exchange student ⚣

11.

Jungkook szemszöge:

Késő este volt, vagy inkább már hajnal, amikor felhívtam Taehyungot. Minden percben rajta kattogtam, minden rohadt pillanatban az ő arca lebegett előttem. Tudtam, hogy nála még éppen csak kisütött a nap, de nem bírtam ki, hogy ne lássam.

Őszintén szólva régen kiszemeltem őt magamnak. Annak idején, mikor az egyik legjobb barátom, Lena megmutatta egy videóját. Eleinte szimplán egy jóképű, tehetséges fiúnak gondoltam. Aztán telt az idő. Egyre több időt töltöttem a képei és videói nézegetésével és egyszer csak azt vettem észre, hogy vágyom arra, hogy megérinthessem az arcát, hogy élőben halljam a hangját és... hát egyéb dolgokra.

Olyanokra, amikre egy hetero fiú nem gondolna egy másik fiúval kapcsolatban.

Taehyung "megismerése" felöleli azt a nem túl hosszú, de igencsak meghatározó időszakot az életemben, amit most talán a legfontosabbnak mondanék. Akkor ismertem meg, ki is az a Jeon Jungkook. Ki is vagyok én.

Rá kellett döbbennem, hogy a fiúkhoz vonzódok. Ez három éve volt. Mindössze tizenöt évesen kellett szembesülnöm ezzel a ténnyel.

Úgy éreztem, egyedül vagyok.

Ekkor már jó ideje Londonban éltünk. Sok... "más" embert láttam ebben az élettől duzzadó nagyvárosban. Tudtam, hogy már sok ember elfogadja a másságot, tudtam, hogy nem vagyok egyedül. Mégis rosszul voltam. Betegnek éreztem magam.

Mindezek után kezdődött el életem második legrosszabb féléve. Ismét a mélypontomra jutottam, amiből azelőtt nem sokkal másztam ki.

Igen, hiszen a szüleim miatt ott kellett hagynom az életem. Ott kellett hagynom Jimint.

Ő volt az egyetlen barátom a bátyám mellett. Mindig vigyázott rám, amikor tudott, megvárt suli után, együtt ettünk, játszottunk és aludtunk... Ő volt a mindenem.
Aztán jött a hír, aminek hallatán a legtöbb ember örülne. Hát én nem örültem neki. Egyáltalán nem.

Kicsi voltam. Tudatlan. Annyit tudtam csak, hogy el akarnak szakítani Jimintől. A legrosszabb, hogy nem volt választásom. Senkit nem érdekelt, mit gondolok én a dologról.

Nem akartam, hogy fájjon. Se neki, se nekem. Ezért elkerültem. Igazából önző voltam, ezen nincs mit tagadni. Akárhogy próbáltam kerülni, fájt. Fájt, ha csak ránéztem, ha csak meghallottam a hangját...
Olyan volt nekem, mint valami, amit képtelen vagyok elengedni.

Ezért leskelődtem utána. Mikor azt hitte, egyedül van, én ott voltam. Bokrokban, oszlopok mögött, vagy fák ágain bujkáltam. A játszótéren is. A hintában ült és sírt. És vele sírtam én is.

Elköltöztünk, és én még mindig sírtam. Napokig, hetekig sírtam.

Jimin hívott, de nem foglalkoztam vele, amivel még nagyobb fájdalmat okoztam mindkettőnknek. De szégyelltem magam. Rettentően. Nem tudtam volna még egyszer beszélni vele.

Így hát csendben szenvedtem. A szüleimet gyűlöltem. Jobban mindennél. Jinnel sem álltam szóba sokáig. De az élet ment tovább, én pedig nem állhattam meg benne.

Iskolába jártam. Nem tudtam angolul. Csúfoltak, de én nem értettem semmit. Nem értettem, mit mondanak rám, mégis tudtam, hogy bántanak. Ezért aztán őket is utáltam.

Mivel előttük nem sírhattam, keménynek mutattam magam. Egy idő után meguntam az állandó sértegetést és verekedni kezdtem.

Ezután leálltak. Nem bántottak többet, legalábbis mikor én ott voltam, nem foglalkoztak velem. Semmibe néztek és én ismét egyedül találtam magam.

Végül középiskolába kerültem. Addigra megkomolyodtam, utáltam élni. Savanyú voltam mindenkivel, bár általában nem is mentem emberek közelébe.

És akkor jött Lena.

Lena számomra első látásra furcsa volt. A haja színe lila volt, mint a kontaktlencséje. Nagy bakancsot viselt és bő ruhákat.
Na persze nem ezért volt fura. A személyisége volt szokatlan számomra.

Példának okáért mindig volt nála egy kígyóuborka. Azt mondta, azért, mert allergiás a macskaszőrre és a macskák megijednek az uborkától.
Egyébként pedig odáig volt az ázsiai kultúrákért, a kpop zenéért és minden ilyesmiért. Mikor először találkoztak, az első iskolai napon azonnal lerohant és követelte, hogy legyünk barátok. Nem mertem ellenkezni.

Így lett egy barátom először Jimin óta. Lena elhűlt, mikor megmondtam neki, hogy nem ismerem a koreai zenéket. Ekkor mutatta meg Taehyungot. A férjeként mutatta be nekem.

Mint már említettem, egy ideig nem esett le, hogy miért is nyűgözött le Taehyung. Aztán, mikor- nem is tudom miért- megosztottam a gondolataimat Lenával, csak felsikkantott és azt mondta:
- Neked bejön Kim Taehyung!

Természetesen azonnal tagadni kezdtem. Az utána történteket nem részletezem, hiszen sok meleg fiú átéli azt, amit én is. Tagadtam, sőt, hogy megcáfoljam, randizni kezdtem lányokkal. De nem éreztem jól magam velük. Akármilyen szép, vagy szexi lánnyal voltam, nem hoztak lázba.

Ekkor már magamat is utáltam.

Hónapok teltek el, mire Lena meggyőzött, hogy teljesen normális vagyok, sőt, különleges. Szervezett nekem egy randit az egyik évfolyamtársammal. Persze én erről nem tudtam. Akkor kezdtem el kapisgálni, mikor felrángatott a sráchoz és otthagyott vele. Kettesben. A fiú átkarolt és aranyos dolgokat mondott nekem, miközben filmet néztünk. Igazán helyes volt és kedves is, ezért utána még találkozgattunk, de nem volt túl hosszú ez a kettőnk... kapcsolata.

Mikor megtudtam, hogy van lehetőség koreai cserediákot fogadni és láttam, hogy Taehyung is a párra várók listáján van, azonnal lecsaptam rá. Nem sikerült elsőre magam mellé párosítanom, de mind tudjuk, hogy a pénz és a hírnév mennyit is számít napjainkban. Apám felvette az övével a kapcsolatot és megegyeztek. Így lett Korea leghelyesebb pasija a cserediákom.

Három éve gondolni sem mertem volna arra, hogy egyszer ezzel a fiúval majd beszélni fogok és lám! Már videó chateltünk is. Hát nem hihetetlen?

Persze sokszor zavarba hozott. A férfias, mégis roppantul aranyos kinézetével, a mély hangjával, a tudatlanságával és egyszerűségével... Istenem, annyira magaménak akarom tudni! Azt akarom, hogy megöleljen, magához szorítson és csak őt érezzem, semmi mást.

De persze ez nem így működik. Hiszen ő hetero... Én meg nem tudok hatni rá, mert nem tudok... nos... dominálni.

Próbáltam. Nem egy fiúval próbálkoztam, de sosem sikerült. Taehyungnál még annyira sem menne, hiszen két évvel idősebb nálam és akármilyen aranyos is egyszerűen... ha úgy akarja, süt belőle a dominancia.

Nem bánnám persze, ha kettőnk közül ő lenne a domináns. De hát valószínűleg fogalma sincs arról, hogy meleg is lehetne... Hogy vegyem rá, hogy domináljon felettem, ha nem is akar, sőt, eszébe se jut?

Talán kicsit messzire mentem... Először meg kéne ismernem, nem igaz?

Tehát felhívtam. A reggeli álmos arca, szokásos mély, de rekedt hangja és a haja... egyszerűen mindene olyan tökéletes volt! Majdnem el is szóltam magam. Gondolom meglepődött volna, ha azt mondom rá, hogy gyönyörű. Mindegy. Majd annak is eljön az ideje.

Megbeszéltük, hogy miután végzett felhívom. Hogy őszinte legyek, alig tudtam aludni, az egész hajnalt végig izgultam, hogy sikerüljön neki a vizsga. Szeretném boldognak látni. Ja és mikor eljátszotta nekem a dalát... Az idolom. Azt hittem ott kapok szívrohamot.

Elérkezett az öt óra. Izgatottan kaptam ölembe a laptopon, majd a kijelzőn ellenőriztem, hogy minden rendben van -e rajtam.

Minden rendben volt.

Hevesen zakatoló szívvel nyomtam a hívás gombra és vártam.

De nem vette fel senki.

-
-
-

~random fact: Jungkook szemszögéből könnyebben írok, mint Taeéből~
190415