War Zone

25. fejezet

Liam

Ha valaki megkérdezte volna tőlem, van-e olyan része az életstílusomnak, amit gyűlölök, akkor gondolkodás nélkül rávágtam volna, hogy nincs. Egészen idáig.
Ez alkalommal ugyanis erősen tudatosult bennem a tény, miszerint ha volt olyan momentum a munkánk során, amit rühelltem, akkor ez a mostani egy olyan volt.

De elég volt végig néznem az asztalnál ülő társaságon, és megfigyelnem az arcukra kiülő merő frusztrációt, hogy tudjam, egy cipőben járunk, még akkor is, ha én általában kétszer annyira húztam fel magam, ha valami nem úgy ment, mint ahogy elterveztük.
De velük ellentétben nekem meg kellett őriznem a hideg vért, ha más is jelen volt, mint a belső kör. Bármennyire is baszta a csőrömet ez az egész szarság, amiben nyakig benne voltunk, tartanom kellett magam. Majdnem kétszer annyian voltunk, mint a belsős meetingeken, nekem pedig semmi kedvem nem volt átmenni vérengzőbe előttük. Bár volt egy sanda gyanúm, ha így haladunk, ez elkerülhetetlen lesz, miután eltelt egy óra, de még mindig nem sikerült egyről a kettőre jutnunk, ki állhatott a dokknál történtek mögött.

Ami nekik olyan volt, mint az összes többi, nekem azonban aznap este minden megváltozott.

- Miből gondolod, hogy ez a rajtaütés célzottan ránk irányult? – kérdezte Jai, a kezében lévő tollat kattogtatva, Leo felé fordulva, aki a másik asztalfőnél foglalt helyet, de, csak mert ragaszkodtam hozzá.

Alec-en és rajtam kívül elméletben még mindig ő állt legközelebb a tűzhöz ebben a szobában, noha egyikünk sem hozta fel sosem a témát. Ez inkább amolyan protokoll volt, amihez mindannyian tartottuk magunkat, a többiekkel együtt, még akkor is, ha technikailag utánam jelenleg Alec volt a következő, aki örökölte a pozíciót. Leo feladata az olasz részleg irányítására korlátozódott, amíg én a világ másik felén próbáltam rendet tenni és közben nem megtörni a nyomás alatt, ami Európából érkezett. Tudtam, hogy nehezményezték, hogy itt vagyok, ahelyett, hogy az anyagországot védeném, de már rég nem úgy működtek a dolgok, mint harminc évvel ezelőtt.

Amúgy is megbíztam Leonardóban. Mindez remekül kiegészítette azt, hogy amúgy sem választották volna meg helyettem.

- Néhány napja megkeresett egy mesterlövész, akit állítólag megpróbáltak becserkészni erre a melóra, de nemet mondott, mert nem akart a Marinik közelébe kerülni – felelte, ahogy kiegyenesedett a székben, és felém sandított, mire egy biccentéssel jeleztem, hogy folytassa. – Ami meglep, már csak azért is, mert kétmilliót fizettek volna neki, ha leszedi Ethan-t.

- Két milliót? – meredt rá Jai az említett személyre, aki azonban csak megvonta a vállát.

Már hozzá volt szokva, hogy a fejét akarják venni, mint consigliere. Ahhoz is, hogy mocskosul sokat fizettek volna érte.

- Miért pont Ethan-t? – kérdezte Mandy. – Ennek semmi értelme.

- Miért ne lenne? Ő az első ember – felelte Vanessa anélkül, hogy akár egy pillantást is vetett volna rá. A tekintetét inkább az előtte lévő kávéspohárnak szentelte, amiből mindig volt nála egy, valahányszor esti meetingen voltunk. – Ha leszedi, akkor nincs másodfőnök. Innen pedig már csak egy lépés választaná el Liam-től.

- Gondolom nevet már nem mondott, ki kereste meg – szúrtam közbe.

Leo egy fejrázással erősítette meg azt, amit már eddig is tudtam.

- Igazság szerint ő sem tudja pontosan. Kóddal lehet bejelentkezni nála, és az illető tudta, csak ezért fogadta el, de nevet nem mondott be. De amint meghallotta, kiről van szó, elutasította. És bár egy kicsit sokáig ült az infón, még az irodámba is hajlandó lett volna bejönni, csak hogy fogadjam – mondta, egy jelentőségteljes pillantás kíséretében.