Vérszomj | HOPEMIN

11.rész

Elérkezett a várva várt bál napja... már akinek.
Hogy nekem biztos, hogy nem ez lesz életem legszebb emléke az hétszentség! Ó, és miből is sejtem ezt? Abból, hogy jelenleg egy rózsaszín habos-babos ágyon kuporogva szemtanúja lehetek annak a látványnak, melytől a maradék agyi kapacitásom is BUMM, felrobban.
Anne és a hozzánk csapódott Sarah egy szál fehérneműben rángatóznak, miközben ide-oda ugrálva vonyítanak. Elméletben ők most karaokéznak. Aha persze, ha ez ének és tánc akar lenni, akkor én meg Isten vagyok.
- Ezért volt olyan életbevágó, hogy idejöjjek? – kérdeztem megpróbálva túlordítani a hangos zenét.
- Most miér'? – nyafogott Anne. – Gyere gyilkosom! Csatlakozz te is!
- Kösz. – húztam a szám. – Inkább kihagynám.
- Na gyere! Csak dobd le a pólód és rázd! – vigyorgott. Anne mondatára Sarah jót kacarászott, majd visszacsatlakozva a zenéhez ismét belekezdett trillázó szólamába. Ha már most így viselkednek, úgy hogy még nem is ittak semmit, mi lesz akkor, ha már alkohol is kerül beléjük? Uram atyám, valamiért nem igazán szeretném megtapasztalni, hogy becsiccsentve mikre képesek.
- Ugye felfogtad, hogy még mindig nem vagyok meleg? Tehát, miszerint ti egy HETERÓ, ráadásul serdülőkorban lévő fiú előtt nudiztok, nem épp a legbölcsebb döntés.
- Aj ne keménykedj kóla! Tudom, hogy akarod. – harapott rá ajkára egy csábos mosoly kíséretében.
- Hülye! – dobtam fejének a hozzám legközelebb eső párnát. Sarah hasát fogva nevetett a civakodásunkon. Legalább van, aki jól szórakozik ezen az átkozott napon...
- Ó már ennyi az idő? – nézett ijedten órájára, miután nehezen befejezte hahotázását. – Gyorsan! Készülődjünk!
És én még azt hittem már túl vagyunk a nehezén. HÁT NEM! Rá kéne már jönnöm lassan, hogy elég rosszul tippelek. Ami ezután következett, egy hurrikánhoz tudnám hasonlítani. A káosz, amely eluralkodott a szobán, eléggé, hogy is mondjam...? Sokkoló volt.
Ez a két dinka fel-alá futkorásztak, miközben azon hisztiztek, hogy soha nem fognak elkészülni. Miután kizúdították az összes ruhadarabot a szekrényből, egy hatalmas kupac tornyosult az ágyon. Csak az tartott egy óráig, mire kiválasztották mit akarnak magukra aggatni. Természetesen a legszűkebb darab mellett döntöttek, melynek következményképp egymást kellett belepasszírozniuk. Anne izomból húzta felfelé a cipzárt Sarah hátán, viszont az utolsó részen megakadt. Pár órája még nem is sejtettem, hogy valaha is nézője lehetek egy valóságos kínzásnak. Az a kép, hol Sarah az ágy szélébe kapaszkodva fuldoklik, közben Anne mögötte egyre erősebben ráncigálja azt a szerencsétlen cipzárt, csak enyhén nevezhető kiábrándítónak. Annyi filmet láttam már, miben mutatták, hogy a lányok miképp készülődnek, de így ebben a helyzetben valahogy jelentőségét vesztette. A valóság szöges ellentéte annak a rózsaszín köddel körbevett filmes jeleneteknek. Egy pankrátori birkózáshoz tudnám hasonlítani, mint sem egy öltözködéshez. Nem is értem, egy pillanat alatt magamra kaptam egy inget, begomboltam, megigazítottam gallérját és készen is voltam. Ez tartott kábé három percig. Hogy ők mégis mit tudnak egy óráig csak öltözködéssel babrálni, soha nem fogom megérteni szerintem.
Miután lezajlott ez a hosszadalmas és fájdalmas folyamat, következett a haj. Hirtelen előkerült mindenféle kütyü. Volt köztük olyan is, melyhez még csak hasonlót sem láttam eddig. Fúró, kalapács, és egy polip...? Ezeket mind a hajukra fogják használni? Mamám!
Sorra váltogatták őket, olyan sebességgel dolgoztak, hogy csak úgy kapkodtam a fejemet. Bezzeg az öltözködéssel nem tudtak ilyen hamar végezni. Na de a legvége, a legidegesítőbb része ennek az egésznek; a nyafogás. „Olyan kövér vagyok! Olyan ronda vagyok! Mégis hogy áll rajtam ez a ruha? Úgy nézek ki, mint egy zsák krumpli! Ó anyám hogy sminkelhetek ilyen bénán? Most úgy festek, mint egy bohóc!"
Oké, nálam itt telt be az a bizonyos pohár. Felpattantam és karon ragadtam mindkettőt.
- Gyönyörűek vagytok! - húztam őket kifelé az ajtón. – Na menjünk!
- Ó Jimin! Hogy lehet, hogy nincs barátnőd? Olyan édes vagy. – kuncogott Sarah, miközben életveszélyes magassarkújában totyogott le a lépcsőn. Anne erre a kérdésre sejtelmesen megveregette vállam egy csintalan mosollyal megajándékozva.
- Ebbe a beszélgetésbe nem szeretnék újra belefolyni. – vakartam meg zavartan tarkóm. Épp elég volt Anneval átrágni ezt a témát, nem nagyon csábít, hogy még egyszer fejemhez vágják a hímsoviniszta jelzőt.