𝗕𝗹𝗼𝗼𝗱, 𝗦𝘄𝗲𝗮𝘁 𝗮𝗻𝗱 𝗧𝗲𝗮𝗿𝘀 | ᵗᵃᵉᵏᵒᵒᵏ

33: második kötet - a szürke overall

Nem túlzok avval, ha azt mondom, hogy a szobám egyenlő és egy szinten van egy lepukkant börtönnel.

A falakat különböző színű és formájú vércseppek tarkítják, ez mellett néhány csík és rajz is látható rajta.

Az ágy egy vaskeretes darab, ami inkább használható kínzó eszközként, mintsem egy kényelmes fekvőhelyként.

De még ezek fölött is elnéztem.

A legrosszabb az egészben az elviselhetetlen szag, ami körbelengi a kis zugot.

Förtelmes, rothadó dögszagra emlékeztetett.

Aztán nincs kizárva, hogy a fal valamelyik részében éppen nem egy döglött állat vagy ember van beleépítve.

Egyszerűen ez a szint egy higiéniátlan hely, ami tele van kórokozókkal és mi egy mással.

Undorító.

Erre nincs más kifejezés.

Elaludni se fogok merni.

Nem akarom én is a falon végezni, vagy a falban.

Amikor hirtelen pánikba estem, az ajtót láttam megmozdulni, ami azt jelentette, hogy valaki jön hozzám.

És lám ki lépett be.

Egy Jimin, kezében pedig ruhákkal és egy még számomra ismeretlen darabbal.

Felém battyogott mosollyal az arcán, ami természetesen kurvára nem volt őszinte, de nem akartam megszólni.

Átnyújtotta nekem a csomagot, majd már meg is indult kifelé.

- Ezeket vedd fel, a mostani ruháidat pedig hajtogasd össze és amint kész vagy, kopogj hangosan az ajtón. Egy őr itt fog várni és elveszi tőled a saját ruháidat. Rendben? – visszafordult és bocsánatkérő tekintettel meredt rám. Majd alig hallhatóan oda súgta – Minden jó lesz. Nyugodj meg. – leolvastam a szájáról mondandóját és bólintottam, hogy megpróbálom elfogadni és nyugodtan végig vinni ezt az egészet.

Kisétált.

Rám zárták az ajtót, én pedig elkezdtem vetkőzni.

Komótosan szabadultam meg a ruháimtól, majd kissé összezavarodtam, mert új alsónadrágot nem láttam, így kiszóltam.

- Valaki, alsónadrágot nem kaptam. Hozna nekem valaki? – mondtam olyan hangosan, hogy biztosan meghallja valaki és sikerrel is jártam.

- Alsónadrágot nem kap. Vegye le azt is, és meztelen testére vegye fel az egyenruhát. – amikor megkaptam a választ, szerintem, ha valaki látott volna, valószínűleg fal fehérre színeződött arcom egyből szembeötlő lett volna számára.

- Hogy mi? – szökött egy oktávval feljebb a hangom, és szinte flegmán kérdeztem vissza.

- Nem pofázik, hanem vetkőzik. Igyekezzen. – durva és szigorú hangon válaszolt az őr és jobbnak láttam nem összeveszni vele.

Levettem az alsómat is, és magamra kaptam a szürke kissé kopott anyagot, majd felzipzáraztam.

Az overall szerintem kettő, sőt három számmal is nagyobb lehetet, de legálabb sehol nem nyom és szellőzik.

A saját ruháimat szépen összehajtogattam és erőt véve magamon kopogtattam az ajtón.

Ami abban a pillanatban ki is nyílt és egy kéz nyúlt be.

Oda adtam neki a cuccaimat és most az lett a feladatom, hogy megszokjam, hogy a libidóm ide-oda himbálódzik.

Szabadon van és a kobra most nincs megfékezve.

Bárcsak itt lenne Jungkook.

Ő értékelné ezt a ruhát a legjobban.

De sajnos nem élvezheti ezt a göncöt, így nekem is elég gyorsan alább hagyott a jó kedvem.

A percek rohadt lassan teltek, de az időérzékem is elég silány lett, pedig nem olyan régóta vagyok itt.

Úgy voltam vele, hogy már mindegy is.

Háton feküdtem az ágyon, bár nem igazán mondható annak, de itt erre a célra van itt, szóval ezzel kell beérnem.

Még mindig jobb, mint a földön aludni.

Az ajtó előtt mászkálást véltem felfedezni, így azonnal ülőhelyzetbe hoztam magam és vártam, hátha hozzám nyitnak be.

Azonban csak az ajtó alján lévő résen toltak be egy kis ételt, ami úgy nézett ki, mintha már egyszer valaki megette volna, de nem ízlett és visszajött neki.

Szóval roppant gusztusos volt.

A kanállal beletúrtam a moslékba, és ahogy betolták én azzal a lendülettel toltam is ki a résen.

Biztos, hogy nem fogok ilyet enni.

Majd titkon megsúgom Jimin-nek, hogy kérek valami ehető kosztot, lehetőleg valami olyat, ami nem mászik el a tányéromról.

Már fetrengtem a földön, az ágyon, már a vércseppeket számoltam, mert kínomban nem tudtam mit csináljak.

Kegyetlenül unatkoztam.

De hirtelen megszűnt a fény és sötétség árasztotta be a szobát.

Nem tudtam mire vélni, így kíváncsiskodó arckifejezéssel ültem az ágyamon kihúzott háttal.

A folyosó végéről – gondolom- hallottam egy hangos és erőteljes hangot kiabálni, miszerint takarodó van.

Szuper, még azt is megmondják, hogy mikor aludjak el.

Most így parancsoljak magamra, hogy izomból el tudjak aludni, vagy mi a fasz?

Egyre közelebbről hallottam a hangot és az idegőrlő mondatot, hogy csakugyan takarodó van.

Félre húztam a számat és nem éppen álmosan belefeküdtem az ágyba.

Az ajtón hangos ütögetést hallottam.

- Takarodó!

- Hány óra? – kiabáltam vissza, és csak remélni tudtam, hogy meghall az a baromi nagy állat.

- Este kilenc. – jött a válasz és meglepődtem, hogy válaszoltak nekem, de valami furcsa volt a hangjába.

Várjunk csak!

Ez nem is az őr volt!

- Jungkook! Csillant fel a reménysugara a szememben.

- Csitt, Taehyung! – suttogta, mégis úgy hallatszott, mintha kiabálta volna.

- Annyira hiányzol! Vigyél ki innen. Ez szörnyű. – panaszkodtam kissé kétségbeesett hangon, és bizakodok benne, hogy evvel tudok rá hatni.

- Tudom, tudom, de muszáj kibírnod. Holnap jövök látogatóba. Szeretlek! Szia.

- Én is szeretlek. Szia. – felemelő érzés volt hallani a hangját, mégis a mélybe taszított.