𝗕𝗹𝗼𝗼𝗱, 𝗦𝘄𝗲𝗮𝘁 𝗮𝗻𝗱 𝗧𝗲𝗮𝗿𝘀 | ᵗᵃᵉᵏᵒᵒᵏ

25: egy újabb titok

- Nem akarom hallani! – rivallt rám Jungkook, én pedig megszeppenve megálltam.

- Hisz, nem történt semmi! Amúgy meg én a helyedben meg sem szólalnék! Te voltál az aki megcsalt Jimin-el, ráadásul nem is csak egyszer! – mondtam fennhangon és mélyen a szemébe néztem.

- Teljesen más a két szituáció! – kiabált vissza.

- Igazán? Mert az te voltál? Azért más? – helyeslően bólogattam a fejemmel, majd így szóltam: De, ha tudni akarod, hogy miért álltam szóba mással, akkor az ok az nem más, mint az, hogy tegnap szépen felültettél és miután megígérted, hogy visszajössz, basztál visszajönni!

- Dolgom volt. – hirtelen fordult meg, és úgy kezdett el sétálni, egyre közelebb hozzám.

- Igen, dolgod lett volna. Itt. Velem. De mi a jó isten volt fontosabb, mint én? Hah? – eközben már itt állt előttem és arcát fürkésztem.

- Ezt nem itt fogom elmondani. – majd megfogta a kezem és egy üres szobaféleségbe hurcolt, ahol a szoba közepén megállt, én pedig magyarázatot várva figyeltem őt.

- Hallgatlak.

- Ugye, én már 28 éves vagyok, és mindenki, aki volt tinédzser, az követett el hibákat... na, én is követtem el egyet, amiről csak nemrég értesültem. – bólintottam, hogy egyelőre tudom követni.

- Szóval, pár hete kaptam egy telefonhívást.

- Kész rejtély vagy, Jungkook. – vicceltem el a szituációt, de nem nevetett rajta.

- Amiben azt mondta nekem egy rendőr, hogy menjek be az őrsre, mert van egy gyerekem. Először teljesen le voltam sokkolva. Nem hittem el. Majd jobban bele avatott a helyzetbe, miszerint a gyermek anyukája meghalt, és a születési papírokon én vagyok apaként feltüntetve, így automatikusan a biológiai szülőt hívták fel. Míg ezeket elmondta nekem telefonba, addig pont oda is értem a rendőrségre, és megláttam őt. Van egy kislányom. Szóval, amikor nem tudtam jönni vagy késtem, az azért volt, mert van egy lányom, akire vigyáznom kell. – én csak néztem rá, próbáltam befogadni a hirtelen jött információt.

- Te elvállaltad? Te vagy a gyámja? Meg vagy húzatva? – lettem picit haragos, mert egy gyerek nem kis felelősség, plusz így kevesebb ideje lesz rám.

- Zavar? – nézett rám elkeseredett nézéssel.

- Hát... én nem is tudom. – hebegtem-habogtam és igazából kegyetlenül zavart, hogy Jungkook-nak ezután nem én leszek az egyetlen az életében.

- Szóval zavar... – csüggedten eresztette le vállait és szomorúan pillantott rám.

- Ilyen hirtelen kapni egy gyereket, még jó, hogy zavar. Ez azt jelenti, hogy kevesebb időt szentelsz majd rám... tudom, hogy önző kijelentés, de még alig voltál az enyém, és máris valaki elvesz tőlem.

- Ez nem így lesz! Egyforma figyelmet kaptok majd tőlem. Nem lesz olyan, akivel kivételezve lesz, és mégiscsak a gyerekem. Az én felelősségem is. Ha meg tudtam csinálni, akkor az a minimum, hogy ezek után felnevelem.

- Hány éves?

- Most töltötte be a nyolcadik évét. – aprót sóhajtott.

- Hogy hívják?

- Park Chae Young. Tündéri kislány. Fekete haja, csak úgy csillog, szemei, ha tudnának, valószínűleg énekelnének, és a hangja pedig édes, mint a méz. Alig várom, hogy bemutathassam neked.

- Ja, én is. – olyan boldogan beszélt róla, pedig alig ismeri. – Azonban, ha nem bánod, nekem mennem kell Jimin után. Egy sürgős ügyem van vele, majd amikor ráérsz, beszélgethetünk, mondjuk holnap. Szia. – mindössze egy leheletnyi puszit adtam neki, azt is csak arcára és szép lassan utam Jimin irodája felé vettem.

- Szia. – a kijárati ajtó felé igyekezett és gondolom ment vissza a tündéri kislányához.

Míg sétáltam, azon gondolkoztam, hogy mit fogok mondani Jimin-nek, amikor beérek hozzá és leülök a bézs színű kanapéra.

A vicces pulcsi is már kezdett az agyamra menni, de valószínűleg még sokáig rajtam lesz.

Mikor az ajtaja elé értem, be akartam kopogni, azonban kezem nem volt hozzá, így fejemmel próbáltam imitálni.

Ami sikerült, mert Jimin kiabálta, hogy lépjek be.

Mikor meglátott érdekes érzelmek bújtak arcára, amiket nem tudtam azonosítani, de nem igazán ez volt a problémám, ami végett itt vagyok.

- Mi járatban erre felé? – felkelt székéből és az asztal egyik sarkához sétált, ahova leült és mellkasa előtt összefonta kezeit, majd így bámult rám tovább.

- Van egy kis problémám... azt hiszem Jungkook már nem szeret engem.

- Miből gondolod ezt?

- Képzeld, gyereke van. Meg tudod érteni? Egy gyerek. Minek az neki? Nem értem, inkább foglalkozhatna velem, nem pedig azzal a gyerekkel. Nem is ismeri, és csak így elvállalja! Hallatlan. – végül a kanapén elterültem és feküdve problémáztam a pszichiáteremnek.

- Figyelj, ez csak azt bizonyítja, hogy egy felelősségteljes ember, aki vállalja az ezzel járó problémákat. Egy gyerek lehet probléma, de akár áldás is. Minden attól függ, hogy a szülők, hogyan állnak hozzá.

- Pont ez az! Ha ő a szülője, akkor én is. Végül is házastársak leszünk, ami azt jelenti, hogyha ő a gyámja, akkor én is azzá válok, de én cseppet sem akarok gyereket, vagyis most még semmiképp sem. Könyörgöm, 20 éves vagyok, még magam is egy gyerek volnék.

- Szerintem várj még ezzel, beszéljétek meg rendesen. Addig is, volna itt valami, ami érint téged.

- Mondjad, a mai napom már rosszabb nem lehet. – egy életmegváltót sóhajtottam és felültem.

- Szóval, hogy minél hamarabb meggyógyulj, úgy döntöttünk, hogy jövő héttől el is kezdenénk a kivizsgálásokat, teszteket, és hasonlókat. Nem sok beleszólásod van, de azért megkérdezem... bele egyezel? – szőke hajába túrt, ami roppant szexi mozdulat volt.

Miért gondolok ilyeneket róla, amikor nekem vőlegényem van?

- Bele, ha ez azt jelenti, hogy hamarabb lehetek Jungkook-al, akkor hogy a viharba ne egyeznék bele.

- Szuper. Ez a heted még szabad, de jövő hét hétfőn már kezdünk is. Először különböző pszichológiai teszteket csináltatunk meg veled, aztán néhány kísérletet és a legutolsó fázis az egy drasztikus fázis, ugyanis két egész hónapon keresztül fogunk megfigyelni. Az egyik hónapban jó körülmények között, úgy, hogy gyógyszert szedsz, a másik hónapban az ellentétje. Ebből állítunk elő valamilyen diagnózisfélét, ez után pedig további ilyen és ehhez hasonló kísérleteknek leszel kitéve.

- Meddig tart ez? Mármint hónapokban? Jungkook nekem olyat mondott, hogy akár 10-15 évig is még itt fogok rohadni, de ez, amit elmondtál, maximum 1-2 évbe telik.

- Ezek a kivizsgálások, évekig húzódnak. Valakinél elég 4 év, de volt már olyan skizofrén betegem is, akinek ez a procedúra 8 évig is elhúzódott. Szóval emberfüggő.

- Jesszus. – csak ámultam és bámultam, nem voltam képes elfogadni ezt a sorsot, amit kaptam. Igazságtalan.

„Ha te szólsz Istenhez, imádkozol. Ha Isten szól hozzád, skizofréniád van. Ha a halál szól hozzád, spiritiszta vagy; ha te szólsz a halálhoz, akkor skizofrén vagy." – Thomas Szasz