15. fejezet

9.5K 407 18
                                    


Olivia


Nem vettem észre, hogy az ajkamat harapdálom, míg meg nem éreztem a vér fémes ízét a nyelvemen. Kíváncsi voltam, ha nem kapok észbe, vajon addig folytattam volna, míg szétrágom az egész szám.

Amilyen mentális állapotban voltam az elmúlt pár napban, őszintén nem lepett volna meg. Az sem, ha egyszer úgy megbotlok a saját lábamban, hogy kitöröm a nyakam.

- Izgatott vagy?

Összerezzentem Vanessa már-már túlságosan is lelkes hangjától, miközben éppen a bakancsomat kötöttem, és próbáltam nem belegondolni abba, mi vár rám a ma este folyamán.

Megköszörültem a torkom, és felegyenesedtem, így nagyjából egy magasságban voltam a talpig feketébe öltözött lánnyal – na, nem mintha nagyon láttam volna őt más színben az ismeretségünk alatt – aki már teljes harci szerelésben feszített. Legalábbis, ahogy ő hívta a golyóálló mellényt, amit ráaggattak néhány perccel korábban, mint mindenkire, aki részt vett a mai akcióban, vagy, ahogy az itteniek hívták, a terepmunkában. Köztük pedig én is, először, mióta itt vagyok.

- Tudod, ezt most kérdezed már vagy harmadszorra, mióta idejöttünk, és egy kicsit sem segít – ráztam meg a fejemet, és próbáltam normális hangot megütni, amivel leplezem le idegbajt, ami azóta kerülgetett, hogy ismertették velem a mai programot. – Nem inkább azt kellene, hogy ideges vagyok-e, vagy izgulok?

- Ugyan már, te nem félsz semmitől! – intett le Vanessa, és nagyon úgy tűnt, nem hatottam meg a bűntudat keltésemmel.

- Ezt mégis honnan veszed? – meredtem rá, kicsit sem leplezve a meglepettségem.

Meglehet, hogy remekül adtam a határozottat, de tojáshéjakon lépkedtem, amióta csak ott voltam. Kizártnak tartottam, hogy épp ő ne vegye észre, miként próbálom elnyomni a remegésem, valahányszor fejest kell ugranom az ismeretlenbe, amiből kellően kijárt mostanság.

- Onnan, hogy te vagy az első újonc, aki betörte az egyik irányító orrát – húzta egy elégedett vigyorra a száját, és nekiállt összefogni a haját egy szoros lófarokba. – Van egy hajgumid?

Az égnek emeltem a tekintetem, miközben lehalásztam a csuklómról, és átnyújtottam neki, amit egy felém dobott csókkal meg is köszönt.

- Meddig akarod még felhozni?

- Ameddig emlékeztetnem kell téged arra, mennyire jól megállod itt a helyed – felelte visszakézből. – Most komolyan, Livy. Ez csak egy szimpla adás-vétel lesz, nem vágóhídra megyünk. Ezek a melók mennek a leggördülékenyebben, ha valakinek, nekem elhiheted – mondta, némileg komolyabbra fogva a szót. – Amúgy is, senki sem hagyná, hogy bajod essen.

Elnyomtam egy sóhajt, ahogy körbepillantottam a raktár nyitott előcsarnokában összegyűlt embertömegre, akik hozzánk hasonló öltözetben készülődtek, és vártak az újabb utasításra. Mondanom sem kell, az ő arcukon nyoma sem volt az idegesség, vagy a frusztráció bármi jelének. A legtöbben kedélyes társalgásokat folytattak egymással, miközben egyik cigit a másik után szívták, de errefelé még az utóbbi sem számított rossz jelnek. Kifejezetten nyugodt hatást keltettek.

Ellentétben velem, akinek a szíve csaknem kiugrani készült a mellkasából, holott még fel sem vettem a mellényt, bár a pisztoly már ott függött az oldalamon lévő kis tartójában, amit Jai rakott rám egy pár perce egy vigyor kíséretében, azonban azóta a színét sem láttam se neki, sem pedig a belső kör többi tagjának, Vanessa kivételével. A belső körbe természetesen beletartozott Liam is, akinek úgyszintén nyoma sem volt, bár volt egy sanda gyanúm, az indulásig nem is fog előkerülni. Már ha a sors elég kegyes hozzám most az egyszer, és megkímél a további nyomortól.

War ZoneWhere stories live. Discover now