𝗕𝗹𝗼𝗼𝗱, 𝗦𝘄𝗲𝗮𝘁 𝗮𝗻𝗱 𝗧𝗲𝗮𝗿𝘀 | ᵗᵃᵉᵏᵒᵒᵏ

29: szeretlek » vége «

Molly szemszöge:

- Taehyung! Hol vagy? Elfelejtettem mondani, hogy a vacsorát nem etted meg és elhoztam neked, hátha éhes vagy. – sem az ágyán nem ült, és a szobában sehol sem láttam.

Gondolom a fürdőben van.

Elindultam a fürdő bejárata felé, amikor pedig bekukkantottam, még levegőt is elfelejtettem venni.

Azonnal kezdtem Jiminhez futni.

Be sem kopogtam, csak berontottam.

- Jimin. Gyere azonnal! Taehyung vérzik. – ő sem várt sokat és azonnal kiszállt a székéből, majd engem előre engedve kezdtünk futni Taehyung szobájának irányába.

Ápoló létemre azonnal elkezdtem keresni valami olyan anyagot, amivel el tudjuk állítani a vérzést, de sikertelenül jártam, így Jimin a köpenyét levette, majd azt szorította Taehyung sebeire.

- Hívd fel azonnal Jungkook-ot! Siess! Én megleszek vele. Intézem. – kiabálta, mintsem mondta nekem Jimin, én pedig azonnal az irodájába rohantam, hogy felhívhassam Jungkook-ot.

Kicseng.

- Haló, tessék? – szólt bele nagyon nyugodt hangon.

- Jungkook rögvest az intézetbe kell jönnöd! Taehyung öngyilkosságot követett el, de úgy néz ki, hogy túléli. – a telefon a szokásos pityegő hangot adta ki, ami azt jelentette, hogy letette a telefont.

Kezembe kaptam egy elsősegély dobozt, és így rohantam vissza a sebesülthöz, közben kiabáltam, hogy a lehető legtöbb orvos és nővér jöjjön a 600-as szobába, ha tud.

Még pár kollégát magam mellett tudva mentünk be oda, ahol Jimin könnyeivel küszködve próbálta elállítani a vérzést.

Oda adtam neki az elsősegélydobozt, ő pedig kötést csinált Taehyung kezére.

Jimin meg még két orvos felkapta Taehyung-ot és az egyik olyan szobába vitték, ami most üres volt.

Az ágyra fektették, azon nyomban infúzióra kapcsolták, majd a gépekre is és hál istennek volt pulzusa, ami azt jelentette, hogy még nem vesztettük el.

Sikeresen elállítottuk a vérzést, de úgy néztük, hogy nincs eszméleténél.

Egy kis idő után egy férfihangot hallottam, aki Taehyung nevét kiabálta, és szinte gondoltam, hogy Jungkook az.

Kimentem a folyosóra és intettem neki, hogy hova jöjjön.

Már most pirosló szemekkel tért be a szobába, és amikor meglátta Taehyung-ot egyből elkezdett zokogni.

Még nézni is rossz volt.

Miközben az orvosok nézték, hogy milyenek az életjelei, addig Jungkook Tae jobb kezét fogta és mormogott valamit az orra alatt, amit nem tudtam értelmezni.

Jungkook szemszöge:

- Bárcsak itt maradtam volna. Akkor nem történt volna ez meg. Minden az én hibám. Sajnálom. – hajtottam a fejem a kezére, és egyszerűen képtelen voltam felfogni, hogy ez mind most történik és velem.

- Figyelj Jungkook! Ez nem a te hibád! Ne légy hülye. – oktatott ki Jimin, és jobbnak láttam, ha nem szólok vissza, mert enyhén ideges állapotomban voltam és nem pont rajta akartam levezetni a dühöm. – Minden rendbe fog jönni.

- De mikor? – emeltem rá ködös és könnyekkel teli tekintetem, amire ő nem szólt semmit, szimplán oda jött hozzám és vállamra helyezte kezét.