exchange student ⚣

12.

előre is elnézést kérek MINDEN zongoristától és mindenkitől, aki hangszeren játszik. hehe. (inkább NE OLVASD el!!! fogalmam sincs, hogy lehet- e ilyet, amit leírtam, de gyanúsan nem, mert a google semmi jót nem hozott ki...)

Taehyung a kottára pillantott és hosszú, erős ujjaival kényszerítette a zongorát a kívánt hangok megszólaltatására. A drága, fenséges hangszer könnyen engedelmeskedett ujjainak és a lehető legszebben fordította le a kottában leírt kesze- kusza vonalakat.

Először Daejungra gondolt. Arra, hogy teljesítenie kell érte. Arra, hogy nem hagyhatja, hogy az az öntelt marha Minsu nyerje meg az ösztöndíjat.

Aztán eszébe jutott, mit mondtak a barátai és mit mondott Jungkook.
Azt mondták, mindegy, milyen lesz a végeredmény, hiszen már mindenki tudja a képességeit. Nem kell semmit bizonyítania. Ők úgy szeretik, ahogy van, "akkor is, ha szégyent hozol a fejünkre és mindenki utálni fog, meg paradicsommal dobálni az ebédlőben."- mondták.

Mindezt pár nanoszekundum alatt gondolta át. Az ismerős dallam közben lassan szökött ki hosszú, zongorista ujjai közül.

A dallam először egy síkon haladt. Egyszerű volt és követhető, de primitív. Taehyung sandán oldalra pillantott, hogy lássa a vizsgáztatók arcát. Lee arca csalódottságról árulkodott, de látszott, hogy minden erőfeszítéssel próbálja ezt elrejteni és kíváncsiságot tettetett.
Mr. Grant ajkait gúnyos vigyorra húzta. A nő türelmesen várta a fordulatot.
Nem kellett sokat várnia.

A dallam átváltott két, majd lassan három síkba. Őszinte erőfeszítést okozott Taehyungnak, hogy összehangolja a három szólamot. Nem volt túl gyakori, hogy ilyen megerőltető szellemi és fizikai erőfeszítéseket tett egy dal érdekében, ráadásul eredetileg csak két szólamot írt, mégis most hozzácsatolt egy harmadikat, hogy letörölhesse azt az undorító vigyort a férfi arcáról.

Arra azonban nem gondolt, hogy a harmadik szólamot ugyan azzal a kézzel kell majd játszania, amivel a másodikat, így ujjait kétszer olyan gyorsan kellett járatnia ide- oda, mint máskor az amúgy sem lassú dallamhoz.

De megtette. Azt hitte, szétrobban az agya, amikor tizedmásodpercek alatt döntött, hogy melyik ujjal melyik hangot nyomja le, de sikerült. Eltelt egy, két, majd három perc a dalból és egyszer csak vége lett.

Taehyung zihált. Mellkasa gyorsan süllyedt és emelkedett, a szíve furcsán verdesett benne. De vége volt, megcsinálta. Benne volt minden, a csengőhang alig észrevehető utánzata is- sőt! A harmadik szólam is megjelent. Elégedett volt magával.

Kibaszottul elégedett.

A kötelező hatásszünet után kisöpörte szemébe hulló haját az arcából és felnézett gyér közönségére. Háromféle érzelemmel szembesült.

Wang Susan úrinőket megszégyenítően mutatta be tartózkodó mosolyát, amit egyébként mindig, minden szituációban használt. Ez tehát nem rémítette meg Taet.

Mr. Grant is mosolygott, habár az ő mosolya inkább hasonlított egy óvodások által rajzolt ajakgörbületre. Szeme járása láttatni engedte, milyen gyorsan gondolkodik valamin.

Lee azonban vigyorgott. A szemei csillogtak és látszott rajta, hogy szíve szerint halálra ölelgetné a zongorista fiút. Ez Taehyungot egy picit sem lepte meg. Mikor fejben megtervezte a harmadik- szólam- hadműveletet, sejtette, hogy Leenek tetszeni fog a dolog.

- Tae- -hyung. Ez valami haatalmas volt!- pattant fel székéből Lee.- Én nem is...
- Hyeon, kérlek ülj le. Csináljuk a menetrend szerint- állt fel Wang is, majd vállánál fogva lenyomta a férfit. Mikor ő is leült kezeivel az asztal lapjára könyökölt, ujjbegyeit egymáshoz illesztette és világos, kontaktlencsével takart íriszeivel Taehyungot kémlelte.- Taehyung, kérlek gyere közelebb. Állj ide, az asztal elé.

A csapzott hajú fiú a felnőttek elé állt maga előtt összekulcsolt ujjakkal. Hirtelen nagyon gyámoltalannak érezte magát. A korábban megjelent magabiztossága szempillantás elpárolgott és ismét izgulni kezdett.
- Nos, akkor kezdem én.- Susan arca fiatalos volt, nem viselt sminket és a mindig használt mosolygós álarcát levette magáról, ellazította arcizmait. Így teljesen más hatást keltett. Tae nem tudta, hogy ez jót, vagy rosszat jelent.- Mikor elkezdted, azt hittem, kapunk egy olyat, amit előtted már nagyon sok mindenkitől. Egy unalmas, egysíkú dalt, amihez valami rossz, szerelemtől csöpögő szöveg társul. Aztán hozzátettél még egy szólamot és még egyet! Mondhatni, meglepődtem. Őszintén mondom, amióta itt tanítok, nem volt olyan diák, aki el tudott volna játszani három szólamot három percen keresztül. Sőt! Eddig nem is gondoltam volna, hogy van ember, aki képes rá. Persze te sem csináltad tökéletesen, habár nem ütöttél félre, a harmadik szólam nem volt teljes, de ez teljesen jó így is. A szöveget szinte figyelni sem tudtam hozzá, annyira lenyűgözött a játékod. Hihetetlen vagy. És ezzel kiérdemelted a tiszteletemet és őszinte csodálatomat, Kim Taehyung. Gratulálok, szép munka volt.

Tehát jót jelent. Igazán jót. Elnyerni egy tanár tiszteletét nehéz volt. De elérni egy tanár csodálatát! Sok diák odaadta volna a fél vagyonát, csakhogy megkaphassa akármelyik tanár csodálatát.
Ezzel a véleménnyel visszatért az önbizalma.

- Köszönöm szépen, sunbaenim- mondta, majd egy kellően elegáns mozdulattal meghajolt.
Grant következett.

- A véleményem hasonló Susanéhoz. A végét leszámítva-tette hozzá enyhe brit akcentussal és azt sugallva, hogy Tae sosem fog eljutni oda, hogy az ő csodálatát, vagy akár tiszteletét megkapja. Aztán javított a helyzeten.- Nekem volt egy diákom, aki megtudta ezt csinálni. Viszont be kell, hogy valljam, tényleg egészen szép dalt hoztál össze.

Taehyung ereiben dühösen kezdett száguldozni a vére. Olyat mondani egy művésznek- különösen egy olyannak, aki évek óta kiválóan teljesít-, hogy egészen szép dalt hozott össze... enyhén szólva is lekicsinylő. Tökéletesen átjött, mit gondolt róla Grant.

- Köszönöm- mondta Tae, de neki fejhajtásnál többet nem kívánt tenni. Persze nem a véleménye miatt, ahhoz joga volt. Hanem azért, mert olyan véleményt mondott, ami a leghalványabban sem illett az előadására.

- Uu, végre én jövök!- lelkendezett Lee, majd köhintett egyet és visszatért a vizsgaelnöki szerepbe.- Tehát. Az eleje valóban meglepett és féltem, hogy csalódást okozol. De nem okoztál. Ez tökéletes felvezetése volt annak, amit utána mutattál nekünk. Az hogy... három szólamot szólaltattál meg... lenyűgöztél. Tudom, hogy nem mész vele sokra, de az én csodálatomat is kiérdemelted, már sokadjára. Gratulálok, igazán megérdemled, hogy mentoráltamnak fogadjalak. Ha szeretnéd, persze.

Ez egy hatalmas lehetőség volt. Minden diák legnagyobb álma, hogy legyen egy mentora, hiszen ezzel teljesen új lehetőségek nyílnak meg számukra. Nagy nevű emberekkel beszélhetnek, magán előadásokat tarthatnak és még híresebbek lesznek. Lee már korábban felajánlotta neki, hogy később megadja ezt a lehetőséget, ha bizonyít. Úgy látszik, ez eléggé tetszett neki ahhoz, hogy a mostani alkalmat válassza a lehetőség megadására.

- Nagyon szépen köszönöm, Lee sunbaenim! A legmélyebb tisztelettel.

A formális, de szívből jövő köszönetmondás után mélyen meghajolt, majd őszintén rámosolygott újdonsült mentorára.

***

Öten voltak.

A világ öt legboldogabb embere együtt üldögélt Szöul egyik jelentéktelen kávézójában és teát ittak, miközben annyit nevettek, hogy félő volt, megfulladnak a forró folyadéktól. De fiatalok voltak. Halhatatlanok. Számukra nem volt akkor öregség, vagy magány. Betegség és fájdalom. Csak ők voltak, ők, öten.

Öt különböző személy öt különböző személyiséggel. Együtt mindenkivel és mindenki ellen is, ha úgy alakult volna.

Azonban volt egy valami, amiről a társaság legfiatalabb tagja, Taehyung elfelejtkezett.
Róla.

Jeon Jungkookról.

-
-
-

~random fact: a kedvenc kajám a lasagna:)~
190418