𝗕𝗹𝗼𝗼𝗱, 𝗦𝘄𝗲𝗮𝘁 𝗮𝗻𝗱 𝗧𝗲𝗮𝗿𝘀 | ᵗᵃᵉᵏᵒᵒᵏ

22: a másik személyiség

- Jimin! Kérlek, csak pár percre szeretnék beszélni vele! – kérleltem, mint az utóbbi időben mindig.

- Nem lehet! Ő kérte, hogy ne engedjem, hogy beszélj vele. Nem fogod fel, hogy mit tettél? – vágta oda nekem a nyersen megformált szavakat, és közben valamilyen papírokat bújt.

- De hányszor mondjam még, hogy nem én voltam? – magyaráztam neki, de megint csak legyintett egyet, és megkért, hogy most már távozzak, mert dolga van.

Lehajtott fejjel, és csüggedt kedvel tántorogtam ki az ajtón, majd erélyesen becsuktam.

Felbőszült voltam.

Nem értettem miért engem büntetnek, amikor nem is én voltam.

- Bevetted a gyógyszereid? Őszintén! – utánam futott, és úgy éreztem, hogy el kellene mondanom az igazat, hátha így hinni fog nekem.

- Nem. Már pár hete kihagytam, de nem direkt. Szimplán elfelejtettem.

- Értek mindent. – sarkon fordult és lomha léptekkel sétált vissza az irodájába, ahol újból elmerült a temérdek papírmunkában.

A szobámba vezetett utam, ahol az ágyamra ültem le, összeroskadva.

- Miért csinálod ezt velem? – kérdeztem magamtól, majd az eddig ölemben pihentetett kezeimet hajamba vezettem és erősen meghúztam.

- Mert jól esik. – halottam a választ, és egy apró mosoly kúszott az arcomra.

- Kinek esik jól? Ki vagy? – lettem érdeklődő, és piszkosul kíváncsi. Mi a franc történik itt?

- Ugyan. Mindkettőnknek jól esik. Valld be! Élvezted. Hogy ki vagyok? Én te vagyok, te pedig én. – visszhangzottak szavai és amilyen gyorsan csak tudtam a fürdőbe rohantam.

A tükör elé álltam és magamat bámultam benne.

- Te? – mutattam magamra – Mit tettél velem? – estem kétségbe – Miért vagyok az, aki? Miért pont velem történik ez? Miért akkor, amikor végre boldog voltam? Miért? – kezdtem el zokogni, majd könnyeimet pulcsim ujjával töröltem le. – Válaszolj! – intettem kezemmel és vettem tudomásul, hogy az én kezem mozdult meg.

- Egyébként milyen bunkó vagyok. – nevettem fel – Mily régen boldogítalak, és még a nevem se tudod. Tehát, bemutatkoznék. A nevem Kwang Seung. Mint Vad Győztes. Illik rám, úgy érzem. Imádok győzni, de legfőképp vadnak lenni. – kacsintottam magamra, és kicsit hátrahőköltem.

- Miért vagy itt? – támaszkodtam meg a mosdón és mélyen a saját szemembe néztem.

Láttam benne mindent, de értelmet, azt nem.

- Az a kérdés, hogy kiért. – túrtam bele hajamba – Érted. – nemes egyszerűséggel mondtam, és lágyan mozogtak ajkaim, miközben ezt az egy értelmes mondatot böktem ki, saját magamnak.

- Nem értelek. Magamra nézek, és nem magamat látom. Miért? – meredten bámultam előre és próbáltam felfogni, hogy mi történik körülöttem.

- Taehyung. Itt vagy? – az ismerős hang ellepte a gondolataimat és megnyugtató hatással volt rám.

- Jungkook? – remény öntött el. – Jungkook!

- Igen. Én vagyok az. – meggyötört elmével botorkáltam oda hozzá, majd megöleltem.

- Tae- mi van veled? – rémület ült arcára, és vállaimat megfogva az ágyamhoz vezetett és leültetett rá magával szemben.