𝗕𝗹𝗼𝗼𝗱, 𝗦𝘄𝗲𝗮𝘁 𝗮𝗻𝗱 𝗧𝗲𝗮𝗿𝘀 | ᵗᵃᵉᵏᵒᵒᵏ

20: kapcsolatban

A történtek ellenére egész jól aludtam, sőt csoda, hogy tudtam aludni.

Megint nem maradt senkim.

Jin halott, Hoseok-ot már elvitték a szigorúbb intézetbe, Jungkook mással kavar, Jimin pedig, hát igen.

Inkább ki se fejtem.

Mindenkire haragszom.

Az ebédlőbe is a tegnap esti hacukámban lépek be, leszarva ki, mit gondol rólam.

Leülök egy üres asztalhoz, és periférikus látásomban felbukkan Jimin alakja, de a hátam közepére nem kívánom.

Flegmán oda nézek és nézésemmel üzenem neki, hogy ne merjen ide jönni.

Szerencsére veszi a lapot és lesütött szemekkel megy az ellenkező irányba.

Nyugodtan befejezem a reggelimet, majd szobám felé tartva leszek figyelmes egy hangos sikolyra.

Egy lány sikolya.

Eszembe jutott Jimin kijelentése, miszerint ne járkáljak oda fel, de valamiért nem hagyhattam, hogy valaki bajba kerüljön.

Rögtön elkezdtem a lépcső felé futni, majd azon is felfelé.

Füleltem, hogy honnan jöhet a zaj, a kiabálás, azonban nem igazán találtam.

Közeledtem egy ajtóhoz, és minél közelebb voltam hozzá, annál jobban halottam.

Tuti onnan jön.

Megálltam az ajtó előtt, és figyeltem, hátha félre értettem valamit, és bizony jó, hogy nem nyitottam be.

Kipiroslott arccal vettem tudomásul, hogy ott már pedig, az ajtón túl, semmi féle bántalmazásról nincs szó, mindössze két szerelmes gerlice pár élvezi egymás társaságát.

Megkönnyebbülve mentem vissza a szobámba pihenni.

Egy ismerős hangra keltem fel, és ekkor észleltem, hogy a nap már nyugovóban van.

Mennyit aludtam?

Kómás fejjel ültem fel az ágyon és szememből dörzsöltem ki a fáradtságot.

Azonban jobb lett volna, ha nem kelek fel, mert Jungkook állt az ajtóban egy verset olvasva.

A kedvenc versemet.

- Mit művelsz? – fennhangon kérdeztem tőle.

- Művelődök. – és szemét le se vette a könyvről, amiben a vers volt.

- A szobámban? Pont a kedvenc versemet olvasva? Alig vagy átlátszó. – forgattam meg a szemeimet, és kikeltem az ágyból.

Jungkook ismét nagyot nyelt a látványtól, én pedig diadaliasan mosolyodtam el.

- Jó ízlésed van. – jegyezte meg, én pedig lekaptam magamról a pólómat és egy másikat húztam magamra.

Alsónadrágot szintén cseréltem és Jungkook elé álltam, aki most fele annyira se volt félénk, mint tegnap.

Talán mert csak ketten vagyunk?

- Valóban jó ízlésem van, hisz kiszemeltelek magamnak, igaz más is, értsd Jimin, de az lényegtelen. Mostantól csak és kizárólag az enyém vagy. – kijelentésem után magamra vettem a farmerom, és zoknit majd cipőt húztam lábaimra.

Jungkook reakcióját figyeltem és teljesen ledöbbent.

- Nem vagyok a tiéd. Ezt... ilyet nem lehet csak úgy kijelenteni a másik fél beleegyezése nélkül. – kezéből a könyvet a kis asztalra helyezte, és kezeit összekulcsolta mellkasa előtt, így a pólója az eddiginél is jobban simult felsőtestére.

- Leszel az enyém? Beleegyezel? – igazából, ha akarnék, se tudnék rá haragudni, de mivel csakis magamnak akarom őt, ezért meg kell tennem ezt a lépést. Még azelőtt, mielőtt bármi olyan történne, amit nem tudok megakadályozni.

- Most azt kérdezed, hogy? – emelte meg a hangsúlyt a mondat végére, és kérdőn nézett rám.

- Hogy, hozzám jössz? – elővettem a párnám alól az általam kreált jegygyűrűt és térdre ereszkedtem előtte.

Szemeiben könnyek csillogtak, kezét szája elé kapta, és édesen nézett rám.

- Igen. – ráhúztam ujjára a „gyűrűt" és felálltam, hogy táncba hívhassam nyelvét az enyémmel. Kellően hosszú és érzelmes csók volt, azonban Jungkook arcára kételkedés ült. – Miért tetted ezt? Már nem haragszol?

- Az erős kijelentés, hogy nem haragszom. Természetesen haragszom, szimplán tudatni akarom mindenkivel, hogy ezek után CSAK az enyém vagy és senki másé.

- Rendben, azon leszek, hogy újra úgy állj hozzám, ahogyan az elején. Szeretlek.

- Nem! Itt, aki szeret valakit, az én vagyok. Hű voltam, annak ellenére, hogy nem is jártunk. Azonban tetszik, hogy igyekezni fogsz. A jó férj így viselkedik. Szeretlek. – egy puszit nyomtam az arcára és elmosolyodtam.

Megfogadtam én is neki, hogy amint kijutok innen, kap tőlem egy rendes gyűrűt és egy olyan esküvőt, amire mindig is vágyott.

Sürgette az ideje, így ma nem maradt tovább, de megesküdte, hogy mindennap fog jönni, és nem csak este.

Egy csókkal váltunk el.

Hónapok teltek el, azóta, hogy megkértem Jungkook kezét, és mindössze két hónap van addig, hogy megünnepeljem az intézetben az egyéves itt tartózkodásomat.

Jungkook szó szerint mindennap időt szakított rám, néha tovább is maradt vagy szimplán itt aludt.

Azonban semmi sem történt, mármint semmi szexuális jellegű, na, jó, csak szex nem volt, és még én magamat is megleptem vele.

Ezen kívül nappal kijártunk sétálni, beszélgetni, és néha megengedték, hogy elvigyen az intézetből ebédelni, vagy vacsorázni valahova.

Minden a legnagyobb rendben volt.

Imádtam vele lenni.

Közben Jimin-el is megbeszéltem a dolgokat, vele is kibékültem, de a lelkére kötöttem, hogyha egy ujjal is hozzá mer nyúlni Jungkook-hoz, puszta kézzel fogom kinyírni.

Azt mondta Jimin, ha így haladok a gyógyulással, akkor elég hamar, olyan 3-4 év múlva távozhatok is.

Tisztában vagyok vele, hogy nem hamarkodhatja el, de 4 év?

Komolyan?

Addig, hogy fogom alakítani az életem Jungkook-al?

- Hallottad ezt? Négy év? Rám fogsz unni... – zsörtölődve mondtam mellettem ülő páromnak.

- Nem fogok. Várni fogok rád, és mindennap itt leszek neked.

- Jobban jártál volna Jimin-el... egyébként sem értem miért mondtál igent egy skizofréniával küszködő, gyilkos hajlamú és mérhetetlenül féltékeny embernek.

- Nem jártam volna vele jobban, ő nem Te. Én pedig téged szeretlek, úgy, ahogy vagy.