Vérszomj | HOPEMIN

14.rész

Vérfagyasztó csend uralkodik körülöttem. Félek.
Füleim zúgnak, ezzel együtt szűnni nem akaró kínzó lüktetéssel bombázzák fejem. Sötét van, semmit sem látok. Nem tudom hol vagyok jelenleg és nem tudom mi történik velem.
Mintha minden erő elillant volna belőlem, szervezetem legyengült, végtagjaim ernyedten hullnak testem mellé.
A dohos levegő már a légzést is fájdalmassá teszi. Beszippantva a portól szemcsés oxigént, orrüregemen égető csípés suhan át, mindaddig, míg el nem ér közvetlen torkomhoz. Ott lerakódva rátelepszik gégémre, majd felszakadva onnan néhány karcos köhögéssel távozik belőlem. Miután ez a gyötrelmes folyamat lezajlott, minden indul elölről. Fáj. Nem akarok itt lenni. Túl nagy a csend, ebből kifolyólag az összes belső lüktetésem egyre hangosabbnak tűnik. Megrémiszt. Nem akarom! Nem akarom már érezni! Uralma alá vont, lehetetlen elszabadulnom előle. Nem akarom érezni, ahogy teljes egészében behálóz a kietlen sötétség...

***

Hasogat a fejem, érzékeim teljesen eltompultak. Szemeimet egy pillanatra sikerült kinyitnom, azonban a hirtelen betóduló világosság miatt súlyos pilláim reflexszerűen visszacsukódtak. Nagyokat pislogva próbáltam megszűrni a pupilláimat elárasztó fényözönt, annak érdekében, hogy minél előbb visszaszerezhessem normális látásom. Megvárva, míg érzékszerveim ismét magukhoz térve stabilizálódtak, újból megpróbálkoztam szorosan összezárt szemeim kinyitásával. Ezúttal bevetésem sikeresen zárult. Eszméletemet visszaszerezve immár lehetőségem nyílt a körülmények felmérésére. Egy egészen ismeretlen szoba tárult elém. Mi ez a hely? Hol a francba vagyok?!
Feltérképezve jelenlegi helyzetem, nem tartott sokáig ráeszmélnem siralmas állapotomra, miszerint egy székhez vagyok kikötözve. Mi a...?! Ez most egy túlzottan élethű álom vagy pedig a bizarr valóság? Minimum tízszer áttekert kötél feszült mindkét csuklómon, melyek szorosan a karfához erősítve fogták le karjaim. Bokáim köré vastag bilincsek kerültek, amik egyenesen a szék lábaihoz voltak csatolva. Hogy még kevesebb esélyem lehessen bármiféle mozdulatra, hasam előtt súlyos láncok húzódtak, közvetlen a szék támlájával együtt körbetekerve. Igen... Semmilyen kétség sem fér hozzá, én egy nyamvadt székhez vagyok kikötözve, ráadásul nem is akármilyen formában. Először nem is értettem miért fázom ennyire, viszont csak elég volt lekukkantanom lekötözött testemre. Ja hogy ezért...
Tisztázzunk valamit már most az elején! Nem vagyok se szatír, se tököm tudja milyen magamutogató perverz. Nincsenek ferde hajlamaim, sosem éreztem késztetést afelé, hogy minden ok nélkül ledobjam magamról a ruháim, majd ezt követően meztelenül fussak végig a városon. Nem, nem és nem! Szeretem reggelente felöltözve elhagyni a házat. Pontosan ezért, nem emlékszem, hogy bármikor is ruha nélkül léptem volna ki otthonról. Általában mindig felkapok magamra valamit, mint minden normális ember. Ha már másban nem is, legalább ebben az egyetlen egy cseszett dologban ugyan olyan normális vagyok, mint bárki más.
Viszont pillanatnyilag ledöbbenve méregetem meztelen jómagam. Pontosan. A ruháim valamilyen oknál fogva nem fedték testem azon részeit, melyeket márpedig igenis kellett volna. Összegezve; a helyzetem menthetetlen. Egy hatalmas szoba kellős közepén csücsülök, egy rozoga székhez láncolva. És hogy még jobban túlszárnyaljunk a már így is bizarr állapotomon, mindez úgy megy végbe, hogy egy szál alsóban vagyok. Ez most így... MIÉRT?! Szemeim tányérnagyságúra dülledtek, értetlenül kapkodtam fejem a pucér felületet bámulva.

Az utolsó emlékképek villámcsapásként törtek elő. Mielőtt ide kerültem a szobámban voltam Hoseokkal. Megtalálta a papírt, amit nekem el kellett volna égetnem, de mivel nem tettem, elolvasta. Tudja. Pontosan tudja. Tökéletesen tisztában van vele, hogy tudom mi; egy szörnyeteg. Ezért rabolt el. El akar hallgattatni. Végezni fog velem, mielőtt bárkinek is elfecseghetném titkát. Meg fog ölni...
Ki kell jutnom innen! Nem akarom szánalmas életem utolsó perceit egy székhez kikötözve eltölteni. Ficánkoltam, ahogy csak bírtam, ide-oda forgolódtam, szinte már kígyókat megszégyenítő tekergő mozgásokat vetettem be. Minden erőmmel azon munkálkodtam, hogy a testemet szorosan tartó köteleket lazításra bírjam. Minél többet próbálkoztam, annál inkább kezdett a reménysugaram kifakulni. Akármennyire erőlködtem, a lefogó láncok nem mutatták semmi jelét se, miként esetleg szeretnék megadni magukat. Hevesen küzdő mozdulataimtól, végtagjaim is egyre jobban fáradtak. A szoros kötelek a sok forgolódástól kidörzsölték fedetlen bőröm, minek az lett a következménye, hogy minden újabb mozzanatom kellemetlen csípést hagyott maga után. Összeszorítva fogaim, még ficeregtem egyet-kettőt, azonban horzsolt bőröm nem igen bírta a csípős megpróbáltatást. Minden fordulatom után fájdalmas szisszenés hagyta el szám. Nekem befellegzett. Csak ennyi kis apró égető érzés és én máris elértem a fájdalomküszöböm határát. Mit is vártam? Hiszen ha egy szúnyog megcsíp, szinte már az miatt is képes lennék mentőt hívni. Ennél fogva nagyon úgy tűnik, hogy eddig tartott a nagy szökési akcióm...
Feladva kiszabadulásom érdekében végrehajtott fájdalmas tevékenységem, nagyot sóhajtva a szék támlájának dőltem. Lábaim is már teljesen lezsibbadtak a hosszas üléstől, alig bírom őket megmozdítani. Vajon mióta lehetek itt? Egy újabb lélekfacsaró sóhajt eresztve magamból, szemeimmel a fogva tartó szobám mennyezetének pásztázásába kezdtem. Megunva a plafon stírölését, tekintetemmel továbbvándoroltam a falakra, melyet sötét árnyalatú, helyenként már lekopott tapéta fedett. Rájöttem, miért is olyan furcsa nekem ez a hely; egyetlen árva ablak sincs. Ez a legfrusztrálóbb dolog ebben az egészben, hogy egyedül csak a halvány lámpák fénye tölti be a szobát. Talpam alatt kopott fapadló terült. A bútorok elrendezetlenül, egymásra hányva roskadoztak szanaszét a teremben. Végignézve a vastag porrétegen, ami már teljesen befedte a berendezést, hamar leszűrtem, hogy nem nagyon használják ezt a termet. Inkább egy raktárhelyiségnek felelne meg, ahová csak bedobálják az ócska holmikat, továbbá pedig hagyják, hogy a kosz és az idő nyugodtan végezze a dolgát velük.