War Zone

5. fejezet

Olivia

Ajtócsapódás hangjára riadtam, ami némileg összezavart, ugyanis amennyire emlékeztem, nincs lakótársam, aki annyira utálna, hogy ilyesfajta ébresztésekkel ajándékozzon meg. Aztán persze leesett, hogy bár tényleg nincs lakótársam, a csodásan sikeredett este eredményeként szereztem magamnak néhányat, mire a szemeim mintegy végszóként felpattantak, és azzal a lendülettel felkönyököltem az ágyon. A szúró fejfájásom ellenére hamar realizálódott bennem, hogy miért nem a kollégiumi szobámban ébredek, a pizsamám helyett ebben a nyomorult fekete ruhában, ugyanazzal a parti hajjal és sminkben, mint amiben nekivágtam az éjszakának.

A tekintem az ajtóra szegezve kiengedtem egy kisebb megkönnyebbült sóhajt, mivel az ugyanúgy zárva volt, mint amikor lefeküdtem aludni.

A mellettem fekvő ruhakupacra pillantottam, ami továbbra is érintetlenül feküdt mellettem és kisimítottam egy rakoncátlan szőke tincset az arcomból. Muszáj volt lezuhanyoznom. Olyan mocskosnak éreztem magam, mint korábban még soha.

Óvatosan kikászálódtam az ágyból, és az első néhány ruhadarabot a kezembe kapva elindultam az ajtó felé, amely a fürdőszobába vezetett. Az impozáns helyiség a berendezése valószínűleg többe kerülhetett, mint az összes bútorom odahaza, de nem töltöttem sok időt arra, hogy rácsodálkozzak a luxusra. Villámgyorsan lehámoztam magamról a ruhámat és a hatalmas zuhany alá másztam.

Miután jó tíz percen keresztül folyattam magamra a tűzforró vizet, abban reménykedve, képes vagyok lemosni magamról a tegnap este történéseit, végül megadtam magam és a törölközést követően felöltöztem az Alessia által hozott ruhákba. Kénytelen voltam megállapítani, a lánynak elég jó szeme van, ugyanis valóban rövid volt rám az egyik fekete farmer, amit hozott, viszont a színben hozzá passzoló felső tökéletes választásnak bizonyult. Némileg zavarba jöttem attól, hogy alsóneműt is tett a csomaghoz, de végül a tisztaság mellett döntöttem, és közülük is vettem el néhányat, emlékeztetve magam, hogy később megköszönjem neki.

Már ha egyáltalán lesz esélyünk újra találkozni.

Elhessegettem a kelletlen gondolatot.

Miután visszatértem a hálóba, egy óvatlan pillanatig észre sem vettem az éjjeliszekrényre rakott tálcát, de megcsapott a pirítós összetéveszthetetlen illata, a gyomrom egy kisebb ugrással azonnal jelezte, hogy nem esne rosszul egy kis reggeli. Idejét nem tudtam megmondani, mikor ettem utoljára.

Fogalmam sem volt, mégis ki lehetett ennyire figyelmes. Ha tippelnem kellett volna, ezt is Alessiának tudtam volna be. Ám hiába voltam nagyon éhes, nem sikerült figyelmen kívül hagynom a mélyen megbúvó gyanakvást, és bizalmatlanságot.

A pirítóssal vívott néma belső harcomat az ajtó túloldaláról érkező hang nesz szakította félbe, mire kérdő tekintettel fordultam a hang irányába. Mire feleszméltem, a lábaim már közelebb is vittek a forráshoz.

- Megmondtam már, hogy neked ehhez semmi közöd.

Egyetlen találkozást követően is azonnal arcot tudtam kötni a hang tulajdonosához.

Liam.

Az óvatosság, miszerint a kíváncsiságom nem egyszer sodort már bajba – lásd tegnap este – valamiért a legkevésbé sem tudott megállítani, miközben közelebb húzódtam az ajtóhoz, amely addigra már résnyire nyitva volt.

- Fogalmam sincs, mit tervezel, de ajánlom, hogy ne szórakozz vele! – Alessia hangja éles késként vágta át a csendet, a résen keresztül pedig láttam, ahogy ellenséges pillantásokat lövell a férfi irányába. – Ennek a lánynak látszólag fingja sincs arról, hova keveredett.