𝗕𝗹𝗼𝗼𝗱, 𝗦𝘄𝗲𝗮𝘁 𝗮𝗻𝗱 𝗧𝗲𝗮𝗿𝘀 | ᵗᵃᵉᵏᵒᵒᵏ

43: második kötet - öröm a köbön

- Tudod hova tartok épp? – boldogan csengett a hangom és izgatott voltam.

- WC-re? – bolondozott Jungkook, és legszívesebben a nyakába ugrottam volna, azonban telefonon keresztül ez nehéznek bizonyult.

- Dehogy! – szólottam gyermeki hangon és éreztem, hogy minden testrészem bizsereg a nagy örömtől. – Nézz ki az ablakon, azon, ami a főútra néz. – megálltam egy nekem tetsző helyen és jobb kezemet felemelve integetni kezdtem.

- Mi a f- – még ilyen távolságból is jól láttam, hogy nagyon meglepődött és azt se tudta, hogy mit csináljon.

Láttam gyorsan eltűnni az ablakból, közben a telefon már csak a sípoló hangot adta ki, azt jelezve, hogy a másik fél megszakította a hívást.

Nem sokkal ezután egy felém futó, majdhogynem rohanó Jungkook szelte a métereket köztünk és már mellettem is termett egy nagy ölelésbe vont engem.

Úgy szorongatott, hogy alig kaptam levegőt.

- Nem kapok levegőt. – böktem ki, majdnem fuldoklás közben, amire ő heves bocsánatkérésbe kezdett, azonban, hogy ne járjon annyit a csuszalesője, megcsókoltam. – Nyugi.

- De, nem tudok. Nem tudom elhinni, hogy van ez most? Álmodom? – majd megtapogatott mindenhol és végül realizálta, hogy valóban itt vagyok.

- Kiengedtek. – mondtam olyan nagy vigyorral az arcomon, hogy fültől-fülig ért a mosolyom.

- De, hisz még lett volna hátra egy hét. – nézett rám bámulatba ejtő szemeivel.

- Igen, valóban, azonban mondtam Jimin-nek, hogy vegyük szigorúbbra a kezeléseket, és ez lett belőle. Kigyógyultam belőle. Nincs többé Kwang Seung, csak és kizárólag Kim Taehyung áll előtted. – tártam szét a karjaimat, majd nyakába borultam és most én szorongattam meg őt.

- Uramisten. Már vagy 8 hónapja nem láttalak, nem érintettelek, nem beszéltem veled, és most itt vagy előttem, kigyógyulva és a legjobb formádban. Csodás vagy. – elképedő arccal bámult még mindig, és megkérdőjelezte a lényem.

- Fogadd el! Nem szabadultál meg tőlem.

- Nem is akarok. Soha. – kacsintott rám.

- Tudja, hogy mi lenne most jó, doktorúr? – egy pajzán mosolyt villantottam, majd megnyaltam a számat.

- Oh, - gyorsan kapcsolt – kérem, kövessen az irodámba. – elé léptem és hirtelen egy kezet éreztem meg a seggemen.

- Te huncut. Na, várd csak ki a végét. – azonban erre mindössze annyit kaptam, hogy jó erősen rácsapott a seggemre, a csapás után pedig megsimogattam az előbb megbüntetett testrészemet, ugyanis rohadtul csípett.

Tinik módjára viselkedtünk, amíg nem értünk a blokkház elé, amiben dolgozik.

Vágytól égve sétáltunk és próbáltuk türtőztetni magunkat, majd mikor az ajtaja elé értünk Jungkook arca hirtelen megváltozott és lefelé néző pillantása kételyeket ébresztett fel bennem.

- Van egy aprócska gond. – bökte ki kis hezitálás után, és rám vezette tekintetét.

- Mi volna az?

- Nem vagyunk egyedül. – összehúzott szemöldökkel bámultam őt és a magyarázatára vártam. – Itt van a kislányom is. – és ahogyan ezt meghallottam az a hirtelen felgyülemlett sok vér az alsó részemnél, azonnal szétszéledt és minden hormonom olyan gyorsan nyugodott le, mint amilyen gyorsan jött.

- Szuper. – hangzott kissé cinikusan a mondandóm, de nem tudott érdekelni.

- Sajnálom, de ma nem tudtam lepasszolni, ugyanis Yugyeom dolgozik, más meg nem igazán vállalná el. – forgattam a szemeimet és mellkasom előtt összefont kezeim lazán kulcsolódtak össze. – Volna itt még valami, ha már itt tartunk. Mi vol-