𝗕𝗹𝗼𝗼𝗱, 𝗦𝘄𝗲𝗮𝘁 𝗮𝗻𝗱 𝗧𝗲𝗮𝗿𝘀 | ᵗᵃᵉᵏᵒᵒᵏ

45: második kötet - durva játék

Újfent élem életemet kedvesemmel, és lányunkkal.

Már fél éve, hogy egy párt alkotunk hivatalosan is, házastársakként, és semmi sem szebb ennél.

Van egy hely, ahová tartozol, egy család, aki szeret és egy élet, ami a legjobb.

Mindenki a lefekvéshez készülődik, amikor Taehyung bejelenti, hogy el kell ugornia valahova, amire természetesen elhúzott szájjal ugyan, de beleegyezek.

Chae már alszik, én pedig az ágyamban helyezkedem épp, majd rájövök, hogy a lámpámat felkapcsolva hagytam.

Bosszankodva kikelek az ágyból és a kapcsolóhoz megyek, majd leojtom és visszafekszem az ágyba.

A kellemes pihe-puha ágyikóba és kis idő múlva már csukódnak is le a szemeim.

Zajra leszek figyelmes, de biztosan csak Taehyung az, így visszaalszom.

Azonban senki nem jön befeküdni mellém így kezdem azt gyanítani, hogy nem ő az, de még bizakodom és próbálok visszaaludni.

Egy hangos és fülsüketítő hangra riadok fel, ami egyértelműen a házból jön, majd gyermeksírás üti meg a fülemet.

- Jézusom! – kipattanok az ágyból és egyenesen Chae szobája felé kezdek el rohanni, ahol meglátok egy alakot, amint egy pisztolyt forgat a kezében és néz valamit.

- Ki maga? – kérdezek rá, és próbálok férfias hangon megszólalni, de a félelem eltompítja a hangomat.

Lassan fordul meg az illető, ekkor pedig szemem elé tárul minden szülő legnagyobb rémálma.

A kislányom egy tátongó lyukkal a fejében fekszik a földön és rúgkapál.

Oda futok hozzá, és azonnal a vérzést próbálom elállítani, de egyelőre sikertelenül.

- Mit művel maga itt? – úgy ordítok, ahogyan a torkomon kifér, ezzel egy időben már úgy bőgök, mint egy gyerek.

- Szia. Meg sem ismersz? – mikor ráemelem tekintetemet, még az ütőér is megáll bennem.

- Te?

Taehyung szemszöge:

Egy kissé becsiccsentve érek haza, ahol azonban az ajtó nyitva áll és kellemetlen szag árad ki a házból.

Berohanok, mindenhol felojtom a villanyt, majd mikor Chae szobájába igyekszem, egyből kijózanodom, és csak állok ott megsemmisülve.

Átfut az agyamon, hogy Jungkook-ot sehol sem láttam így pánikba esem, és azt sem tudom, hogy mihez kezdjek.

- Jungkook! – ordibálom, de válasz nem jön, így újra a kislány szobájába rohanok, ahol minden csupa vér, a kislány pedig a saját testnedvében van elterülve.

Felfigyelek pár vonalra a takaró alatt, és kíváncsian odébb húzom, amit azonban kiolvasok belőle, az csak még jobban megrémiszt.

- Hoseok! – vérben forgó szemeim, ökölbe szorult kezem máris tettre kész volna, de e helyett olyan ötletem támad, ami végett se én, se a másik illető nem kerülhet bajba.

Gyorsan kell cselekedni, így azonnal a telefonomért rohanok és tárcsázom is egykori barátomat, Singer-t.

- Szia, haver, kellene a segítséged és a tudásod.

- Szia, mondjad.

- Meg kellene valakit ölni, és egy másik illetőt pedig megmenteni. – közöltem vele a tényeket, majd egy kis csend következett, végül így szólt.