War Zone

8. fejezet

Olivia

Olyan hévvel vágódott ki a szoba ajtaja, hogy kis híján lefordultam az ágyról, ahol az elmúlt néhány órát töltöttem a semmibe meredéssel.

- Mi a fene? – csúszott ki a számon, amikor Alessia beviharzott a helyiségbe, a kezében egy adag ruhával.

- Bocsi, hogy rád török, de teljesen el vagyok keseredve, és kell egy szakértő szem.

Másfél hét telt el az első edzés óta. A délutánjaim és az estéim általában szabadok voltak, de semmivel nem tudtam elfoglalni magam, ez egyet jelentett a színtiszta, fájdalmas unalommal. Így aztán kicsit váratlanul ért, hogy az egyhangú merengésem közepette valaki meglátogatott.

Liam húga volt az utolsó, akire számítottam. Nem sokat találkoztunk, mióta itt vagyok, de ha mégis, egy kurta köszönésen kívül nem futotta többre egyikünk részéről sem. Őszintén szólva amúgy sem tudtam, mit egyebet mondhatnék neki. Elég nyilvánvaló volt mindkettőnk számára, hogy a jelenlétem mindamellett, hogy váratlan, furcsa mód kellemetlen is.

Alessia fekete farmert, és egy sötét ujjatlan viselt. Besütött haja loknikban hullott a vállára, a füstös sminkkel kihangsúlyozott kék szeme csak úgy csillogott az izgatottságtól.

- Nessa házon kívül van, és te vagy az egyetlen nő rajta kívül, akinek adhatok a véleményére – folytatta. - Szóval segítened kell! – lépett az ágyhoz. – Fogalmam sincs, mit vegyek fel.

Lelkierőt vettem magamon ahhoz, hogy legalább a felülésig megerőltessem magam - kénytelen voltam megfogadni, hogy hamar találnom kell valami elfoglaltságot, mielőtt végleg ellaposodok és a ruhákra pillantottam, amit Alessia ledobott elém.

- Tessék? – pislogtam zavartan.

Alessia türelmetlenül felsóhajtott.

- Szökőévente egyszer rá tudom venni az én kontrollmániás, kegyetlen bátyámat, hogy ne legyen egy seggfej, és elengedjen éjszakára, megkímélve attól, hogy kiszökjek – mondta. – Amiben nem mellesleg már profi vagyok – tette hozzá. – Na, ez a mai nap egy ilyen kivételes alkalom, viszont a ruha kérdésben rohadtul döntésképtelen vagyok, és nincs, aki segítsen – magyarázta. – Aztán eszembe jutott, hogy neked egész jó ízlésed van, és úgy éreztem, az életemnek még sincs vége túl korán.

- Lényegében semmi más nincs rajtam jóganadrágon, és kinyúlt pólón kívül – mutattam rá, némileg értetlenül. - Mégis miből gondolod, hogy jó az ízlésem?

- Nos, ha nem csal az emlékezetem, láttalak, amikor megérkeztél abban a kis feketében – nézett rám amolyan mintha nem lenne nyilvánvaló tekintettel. – Hidd el, jó az ízlésed.

Bár nekem egyáltalán nem volt nyilvánvaló. Arra a ruhára is csak Angie beszélt rá az egyik vásárlásunk során, miután egész délután nem hagyott békén vele, annyira felidegesített, hogy visszamentem és megvettem. Nem mondhatnám, hogy magasról tettem a trendekre, de nem is fektettem túl sok energiát az öltözködésembe. Általában megmaradtam az alapdaraboknál, amelyekkel sosem lőhettem mellé, lehetett szó bármilyen eseményről.

Mindazonáltal a kissé döcögős megismerkedésünk ellenére, az utolsó, amire számítottam, hogy jól megnézi magának az öltözékemet. Másfelől viszont, mint említettem, nem is nyílt alkalmunk két szónál többet váltani, hogy mindez kiderüljön.

- Na, de akkor térjünk is a lényegre – rántotta ki az egyik darabot a kupacból. – Ez az első jelölt – tartotta maga elé egy mélyen dekoltált ruhát.