War Zone

32. fejezet

2 hónappal később

Olivia

- Liv? Nem akarlak presszionálni, édesem, de meddig szándékozol fetrengeni? Már kilenc is elmúlt.

Én. Meg. Fogom. Ölni.

Bármennyire is szerettem Angie-t, képtelen voltam ennél a négy szónál többre gondolni, amikor nagy nehezen rávettem magam arra, hogy kinyissam a szemem. A barna szempár rendkívül éberen csillogott ahhoz képest, hogy normál esetben tizenegy előtt nem lehetett rávenni arra, hogy bármi értelmeset is csináljon.

A szívem csücske volt, de abban a pillanatban tényleg meg tudtam volna ölni. Aztán emlékeztettem magam, hogy összességében jó életem van és hálás vagyok, amiért a részese.

Azért a párnába fúrtam a fejem, hátha veszi az adást.

- Rosszul vagy, vagy mi? - dünnyögtem.

De ismerhettem volna már Angelinát annyira, hogy tudjam, naiv vagyok, ha azt gondolom, megúszom ennyivel. Világéletében egy erőszakos perszóna volt. Erre mi sem lehetett jobb példa, mintsem az, hogy rávett az összeköltözésre, holott pontosan tudta, hogy minden vágyam, hogy magamra maradjak.

Való igaz, sokat nem kellett győzködnie. A bérleti díjak az egekben voltak, és bár Apa lakását sikerült eladnom, nem akartam hozzányúlni ahhoz a pénzhez. Mindemellett hiányzott annyira, hogy arra a döntésre jussak, jobb is, ha az elkövetkezendő egy évet vele töltöm.

Amíg ki nem találom, hogyan tovább.

- Inkább azt mondanám, te vagy az, amiért még mindig ágyban vagy ilyenkor. - Nem kellett ránéznem, hogy tudjam, vigyorog.

Nem akarod megölni. Ő a legjobb barátnőd, és nagyon szereted.

Szentté kellett volna, hogy avassanak a türelmem miatt.

- Sokáig voltam fent.

A tekintetébe rosszallás ült ki.

- Már megint?

Megdörzsöltem a szemem.

- Ügyvéd leszel. Nehogy már neked kelljen megmagyaráznom!

- Épp ez az - rázta meg a fejét. - Nekem kellene hazahoznom a melót és fölötte éjszakáznom, nem neked!

Mindketten tudtuk, hogy azt a napot valószínűleg sosem éljük meg. Az elmúlt négy év során egyszer sem láttam őt este hétnél tovább görnyedni a könyvei fölött. Fogalmam sem volt, hogyan tudott emellett kiemelkedő átlagot produkálni. Ideje volt belátom végre, Angie egy a millió közül. Pont úgy, mint az élete minden területén.

- Majd, ha Reyes a szívébe fogad, biztos nem kell - ásítottam. - De addig lenyelem.

Tudtam, hogy nem lesz egyszerű állást találnom a rejtélyes körülmények között megszűnt munkaviszonyomnak köszönhetően, de megtartani még ennél is nagyobb feladatnak bizonyult. Úgy is, hogy igénybe vettem az egyik volt tanárom kapcsolatait, és egy teljesen másik körzetbe helyeztek át. De ha az ember lányát a sztárnyomozó szárnyai alá helyezik, aki éppenséggel mindent megtett annak érdekében, hogy bebizonyítsa, Richard Dyer lányának semmi keresnivalója a pályán, nem volt mit tenni. Nekem azt kellett bizonyítanom, hogy téved. Bármi áron.

Súlyosan meg is fizettem érte, és ezt alátámasztották a végtelenségbe nyúló túlóráim, és a megannyi lenyelt sértés, amit a fejemhez vágott nap, mint nap. Szerencsére azonban ennek általában a nememhez és a koromhoz volt köze, mintsem az elvégzett munkámhoz. Lehet, hogy nő voltam és fiatal, de abba nem köthetett bele, hogy százötven százalékot hoztam.