War Zone

26. fejezet

Olivia

- Még egy ideig szuggerálod azt a kávét, vagy adsz belőle nekem is? - hallottam meg magam mellől Alessia hangját, mire kénytelen voltam visszatérni a való életbe.

Bármennyire is nehezemre esett elszakadni a gondolataimtól, amíg a kávéfőzőért nyúltam, és töltöttem belőle neki is, egy részem pedig csodálkozott, hogy mindezt sikerült úgy megtennem, hogy egy csepp sem esett a pultra.

- Bocs - ráztam meg a fejem, és a pultnak támaszkodtam. - Kicsit máshol járok.

- Vettem észre - Alessia a mikróba helyezte a bögréjét, és benyomta az időzítőt. - Bevallom őszintén, kicsit féltem, hogy netalántán hozzád érek, és elájulsz.

Az égnek emeltem a tekintetem, noha mélyen belül nehezen tudtam megállni, hogy ne mosolyodjak el a tényen, amit már többször is sikerült megállapítanom az ittlétem alatt. Miszerint ha nem lenne, Alessia Marini-t tényleg ki kéne találni.

- Annyira azért nem volt vészes - feleltem. - Csak elbambultam.

- Fura vagy, Dyer - jegyezte meg, ahogy a megmelegített kávéjával és a reggelijével a kezében levágta magát az egyik székre a pultnál. - Napok óta ma beszélsz először két mondatnál többet. Nem tetszik ez nekem. Beszélj többet!

A helyzet már-már egész komikusnak hatott volna, ha éppen nem azzal lettem volna elfoglalva, hogy sokadszorra is ledöbbenjek azon, ezen a helyen szinte képtelenség bármit is megtartanod magadnak.

- Mióta zavar téged ennyire, ha nem beszélek annyit? - kérdeztem, és követtem a példáját.

Azzal a különbséggel, hogy én csak egy kávét ittam, mivel képtelen voltam két falat pirítósnál többet leerőltetni a torkomon a gyomromban lévő görcsnek köszönhetően, ami napok óta ott volt, és fogalmam sem volt, pontosan miért.

Helyesbítek, tippem az volt. Csak éppen nem szívesen gondoltam rá.

- Te vagy az egyetlen személy ebben a házban rajtam kívül, aki nem olyan karót nyelt - felelte Alessia, két harapás közt. - És jó lenne, ha ez így is maradna. Ideadnád a sót?

A kezébe nyomtam a kis tartályt.

- Mi a helyzet a bátyámmal? - kérdezte két harapás között.

Helyben vagyunk.

Hálát adtam az égnek, amiért nem volt egy csepp kávé sem a számban, ugyanis szinte biztos voltam benne, ha mégis így lett volna, jelenleg a fulladás szélén állnék.
Összességében annyira nem lepett meg, hogy Alessia Liam felől érdeklődik. Óvatosak voltunk, de Alessia egy házban élt velünk. Csak mert eddig nem hozta szóba, még nem jelentette azt, hogy nem sejt semmit. De Vanessával ellentétben ő csendesebb megfigyelő volt, aki kivárta a megfelelő pillanatot, hogy rákérdezzen.

Az időzítése volt kissé... furcsa volt. És találó is egyben.

Megköszörültem a torokom.

- Nos, nem igazán látom őt valami sokat mostanság.

Tény és való, hogy a színtiszta igazat válaszoltam. Valóban nem láttam túl sokat Liam-ből az edzőtermes, akarom mondani zuhanyzós jelenetünk óta. Azóta majdnem egy hét is eltelt, és bár egy részem úgy vélte, semmi okom nincs túlgondolni ezt az egészet, a másik túlságosan is kiélezett volt az ilyesfajta helyzetekre. Vagy inkább önmagára, Liam-re.

Hiába nem aggattunk címkét továbbra sem a kapcsolatunkra, akármennyire elfoglalt volt, nem telt el egy olyan nap a buli óta, hogy ne töltött el volna velem néhány percet. Az elmúlt egy hetet azonban szinte végig az irodájában töltötte vagy itt, vagy pedig a raktárban. De még ha ki is jött az előbbiből, egy percre sem maradt egyedül anélkül, hogy valaki meg ne találta volna, és bár sejtettem, hogy ennek munkabéli oka lehet, nem igazán éreztem helyénvalónak Vanessánál keresni a válaszokat. Pláne, miután ő maga is feszültebbnek tűnt.