.
Azóta egy szabálya van, amit kőkeményen betart; a munkát nem hozza haza. A szüleim csak meg akartak óvni, hogy kis törékeny lelkű gyerekként ne kelljen szembetalálkoznom egy vérrel áztatta áldozati képpel. Ki tudja milyen kihatással lett volna a későbbi életemre ennyi halott ember látványa. Azóta persze jó pár év eltelt, természetesen rengeteget láttam. Sokszor voltam bent apa irodájában a rendőrségen, ahol egész falak vannak áldozati képekkel teletűzve. Hihetetlen látni, hogy emberek mikre képesek. Kegyetlenek, kihasználnak, azután hátba szúrnak, akár szó szerint is.
- Min gondolkozol ennyire? Innen hallom, ahogy kattognak a kerekek. - mosolygott rám apa.
- Semmi érdekes. Csak azon agyalok, hogy rég láttalak itthon melózni.
- Nem tenném, ha nem lenne muszáj. Ez a mostani eset teljesen más.
- Mi történt? - kérdeztem kíváncsian. A mai nap megkoronázásaként mi sem lehetne jobb, mint egy rendőrségi ügy meghallgatása.
- Ma délután találtak egy holtestet. A halott nőre egy férfi bukkant rá vadászat közben. - a kedves mosolya hirtelen komor arckifejezésre váltott.
- Lehet tudni, hogy mi történt?
- A test állapotából ítélve a halál ideje tegnap délután. A nyakán harapásnyomokat találtak, ezért a bűnügyi tanszék arra a következtetésre jutott, hogy egy állat támadta meg. Még nem tudták beazonosítani, milyen állat volt, de ami a legérdekesebb, hogy a nő testéből eltűnt az összes vér.
- Eltűnt? - kaptam fel a fejem. Mármint kifolyt? Vagy elpárolgott?
- Igen eltűnt, csak egy kiszáradt test maradt belőle. Ha holnapig nem találok mást, marad az állattámadás. - sóhajtott nagyot. Mégis milyen állat tenne ilyet? Errefelé a legveszélyesebb fenevad is a szomszéd kövér macskája, aki egyszer beleharapott a lábamba, mert ráléptem. Az ő hibája, minek alszik a házunk bejárati ajtaja előtt?
Elég volt ennyi bizarr dolog mára. Apát otthagyva a nappaliba, visszamásztam szobámba.
Hosszú volt ez nap, itt az ideje a kedvenc elfoglaltságomnak; az alvásnak.
Kulcszörgés ütötte meg füleimet. Ezek szerint anya is hazajött. Majd reggel beszélek vele, jelenleg nincs elég energiám hozzá. Lehuppantam ágyamra és beburkolóztam meleg takarómmal. Szemeimet szorosan lehunyva vártam az álmok világába való betekintést.

- Ne kiabálj, mert felébreszted!
- Hogy ne kiabáljak? Egy hulla képe fogadott a saját otthonomban!
*lármázik*
- Annyiszor megbeszéltük már ezt!
- Tudom, de ezt most más... *zajong*
*csattan*
- ...Megint megszegted a szavad!

Ébresztőm hangos csipogása zökkentett ki nyugodt szunyókálásomból. Ismét eljött a reggel. Hurrá...
Testemet lassan vonszolva indultam suliba. Életerőm nulla, hála anyának, aki megitta az összes kávét, ergo a reggeli energiatöltésem elmaradt. Mondjuk rá is fért, mert ahogy hallottam tegnap éjjel jól összekaptak apával. Félálomban fetrengtem az ágyon, nem igazán emlékszem mennyi volt valóság és mennyi álom, de az biztos, hogy összevesztek. Reggel a konyhában elég feszült volt a hangulat és anya egy szót sem említett apáról.
Lábaim mintha ólomból lennének, alig bírom őket megemelni, ráadásul még be se értem a suliba. Előreláthatóan hosszú napnak nézek elébe...

***

Egész délelőtt nem láttam Annet, az egyetlen szórakoztatómat. Egy közös óránk se volt, ráadásul még a szünetekben sem jött át.
Kicsöngettek, tehát eljött az ebéd ideje. Hasam eget rengető korgással jelezte, hogy ennem kéne valamit. Irány a menza, remélem ott összefutok vele. Ételadagomat megszerezve startoltam szokásos asztalunkhoz, és lám, legnagyobb örömömre ördögi barátnőm már ott csücsült salátáját tömve szájába.
- Merre voltál egész nap? - telepedtem le szembe vele.
- Hát erre is meg arra is.
- Pontosabban kérlek. Nem láttalak egész nap.
- Igazából... - megakadt a mondandója közepén. Szemei kétszer akkorára tágultak, szája tátva maradt, még a villa is megállt a kezében. Rezzenéstelenül bámult az ajtó felé.
- Most mi bajod? - néztem furcsán barátnőmre. - Valakin ugyanolyan felső van, mint rajtad?
- F-fordulj meg! - nyögte ki nagy nehezen heccelésemet figyelmen kívül hagyva. Ebben a percben követtem el életem egyik legnagyobb hibáját. És hogy mi az? Kérlek szépen; megfordultam. Meg bizony. Nem kellett volna, ugyanis a látvány teljesen lesokkolt.
Egy szexisten állt az ajtóban.
Kecses ujjait zsebre vágva támaszkodott a bejárat oldalának döntve. Napszemüveg takarta szemeit, viszont izzó tekintetét még azon keresztül is bőven érezni lehetett. Vékony nyakán hibátlan bőre csak úgy ragyogott. Felsőteste kidolgozott, karcsú derekára simuló póló tökéletesen kihangsúlyozta hasán húzódó hibátlan kockáit, hosszú lábain és izmos combjain kívánatosan feszült a szűk farmer. Tökéletes test stílusos csomagolásban. Csak néztem, néztem és néztem azt a tömör gyönyört ami ott állt. A genetika hihetetlenül igazságtalan. Feltűnését láthatóan az összes diák észrevette, ugyanis minden pillantás rá szegeződött. Közéjük tartozott kábult barátnőm is, kinek tátott szája szélén megindult az intenzív nyálcsorgás. Óvatosan mellé kúsztam, hogy teljes rálátásból bámulhassam az isteni teremtményt, mely még mindig az ajtóban állt. Ha akartam volna se tudtam volna máshova nézni, egyszerűen odavonzotta a tekintetet.
- K-ki ez? - kérdeztem elképedt barátnőmtől.
- Jung Hoseok. Az új diák.