Vérszomj | HOPEMIN

6.rész

Hogy mi van? Egy nyamvadt levél miatt izgultam magam majdnem halálra? Mi ez az egész? Minek néznek engem, postásnak?
- Elnézést, de nem egészen értem. - húztam ki magam magabiztosabb hatást tükrözve. - Miért engem tetszett idehívni, mikor Hoseok is itt van és neki érkezett a levél?
- Jung Hoseok jelenleg nem tartózkodik a gimnáziumban. - mondta lassan tagolva miközben rezzenéstelenül meredt a szemközti falra.
- Akkor miért nem küldik el neki? Miért kellek én ehhez? - értetlenkedtem továbbra is.
- Magának kell személyesen átadnia. - ismételte robotosan, mintha csak betanulta volna.
- Nem igazán értem mi ez az egész, de ha megbocsát, inkább távoznék. - álltam fel a poros fotelből. Épp indultam volna mikor egy hideg kéz kapott karom után. A pici néni minden erejét bevetve, csontos ujjaival szorította csuklómat, és úgy csimpaszkodott belém, mintha élete múlna rajta.
- Magának kell személyesen átadnia! - ismételte most már nagyobb hangerővel. Ráncos kezével masszívabban rászorított a már így is liluló karomra. Nem látok rajta egy deka izmot se, hogy a csudába férhet akkor egy ilyen pici nénibe ennyi erő?
- Magának kell személyesen átadnia! - ismételgette egyfolytában. Kezd nagyon hajmeresztővé válni a helyzet. Tisztára úgy viselkedik, mint egy agymosott zombi, aki csak ezt a mondatot tudja ismételgetni. Tágra nyílt pupilláival, pislogás nélkül bámult miközben folyamatosan szövegét hajtogatta. Bárhogy csavartam csuklómat, szorítása egy percre sem engedett.
- Jó rendben! Elviszem! - kiabáltam kétségbeesetten. - Csak engedjen már el!
Az erőszakos nénit mintha csak varázsütés érte volna, abbahagyta kántálását. Elengedte lüktető csuklómat, majd a borítékot felkapva asztaláról a kezembe nyomta. Mintha mi se történt volna szépen visszatotyogott helyére, leült, és folytatta a pötyögést öreg számítógépén. Nekem sem kellett több, feltépve a rozsdás kilincset menekültem innen amilyen gyorsan csak tudtam.

Míg az agresszív nénivel viaskodtam, becsengettek órára, így lőttek a nyugis ebédemnek. A levelet szorongatva száguldottam végig a kihalt folyosón. Megint kivel történt ez az irtózatos szituáció? Hát velem. Esküszöm ilyen nincs. Mi volt ez az egész? Ez is ilyen különleges tulajdonság, hogy a közelemben bekattannak a nénik? Egyáltalán az iskola, miért alkalmaz ilyen elmebeteg embereket? Ez után a hátborzongató eseménysorozat után semmi kedvem nem volt bemenni órára, szívem még mindig hangosan kalapált a váratlan sokkhatás következtében. Ha visszamennék Anne százszázalék kifaggatna arról, hogy mi történt, és ezt az előbbi őrültséget, nem szívesen osztanám meg senkivel sem.
Percekig csak álltam a folyosón markomban szorongatva a titokzatos levéllel. Mi lehet olyan fontos, hogy nekem, PONT nekem kell elszállítanom? Furdal a kíváncsiság, legszívesebben feltépném és egyből itt helyben meglesném mi áll benne. Sajnos lelkiismeretem megállít, mielőtt démoni tettem végrehajthatnám. Nem lenne fair dolog Hoseokkal szemben, ki tudja milyen személyes dolgot rejt a levél tartalma. Ennyire nem vagyok romlott személyiség, igenis tiszteletben tartom mások magánügyi problémáit. Ha úgy sincs kedvem betérni az izgalmas tanórámra, elszállítom neki most, hisz időm, mint a tenger.
Visszagondolva, a zakkant néni azt mondta nincs itt. Történt vele valami? Reggel még semmi baja nem volt, azóta meg nem hiszem, hogy bármi komolyabb baleset érhette. Vagy mégis...? Annak köze lehet a levélhez? Hoppá milyen akcióba keveredtem, dr. Park ideje felgöngyölíteni az ügyet!
A meggyűrődött levelet kihalásztam szorításomból, azután elkezdtem részletesen kielemezni. Forgattam össze-vissza, de egy lakcímen kívül semmi más nem volt ráírva a fehér papírra. Íme meg is van az első teendőm; megkeresni ennek a perverznek a házát. A ráfirkantott utcát ismerem, nem messze van a sarki kisbolttól. Hirtelen villámként csapott belém a megvilágosodás. Már értem miért tartózkodott ott azon a bizonyos délutánon. Egyre inkább úgy érzem, az a baljóslatú találkozás a hűtőnél tényleg előre meg volt írva.

Szélsebességgel száguldottam ki az iskolából, utamat a megadott cím felé irányítottam. Elsuhanva a sarki kisbolt előtt, fejemmel az egymás mellett álló házak számait lestem. Ha minden igaz az utca végén lesz a keresett lakóhely. Vajon milyen helyen él Hoseok? Simán el tudom képzelni, hogy valami kis parasztházban, hiszen ha még nem találkozott bolti hűtővel, akkor nem számítok túl sok jóra.
Mégis milyen hosszú ez az utca? Már vagy negyed órája cammogok, de még mindig nem látom a végét. Kezd görcsölni a lábam a sok gyaloglástól. Eddig se voltam, de hogy soha nem is leszek élsportoló az egyszer fix. Szememmel egyre jobban kerestem a szalmatetőt és az omladozó vályogfalat, végtére azon se lepődnék meg, ha egy kis farmjuk is lenne, biztos jól kijönne a gőgös pulykákkal.
A végtelennek tűnő utam egyre közeledett céljához, amint megpillantottam a keresett ház csúcsosodó tetejét. Most már csak tényleg pár lépés és ott vagyok. Kitartás Jimin! Még nagyobb tempóra kapcsoltam és szélsebességgel daráltam le a maradék önbecsülésemet is leromboló utat.
Én most nagyon mellélőttem...
Eddigi rohanásom hirtelen fékezésbe torkollott, lábaim egyszerűen legyökereztek és nem is terveztek tovább menni. Szemeim nem hitték el a látottakat, ennél messzebb nem is tippelhettem volna. Szinte mindenre felkészültem, de erre nem. Egy hatalmas villa állt az utca végén egymagában. Nem viccelek, ez az épület komolyan vetélkedik egy hotel méretével. Születésemtől fogva ebben a kicsi városban tengtem mihaszna életem, még csak ki se tettem innét a lábam, ennek ellenére így is képes új dologgal meglepni. Mióta áll itt egy ekkora böhömnagy épület? És ami fontosabb, miért is nem láttam én eddig? Visszaszívok mindent, amit mondtam. Hoseok, VEGYÉL EL! Kell ez a ház. Tudom a kapcsolatunk nem indult valami fényesen, de hidd el, igazából tudok kedves is lenni. Komolyan! „Hoseok, te egy nagyon rendes, jó magaviseletű fiatalember vagy." Látod? Megy ez nekem. Most már elveszel, ugye? Jó, igazából kit is akarok áltatni? Csak pénzért hozzámenni valakihez, nem a legjobb döntés. Igaz el kell ismerni, hogy ez a sikeres és kényelmes élet titka mindenféle megerőltetés vagy kőkemény munka nélkül, viszont ezzel a módszerrel az örök magány abszolút garantált.
Miközben magamban megvitattam belső lelki monológom, szép lassan felballagtam a kolosszális villa teraszára. Te szűz anyám még az ajtó is óriási, ha a saját nyakamba ülnék, még akkor se érném fel.