Vérszomj | HOPEMIN

4.rész

Kábult barátnőm nyelt egy hatalmasat, ezzel lecsurgó nyálát visszajuttatta oda, ahova való. Kész, vége. Anne teljesen leállt, kiégett a dögös pasi szenzora. Kezemet párszor meglengettem előtte, de semmi, lefagyva nézte az ajtóban álló fiút.
Az isteni teremtmény szemeivel többször is végigpásztázta a termet, mintha keresne valakit. Végül hosszas kutakodás után tekintete megállapodott rajtam, kivillantotta hófehér fogsorát és intenzív pillantást lövellt felém.
- Hé hűtős srác! – kiáltott, majd széles vállaival ellökve magát megindult egyenesen az asztalunk felé. Hűtős srác? Mi? Ki? Én?! Ő most idejön? Mi a fene történik?
A nagy zajongás megszűnt, az ebédlő fokozatosan elhalkult, mindenki lélegzetvisszafojtva várta az eseményeket. Segélykérően sandítottam Anne felé, de ő is csak lesokkolva nézte az egyre közeledő fiút. Sejtésem sajnos beigazolódott, ugyanis asztalunkhoz érve megállt, és lehuppant velem szembe.
- Szia. - törte meg a csendet. Köpni-nyelni nem tudtam a megilletődéstől. Közvetlen közelről még gyönyörűbb. Napszemüvegét kecses mozdulattal levette és pólója kivágásához akasztotta. Inkább húzd vissza! Kérlek! Eddig elrejtette, most viszont szembetalálkoztam álomszerű mogyoróbarna szemeivel, ezt tetézte, miszerint perzselő pillantása mintha lelkemig hatolt volna. Arccsontja hibátlanul gömbölyödött, férfias állát megtámasztva könyökölt az asztalra. Lányokat megszégyenítő szempilláival nagyokat pislogott, miközben meseszép szemeit egy pillanatra sem vette le rólam. Anne hol rám, hol az előttem ülő fiúra pillantott, ide-oda kapkodta fejét közöttünk.
- Ismeritek egymást? - kérdezte csodálkozva, miután feleszmélt a sokkhatásból.
- Igen. - válaszolt a fiú, tekintetét többször is végigfuttatva rajtam. Anne rám nézett amolyan "lemaradtam valamiről?" arckifejezéssel.
- Ismerjük egymást?! - kérdeztem tágra nyílt szemekkel. Ez nekem új információ, életemben nem láttam még. Ezer százalék! Az a gyönyörű mosoly, észveszejtő száj, a makulátlan bőr, a vékony nyak... Ha találkoztam volna vele, tuti emlékeznék rá, egy ilyen embert elfelejteni, már szinte lehetetlen!
- Csak szerettem volna még egyszer megköszönni a segítségedet. – döntötte játékosan oldalra fejét. A mimet? Miről beszél? Megint kifogtam egy zakkantat? Jimin, esküszöm a lúzer fogó mágnesed egyre erősebb. Miért van az, hogy a legszebb emberek a legőrültebbek is? Mit köszön? Nem is csináltam semmit. Ez valami poén, amit ellenem eszeltek ki az izomagyúak? Tylor McField kitalált egy új csesztetési módot? Hozzám küldi az új srácot, hogy szívasson, mint valami beavatás féle? Mondhatom igazán leleményes.
- Figyelj. Nem igazan értem mi ez az egész, de szerintem összekeversz valakivel. – mondtam idegesen. Csak is ez lehet. Hiszen új diák, nehéz lehet egyik napról a másikra megjegyezni a sok ismeretlen arcot, biztosan összetévesztett valakivel. A fiú szemöldökét kérdőn felhúzva vizslatta arcom.
- Tegnap délután. Bolt. Hűtőszekrény. - sorolta a szavakat egymás után. Blah! Ha tehetném, örökre kiirtanám azokat a megalázó emlékeket a fejemből.
De várjunk csak...
Mégis...?! Mégis honnan tudja ezeket? Ő is ott lett volna? Jó, ilyen nincs, most már száz százalék, hogy bekattantam. Nem elég, hogy a látásom is romlott, de még meg is őrültem.
- Te is ott voltál? - Ezek szerint van egy szemtanúja is a szerencsétlenkedésemnek. Csúcs.
- Beszéltünk is. - kacagott fel hangosan. - Haver be voltál állva vagy mi? Ilyen könnyen ezért nem lehet engem elfelejteni. – mosolygott önelégült vigyorral. Oké, tehát beképzelt, és ahogy látom, pontosan tisztában van adottságaival. Elég lazára vette a figurát. Haver? Nem elég, hogy rám vonta az összes figyelmet, még játssza is az eszét.
A sok szúrós szempár, melyek égetik tarkómat, és a feszült légkör miatt egyre idegtépőbb a helyzet. Mindig is jobban szeretem a láthatatlan diák szerepét betölteni, aki teljesen beolvad, és nem tűnik ki. Nem mintha eddig sikerült volna ezt a stílust alakítanom, de hogy ezután még nehezebb lesz az ezer százalék.
- Először is, nem vagyok a haverod. Másodszor, nem, egyáltalán nem voltam beállva! Világosan elmagyaráztam, hogy nem ismerlek és biztos összekeversz valakivel. Megköszönném, ha békén hagynál! – fakadtam ki. Szép munka dr. Park! Azt hinné az ember ennél jobban már nem lehet a figyelem középpontjába kerülni, de természetesen nekem még ezt is sikerült. Mindenki, nem viccelek, mindenki minket bámult. Meg mernék esküdni, hogy még a konyhás néni kezében is megállt egy pillanatra a merőkanál.
Kirohanásom hatására arcáról eltűnt minden érzelem és dermedten bámult. Az ebédlőben megfagyott a levegő, senki se mert mozdulni. A fiú hirtelen felpattant és közvetlen mellettem foglalt újból helyet. Izmos felsőtestével felém fordulva egyre közelített, addig hajolt, míg száját csak pár centiméter választotta el fülemtől. Hideg lehelete csiklandozta nyakam, melynek következtében egész testemen borzongató libabőr futott végig. Mintha valami hasonló már megtörtént volna korábban...
- Próbáltam barátságosan indítani a kapcsolatunkat, de úgy látszik elfelejtetted, hogy még nem kaptad meg a jól megérdemelt büntetésed. – súgta kaján vigyorral az arcán. Hangja szétterjedt egész testemben kellemes, bizsergető érzést árasztva. A hőmérséklet egyre emelkedett, szívem hevesebben pumpálta vérem. Agyamat elöntötte a forróság, teljesen összekuszálódtak a gondolataim. Ez a szituáció, ez a közelség, ez a hangszín, ez a kulcsfontosságú szó; túl sok a hasonlóság, lassan összeállt minden.
A tegnapi sötét alak és az új srác egy és ugyanaz a személy.