𝗕𝗹𝗼𝗼𝗱, 𝗦𝘄𝗲𝗮𝘁 𝗮𝗻𝗱 𝗧𝗲𝗮𝗿𝘀 | ᵗᵃᵉᵏᵒᵒᵏ

42: második kötet - felvilágosítás

Ismét a fehér szobában ébredek fel, ez mellett Jimin és Jungkook is itt van velem, mi történik?

Gyengének érzem magam, forog velem a világ, alig állok a lábamon, foltokat látok, és úgy érzem, hogy össze fogok esni.

Nem tudom mennyi idő telhetett el, de meg mindig abban a szobában fekszem infúzióval a kezemben és lekötözött végtagokkal.

A felét se értem a szituációnak ráadásul a fejem is szétmegy és az egész testemben melegséget érzek.

A szoba üres, szinte csak az ágy van benne és a gépek, amikből különböző folyékony anyagok csepegnek a tűn keresztül az ereimbe.

Körülnézek és elgondolkozom azon, hogy az az aberrált fasz megint mit művelt az én testemet használva.

Vajon súlyos cselekményeket, vagy csak valami apró dolgot?

Majd kiderül.

Fogadtam el a sorsom és vártam, hogy valaki végre megjelenjen és elmondja nekem, hogy mi a fészkes fene folyik itt.

Egy alak sétál fel s alá a szobám előtt, de nem tudom kivenni, hogy ki az, mert a folyosóra bámuló ablakom üvege direkt homályos, így csak remélni tudom, hogy valaki azért van ott, hogy később bejöjjön és elmondja nekem, hogy mi történt velem.

Nem is kell sokáig várnom és Jimin lép be, mellette Jungkook kíséretével.

Egy vaskos borítékot tart kezében a pszichiáterem, és tűkön ülve várom, hogy mit rejt.

Egyikőjük se szól semmit, hallgatnak és Jungkook szeme idegesen néz körbe a szobában, valamiért nem képes a szemembe nézni.

Mit művelhetett az a barom?

Kezeim remegésbe kezdenek és egy gyors mozdulattal felülök az ágyon, aminek az lesz a következménye, hogy a tű a kezemben megmozdul, én pedig egy nagyot sikítok.

- Baszki! Ez fáj! – gyorsan segítségemre hozzám rohan Jimin és a borítékot a mellette álló kezébe nyomja, majd kezével megigazítja az erembe beleszúrt vékony s hegyes eszközt, ami ezután már nem fáj és nyugodtan ülök az ágyamon.

Helyhiány miatt ők továbbra is állva figyelnek engem, és Jungkook reszkető kezekkel nyitja ki a borítékot.

- Megjöttek az eredmények. – vetek Jimin-re egy pillantást, aki eközben átvette Jungkook-tól a fontos információkat tartalmazó papírokat.

- És? – kérdezek rá türelmetlenül, miközben ők értékes szavakat cserélnek és nem hallok belőle semmit se. – Hallhatnám én is? – megvetően rájuk nézek, majd gyorsan a falra vezetem a tekintetem.

- Tehát. – kiemel egy papírt a sok közül és elkezdi olvasni.

Már olvassa egy ideje, amikor is az izmai kicsit ellazulnak, és mosolyogva rám néz, majd átnyújtja Jungkook-nak a papírt, aki szintén egy sóhaj után megkönnyebbülten áll előttem.

Felemelt szemöldökkel, kérdő tekintettel nézek rájuk. – Az eredmény nem mást, mint az, hogy szkizoaffektív zavarban szenvedsz.

- Igen?

- Oh, tényleg, bocsi. Mondom is. A szkizoaffektív zavar egy súlyos pszichiátriai kórkép, amely nagyon hasonlít a szkizofréniához. A betegség a mindennapra is kihat, beleértve a munkát, szociális kapcsolatokat is. Minden, ami a valósaggal kapcsolatos azt befolyásolhatja, mint például okozhat hallucinációt. Tehát ez egy olyan állapot, amikor ébren vagy-

- S álmodom?

- Pontosan. Alig tudod megkülönböztetni a valóságot a képzeleteidtől.

- És mit tudunk tenni? – leszek egyre nyugtalanabb és idegesebb.

- Ezt a betegséget gyógyszer kombinációkkal szokás gyógyítani és terápiával. – bólintottam – Először is egy gyengébb második generációs antipszichotikummal kezdünk, amit elég egy nap egyszer bevenni, azonban reagálhat rá jól a tested, viszont rosszul is, szóval benne van a pakliban, hogy lesz pár mellékhatása, de nem túl durvák.

- Például? – félve kérdeztem rá.

- Hát alakulhat ki cukorbetegség, súlygyarapodás, zavart beszéd, nyugtalanság, álmosság vagy csökkent éberség érzete, fejfájás, disztónia (lassú izommozgás), szorongás, szédülés, diszkinézia (akaratlan izommozgás), homályos látás, hányinger, emésztési zavarok, láz, verejtékezés, légszomj esetleg nyugalmi állapotban lévő remegés. Azonban ennél van több is, de ez is bőven elég.

- Ez megéri? Mármint szerintem inkább szenvedek abban a zavarban, mintsem átéljem ezek közül bármelyiket is a hosszú terápia során. Ez abszurd. – akadtam ki láthatóan és Jungkook mérgesen rám nézett.

- Megéri. – mondta erélyesen Jungkook és közelebb lépett hozzám. – Hidd el, minden pénzt megér, hogy végre nyugalomban és egészségben tudjalak.

- Rendben. Mikor kezdjük? – egyeztem bele „már mindegy" alapon.

- A héten? – hangzott félig bizonytalannak Jimin hangja, majd megköszörülte a torkát, mivel Jungkook oldalba bökte – Holnap. – markánsan kijavította előző kétes válaszát.

Összeszorított ajkakkal bólintottam egy hatalmasat, és ezzel ő távozott is.

Jungkook továbbra is ott állt, és engem nézett.

- Mit bámulsz?

- Téged, és azt az embert, akit lassan kigyógyítunk a betegségéből és ő is teljes életet élhet. – leült az ágyam sarkára és kezét a kitakart sípcsontomra helyezte.

- Mit csinált? – puhatolóztam óvatosan, mert mindent szeretnék tudni Kwang viselkedéséről.

- Kwang? – pedánsan kérdezett rá, én meg csak biccentettem. – Én sem tudok túl sokat, de az összes közül a legrosszabb az, megakart szökni és egy terhes nőt használt fel hozzá. – és ahogyan kimondta ezt a mondatot, hirtelen képek villantak elő a fejemben. – Láttam.

- Mit?

- Itt vannak előttem a képek, már tudom, hogy miről beszélsz! Jungkook! Itt van minden! Úristen! Én, sajnálom.

- Semmi baj. – simogatta a hátam, én pedig minél inkább el akartam onnan tüntetni a képeket, annál több villant be. Oh, ne!

- Jungkook. – lefagyva és megrökönyödve emeltem rá a tekintetemet. – Van itt még valami.

- Ki vele. Mindenről tudni szeretnék.

- Tudom kié volt az a gyerek. – aggódva rám nézett és olvasni lehetett az arcáról, annyira árulkodó volt. – Kwangé.

- Az. Nem. Lehet. – fehéredett el az arca és még szerencse, hogy az ágyon ült, máskülönben összeesett volna. – Honnan tudod?

- Itt van minden előttem. Minden, amit ő tett. Nem tudom, miért látom, de itt van, és hiába próbálom elnyomni, nem megy. – könnybe lábadt szemmel néztem végig, ahogyan felkel az ágyról és az ajtóhoz sétál, majd visszanéz rám és úgy nyomja le a kilincset, mint aki vissza se akar soha többet jönni.

- Majd még találkozunk, TH-112358-as számú beteg. – és kisétált.

Mindössze ennyit mondott, a kórképen szereplő „nevem".

Tárgyiasított és a legrosszabb, hogy itt hagyott.