Vérszomj | HOPEMIN

15.rész

Az erős szorítástól, amit a szék karfájára mértem, ujjaim teljesen elfehéredtek. A vágásból egyre csak feltörő vöröslő vérem látványa felforgatta a gyomrom. Míg én mélyeket lélegezve szemeztem a combomon tátongó sebbel, Hoseok felemelkedett guggoló helyzetéből, ezt követően szép lassan hátam mögé sétált. Bársonyos kezével végigsimított lekötözött karomon majd fülemhez hajolt.
- Ez még csak a bemelegítő kör volt. – durmolta lágyan. Rettegett mondatától, amely mesés, cseresznyeszínű ajkait elhagyta, összerezzentem. Alapesetben ezzel a selymes hangjával képes testem egyből lángba borítani, ennek ellenére most szívem a rémülettől kihagyott egy ütemet. Ha az előbbi még csak a kezdet volt, mi fog következni ezután? Értem mi okból vagyok itt, hiszen tanúja voltam az igazi, sötét valója felfedésének, ezen kívül az embertelen gyilkosságnak is. De miért csinálja ezt velem? Miért kínoz? Amennyiben titkát akarja megőrizni, mindössze elég lenne egy suhintás a fényes pengéjével, vagy egy harapás a nyaki ütőerembe és gond nélkül végezhetne velem. Simán megtehetné, mégsem teszi ezt. Csak játszadozik.
Egy dolgot megtanultam vele kapcsolatban, ha valamit akar, azt megszerzi, kerüljön bármibe. Pont ettől tartok annyira, hogy amire szüksége van, nálam találja, ennél fogva pedig nem fogja türtőztetni magát abban, miként könyörtelenül átgázoljon rajtam.
Egyetlen dologban voltam csak biztos; nem élem túl. Ha esetleg nem penge által ontaná ki életem, így is, úgy is végezne velem... pusztán a létezésével.
- Természetesen, ha mindenben engedelmesen és segítőkészen közreműködsz, enyhítetek a büntetések súlyosságán. Rakjuk össze együtt a kirakós darabkáit Jimin. – súgta fülembe. Hideg leheletétől a nyakamtól indulva, egészen a gerincoszlopomon át, kirázott a libabőr. Tehát csupán annyi a teendőm, hogy a tőlem telhető legjobb tudásommal válaszoljak minden kérdésére. Fogvatartóm idő közben visszalépkedett elém, lassan a mögötte lévő asztalnak dőlt, ezt követően káprázó íriszeit könnyes szemeimbe fúrta.
- Kezdhetjük? – mosolyodott el. Aprót hümmögtem, ezzel együtt bólintottam is. Ebben a helyzetben nem éreztem úgy, hogy ennél több hangot, szót, vagy bármilyen más gesztust ki tudtam volna préselni magamból.
- Mikor kezdtél gyanakodni?
Némi csend után, mialatt igyekeztem a legösszeszedettebb válasszal elődrukkolni, végül kiböktem.
- Őszintén? Az első perctől kezdve, mikor megláttalak a hűtő előtt.
Mintha nem erre számított volna, gondosan kifontolt válaszomra összeráncolta szemöldökét, miközben arcomat fürkészve alsó ajkára harapott.
- Ugyan nem gyanakvásnak nevezném, hanem inkább szimplán rossz előérzetnek. –próbáltam menteni a menthetőt. - De ettől eltekintve igen, attól a pillanattól fogva.
- El sem tudod képzelni, milyen szerencsés vagy. – húzta sejtelmes mosolyra száját. Ismét egy hirtelen hangulatváltás, amin nem tudok kiigazodni. Na de álljunk meg egy percre. Mit mondott? Hogy milyen...?!
- Szerencsés?! – mordultam rá élesen. Felháborodva, nagyokat fújtatva végignéztem testemen, majd értetlenül felvontam a szemöldököm. – Te ezt a helyzetet képes vagy „szerencsésnek" nevezni?! - ráadásként megzörgettem a leszorító láncokat is, csakhogy még jobban éreztessem vele, miszerint az előbbi kijelentése még csak egy parányi igazságot sem tartalmazott.
- Igen. – komorodott el újra. - Ha jelenleg nem itt ülnél, ki tudja, lehet, hogy épp most mosná partra a folyó az élettelen hullád.
Egész testemben megfeszültem. Kíméletlen, rideg hangjával minden erem és sejtszálam megfagyasztotta. Mégis mit mondott az imént?
- Jól hallottad. – fordította oldalra fejét. – Ha akkor úgy döntöttem volna, te már rég alulról szagolnád az ibolyát.
- Akkor? Mikor?
- Akkor. Ott. A boltban. – nézett vissza ismét rám. – Mikor betoppantál a táplálkozásom közepén tartottam. Ki nem állhatom mikor megzavarnak. Gondoltam egy ember ide vagy oda, nem számít. - A hallottakra szemeim kétszer akkorára nőttek. Az állam szó szerint koppant a nyirkos faparkettán.
- Szóval ki akartál csinálni, mert akkor mentem boltba, mikor te épp a pénztáros nőcit csapoltad?
- Pontosan. Végezni akartam veled.
- Miért nem tetted meg? – sütöttem le pilláim, egy halk sóhajt eresztve magamból.
- Mert ellenálltál. – lökte el magát az asztaltól, ahol eddig támaszkodott.
- Mit csináltam? – kérdeztem hitetlenkedve.
- Rezzenéstelenül talpon maradtál, míg próbáltalak befolyásolni. – lépett egyet felém.
- Tessék? Hiszen nem is csináltál semmit csak álltál és meredtél a hűtőre.
- Tévedsz. Piszok erősen koncentráltam, hogy kibocsájtsam rád a leggyötrelmesebb kínokat. Amekkora aurát kiterjesztettem, rég a földön kellett volna vonaglanod levegőért küszködve és életedért könyörögve. Ennek ellenére mégsem történt semmi. Hiába próbálkoztam, te rezzenéstelenül álltál továbbra is mellettem. Ott döntöttem el, hogy megszerezlek magamnak.