exchange student ⚣

8.

Minekutána Tae megígérte, nem bújhatott ki a feladat alól, miszerint köteles megmutatni Jungkooknak a művét.

Bár a dallamot lejegyezte, nem tudhatta biztosra, hogy úgy fog e hangzani, mint ahogy elképzelte azt. A zongorán meg még el sem próbálta...

- Annyira örülök most, egy tündér vagy, Taehyung- vigyorgott bele a kamerába Jungkook, amire Tae csak egy morranással válaszolt.
- Érezd magad megtisztelve. Főleg úgy, hogy még alig ismerlek.

A zongorához sétált, a telefont-jobb ötlete nem lévén- a zongora tetejére tette és kitámasztotta egy angol szótárral, így a kamera őt mutathatta.

- Nem szeretnék mentegetőzni, de... Mint mondtam, ez olyan friss mint egy hűvös nyári hajnalon a fűszálon ülő harmat. Nem...- mondta költőinek szánt túljátszott karlengetésekkel megtűzdelve, mikor Kook megszakította.
- Csodás dalszövegeid vannak- kottyantotta közbe.
Tae összehúzott szemekkel nézett rá. Egyrészt azért, mert félbeszakította, másrészt azért, mert tegnap még úgy tűnt, a fiú az létezéséről sem tud, nemhogy arról, hogy dalszövegeket ír. - Bocsáss meg, hyung. De tényleg. Imádom a zenéidet, ne mondd el senkinek, de mióta Lena megmutatta az instád, állandóan azon lógok.

Ez igazán meglepte Taehyungot. Sosem figyelte, mennyi megtekintés, kedvelés, vagy komment van a posztjai alatt. Néha válaszolt egy két üzenetre, de egyébként nem igazán volt aktív a közösségi oldalakon. A barátaival minden nap találkozott, sokszor iskola után is, volt, hogy együtt buliztak, egymásnál aludtak. De ha mindezekre nem is volt ideje, akkor a fotózások és a tanulás kötötte le minden figyelmét.

- Azt hiszem, ez megtisztel. Köszönöm Jungkook, de hagyd, hogy végig mondjam-dorgálta meg a fiatalabbat, aki erre csak tisztelettudóan bólogatott.

- Tehát. Egy előre megírt szöveghez tartozó dallam kitalálása és ennek a leírása, majd megszólaltatása három különböző dolog. De ha az első lépés megvan, már egész gyorsan lehet haladni vele. Először is a dallam ott van körülötted. Érzed, ha figyelsz. Benne van a fákban, a kövekben, a földben. A tűz és a hó ropogásában, a madarak csicsergésében és az eső kopogásában az ablakon. Alig lehet érezni, de feszülten figyelnek, és mind arra várnak, hogy valaki meghallja őket. Na most, ha ez sikerül, tovább mész. Minél frissebb az élmény, annál egyszerűbb leírni. Papírra veted, amit érzel. Dúdolod a frissen megszerzett kincset, amit a természettől loptál. Leírod és az készségesen kimutatja, mit érzel. Aztán jön a harmadik lépés. Leülsz, kiválasztod, milyen hangszeren hangzana a legjobban az adott dallam. Eldöntöd és a hangjegyeket hangokká alakítva adod ki a benned lévő titok emberi nyelvre fordított változatát, aztán addig csiszolod, amíg tökéletesen vissza nem adja, amit magadban hallasz. Ha ügyes vagy és szerencséd van, hamar meg vagy vele.

- Úgy beszélsz, mint egy költő- suttogta Kook egy idő után, csodálattal a hangjában.- Olyan hihetetlenül tökéletes vagy.

Olyan váratlanul érte ez a dicséret Taehyungot, hogy reagálni se tudott a bókra. Mikor egy ideje már nézte a vele "szemben" lévőt, megköszörülte a torkát és egy leheletnyit változtatott testhelyzetén, amit akár meghajlásnak is betudhatnánk.

- Köszönöm, Jungkook-ah. Ez nagyon kedves tőled. De sajnos nem igaz. Vannak nálam sokkal tehetségesebbek is. Elsajátítottam a dalszerzést. Hat éve tanulom, szóval itt volt az ideje. Szép szavakat mondok. Így tanítottak. Nincsen bennem semmi különleges. De ne rólam beszéljünk. Hallani akartad a dalom. És bevallom, én is kíváncsi vagyok rá.

Maga elé tette a sebtiben teleírt lapot, ujjait elhelyezte és a dallamot dúdolva, magában a szöveget kántálva játszani kezdett.

Nem untatlak titeket a részletekkel. Elég, ha annyit mondok, az egész nem tartott tovább egy percnél. Taehyung többször felmordult, elhúzta a száját, vagy ráncolta a szemöldökét.
Jungkook pedig figyelt. Figyelte legújabb hyungja minden mozdulatát, hallgatta dalát. Szinte tátott szájjal nézte végig azt az egy percet.

A dalnak még koránt sem volt vége, amikor Taehyung dühösen eltolta magát a zongorától. Olyan hirtelen és hevesen tette ezt, hogy a szék majdnem hátradőlt.
Kookot ez hirtelen kirántotta mély gondolataiból.

Egy fél percig fel-le járkált a szobában, így néha kikerülve a kamera látószögéből. Ideges volt, mert elrontotta és mert nem csak ő hallotta a hibákat. Mérges volt, amiért a dal nem állt össze egyből, amiért a hibátlanul eljátszott részek sem voltak tökéletesek. Valami hiányzott. Valami más.

- Taehyung... jól vagy?-szakította ki gondolataiból Jungkook hangja, aki addig révedten bámulta a zenészt. Feljebb ült az ágyán és kíváncsian nézte, ahogy az idősebb a telefont megfogva bevetődik az ágyába.
- Ezt felejtsd el, jó?
- Mit felejtsek el? Ez tök jó, volt, főleg, hogy először próbáltad.
- Ezt sértésnek veszem. Én ennél sokkal jobb vagyok!
- Tudom. Mindenki tudja. Felénk csak úgy emlegetnek téged, hogy a fiú, aki lejátssza a Napot az égről. Irigykednek rád sokan. Én is.
Taehyung sóhajtott.- Túloznak, Kook. Mindenki. Jó vagyok, de nincs bennem semmi különleges.
- Komolyan mondom, ha most ott lennék melletted, megütnélek.

Jungkook morcos arcát látva Taehyung jobbnak látta abbahagyni az önsajnálatot.
- Jó, végül is nem vészes... Csak tudod, bosszant, hogy hallottad. Ez azt jelenti, hogy megbízok benned. Ami furcsa, főleg így, hogy egy idegen vagy- nevette el magát.
- Nem akarok idegen lenni neked.
- Én se neked.

Egymásra néztek és mindketten elmosolyodtak. Ez egy fontos pillanat volt kettőjük életében.

- Akkor mesélj. Mesélj magadról!
- Már meséltem...
- Mesélj mást. A mindennapjaidról, a barátaidról, bármiről!
- Nálatok rohadt késő lehet. Itt most van... Negyed hét. Mennyi az időeltolódás?
- Kilenc óra. Hajnali egy múlt, de ne foglalkozz vele!
- De neked holnap suli...
- Nem érdekel. Úgyse tudnék még aludni.
- Ha ezt szeretnéd...

És mesélt. Beszélgettek, meglepő módon teljesen felszabadultan mindketten. Taehyung direkt kihagyta Jimint, mesélt a legjobb barátjáról, de a nevét nem mondta, ezt a meglepetést későbbre tartogatta.
Így hát angol idő szerint kettőig csak beszélgettek. De ezt egyikőjük sem bánta.
Mikor Jungkook ásítozni kezdett, Tae elérkezettnek érezte az időt a búcsúzásra.

- Na jól van. Jó volt veled beszélgetni, Jungkook, de most mennem kell, mert ha ezt jövőhétre nem fejezem be kuu... tya nagy bajban leszek- módosította a káromkodást nos... gyerek-barátabb szóra, mikor a baba arcú Jungkookra nézett.
- Tae hyung... lehet, hogy nem tudod, de tizennyolc éves vagyok. És hallottam már káromkodást. Sőt káromkodtam is már! Én magam!
Jungkook hangjától Taehyung elmosolyodott.
- Oké. De tudod, kicsi Kook-sii, hogy nem szabad. Na majd megnevellek, ha egyszer odaérek- emelte fel fenyegetően mutatóujját és szélesen elmosolyodott.

***

Másnap reggel Taehyung álmosan ébredt. Egészen négy óráig fent volt, mert addig gyakorolta a dalt. Szerencsére a ház minden szobája és helyisége hangszigetelt volt, így nem zavart senkit a zene.

A feje tele volt a fáradtság okozta köddel, amely olyan sűrűn gomolygott koponyájában, akár a füst.
Ülő helyzetbe tornászta magát, de a szemeit csukva tartotta. Vett pár mély lélegzetet és szuszogva fújta ki az elhasznált levegőt. Haja meleg zuhatagként omlott felpuffadt arcába.

Pár percenként elaludt, de ez vajmi keveset segített a kialvatlanságon.
Végül megemberelte magát és kimászott az ágy szélére. Meztelen talpait a puha papucsába tette. Lassan felállt, amitől a vérnyomása hirtelen megemelkedett, a szemgolyói lüktetni kezdtek és ha nem lett volna alapból csukva a szeme, pár pillanatra a látását is elvesztette volna.

Kellemetlen érzés volt.

A fürdőszobában elvégezte a dolgait, felfrissült a langyos víztől.

Az emeletről egy cseppnyivel jobb állapotban baktatott le, csukott szemmel leült az étkezőben és várt.

Pár percbe telt, mire a személyzet felfigyelt rá. Mikor észrevették, sietve készítették el a csökkentett szénhidrát tartalmú reggelijét, amit Taehyung automatikus mozdulatokkal lapátolt magába.

- Valaki hívja fel Waent.

-
-
-

~random fact: eredetileg Lisanak neveztem el, de aztán rájöttem, hogy mindig így hívják a lány szereplőt... ~
190316