exchange student ⚣

36.

Taehyung szemszöge:

Az ominózus jelenet óta két nap telt el.

Nem szeretnék hazudni, rohadt kínos volt. Nem töltöttük együtt a szabadidőnket, de az étkezések elkerülhetetlen helyzeteket teremtettek a találkozásra, a látszatot ugyanis fenn kellett tartanunk.

A legrosszabb ebben a két napban Jungkook látványa volt. Halál sápadt volt, a szemei beesettek, halvány lila karikákat véltem felfedezni alattuk. A szeme fehérje felvett egy piros árnyalatot. Pont úgy nézett ki, mint aki egész nap csak sír és sír... és én ezt nem bírtam elviselni. Nem tudtam elfogadni, hogy miattam került ilyen állapotba. Újra látni akartam a mosolygós, nevetős, boldog Kookot.
Éppen ezért, 48 órával Jungkook comming outja után eldöntöttem, hogy beszélek vele.

Vacsora idő volt. Jungkook velem szemben csendben evett, már ha lehet evésnek nevezni azt, amit csinált. Apró darabokat vagdosott le a hatalmas, ízletes steakjéből. Alig látta a tányérján lévő ételt, mert még a szemeit is alig bírta kinyitni a korábban rajtuk keresztül kifolyt több liter könnytől.

- Jungkook...- szólítottam meg halkan. A szülei pár perccel ezelőtt hagytak magunkra, a holnap kezdődő üzleti útjukkal kapcsolatban kellett elintézniük pár dolgot.

Jungkook nem reagált, meg sem hallotta a hangom. Még egy párszor megszólítottam. Meredten bámulta a tányérján lévő kihűlt húst, amiből alig fogyasztott el valamit.

Lassan és a lehető leghalkabban felálltam. Pár lépéssel a lefagyott állapotú fiú mellé értem és megérintettem a vállát.
Jungkook összerezzent és ködös, nagyra nyílt szemeit rám emelte.

- Jungkook- szólítottam meg újra.
- I- igen?- kérdezte, hangja megremegett.
- Beszélhetünk?

Nem válaszolt csak bólintott és lehajtotta a fejét.

- Akkor gyere- mondtam neki és elindultam a szobám felé. Hallottam, ahogy felállt, betolta a székét, majd mond valamit az egyik belépő szobalánynak. Leültem az ágyra és vártam rá.

Nem készültem beszéddel, mert nem gondoltam volna, hogy ez a sok mindent eldöntő beszélgetés ma lesz esedékes.

Őszintén szólva féltem. A szívem nehezen dobogott a mellkasomban. 
Jungkook belépett, oda sem nézve nekidőlt az ajtónak, ami így becsukódott. Kezeit háta mögött rákulcsolta a kilincsre, mintha csak menekülni akarna.

- Jungkook, gyere közelebb...- kértem szemeibe nézve, de ő csak lehajtotta és megrázta a fejét.- Rendben- sóhajtottam.

Megpróbáltam rendszerezni a gondolataimat. Hol is kezdhetném? Mit is kéne mondanom? Mit kéne éreznem?

- Tudod, Jungkook- kezdtem- sok időm volt. Két napom volt gondolkozni rajtad... rajtunk. Ehh igazából... nagyon sajnálom, hogy eddig tartott, de tudod, te sem sietted el a dolgot!- túrtam idegesen a hajamba.- Fogalmam sincs, mit mondjak, vagy mit érezzek, Kook! Annyira össze vagyok zavarodva- temettem kezeimbe arcomat. Nagy lélegzetet vettem és lehajtott fejjel folytattam.- Tudod, amikor megismertelek, nagyon aranyosnak találtalak. Kiderült, hogy még Jimin is ismer, vagy hát ismert egykor. A facetimeolások, az irogatások, minden olyan jó volt! Amikor személyesen is megismertelek, őszintén, rohadtul megkedveltelek. Néha furán éreztem magam a közeledben. Olyan voltál, mint egy testvér... nem, nem egyáltalán nem olyan volt. Nagyon... nagyon nehéz elmondanom... ahj, Kook- sóhajtottam.- Bárcsak éreznéd, amit én érzek. Te talán el tudnád mondani, mi ez. Te talán megértenéd, de én- néztem fel rá hirtelen- én nem. Nem értem, Jungkook. Mikor... mikor megtudtam, hogy vo- vonzódsz hozzám, hideg zuhanyként ért az egész, de pár másodperc múlva már nem is volt olyan furcsa. Szerintem a tudatalattim már rég sejtette. Igazából nem rossz érzés. Olyan mintha- nevettem fel hirtelen újra a padlóra fordítva tekintetem- olyan, mintha megnyugodtam volna. Ahj, Kook... olyan nehéz. Elvégre hetero fiú vagyok... na persze senki nem ítélne el, ha... de mégis... előtted soha nem voltak ilyen gondolataim...- motyogtam magam elé. Már sokkal inkább beszéltem magamnak, mint Jungkooknak és ezt valószínűleg ő is észrevette, mert végre megszólalt.
- Taehyung- ejtette ki nevemet szinte suttogva, megtört, vékony hangon.

Felemeltem a fejem és csak akkor vettem észre, hogy könnyesek a szemeim. De nem csak az enyémek voltak azok. Ahogy belenéztem Jungkook őzike ártatlanságú szemeibe, ugyan azt láttam, amit egy tükörben is láttam volna.

- Nem akarom, hogy miattam sírj- suttogta.
- Én sem akarom, hogy te miattam sírj- töröltem meg a szememet kézfejemmel.- Még mindig nem akarsz közelebb jönni?- kérdeztem.

Lassan lépett párat felém, de nem jött túl közel.
- Ülj mellém, kérlek- kértem könyörgően nézve szemeibe.

Bólintott és tisztes távolságban tőlem leült az ágyra.
- Köszönöm- suttogtam.- Tényleg nem tudok sokat mondani, Jungkook. Csak azt, hogy nem akarlak szomorúnak látni, mert fáj. Itt bent- mutattam rá a szívemre, miközben a szemeibe néztem.- És tudom, hogy neked is. Nem akarom, hogy fájjon, Kook. Azt akarom, hogy boldog legyél, szóval mondd el, mondd el kérlek, hogy mivel tehetlek boldoggá.

Jungkook lehajtotta a fejét, szipogni kezdett és láttam, hogy újabb adag könny önti el szemeit.

- H- ha te boldog v- vagy hyung, akkor én is- mondta remegő hangon és megeresztett egy gyenge mosolyt, de nem nézett rám.
- Ez nem elég, Kook. Tudom, hogy nem. Bármit megteszek érted, mert akár hiszed, akár nem, te vagy az egyik legfontosabb személy az életemben.

Végre rám emelte nehéz tekintetét. Egy pillanatnyi sóvárgást és hezitálást véltem felfedezni íriszei mögött, de végül csak megrázta a fejét.

- Azt akarom, hogy önmagad legyél. Felejtsd el, ami történt, amit hallottál, felejts el mindent és térjünk vissza oda, ahol három napja voltunk. Kérlek, Tae, kérlek ne taszíts el magadtól és ne viselkedj velem máshogy- kúszott közelebb hozzám.
- Eszem ágában sincsen ellenségesen viselkedni veled, Kookie- mosolyogtam rá halványan.- És tudod, nyitott vagyok az új dolgokra. Ezért meg szeretnélek kérni valamire.
- Mire?- kérdezte már alig fél méterre tőlem.
- Segíts kideríteni az identitásomat.

Jungkook álla leesett a kérésemre. Egyébként magamat is megleptem ezzel. Hiszen az elmúlt két napban fel sem merült bennem, hogy megváltoztatnám az szexuális beállítottságomat. Eszembe sem volt, hogy szerethetem a fiúkat is. Pedig az mindent megoldana. Csak bele kell szeretnem Jungkookba és nem lenne többé szomorú.

Szerencsétlen fiú fülig pirult a kérésemtől. Láthatóan zavarba jött, azt sem tudta, hova nézzen. Végül megköszörülte a torkát és- a tekintetemet távol elkerülve- feltette a kérdését.

- És ho- hogyan?

Na erre a kérdésre nem voltam felkészülve pedig egészen egyértelmű, hogy előbb utóbb előjött volna.

- Uhm... hát... viselkedj velem... uh... máshogy- nyögtem ki.
- Mint például?- kérdezte ezúttal inkább érdeklődve.
- Hát mit tudjam én- néztem el róla kétségbeesetten.- Legyél olyan, mintha tetszenék neked és ne... oh god... szóval, ne fogd vissza magad- mondtam ki gyorsan és elég erősen elpirultam.

Két hosszú gyötrelmes nap után végre újra meghallottam Jungkook nevetését. Eddig fogalmam sem volt róla, hogy mennyire szükségem van rá. Rámosolyogtam, mire lehajtotta a fejét és elpirult.

- Olyan szép vagy- csúszott ki a számon.

Tágra nyílt szemekkel nézett fel rám és az arcszíne elmélyült. 

- Azt hiszem, eddig jól haladunk- suttogta maga elé.

-
-
-

GUYS ELFELEJTETTEM BEJELENTENI, HOGY DECEMBER ELEJÉN 1 ÉVES LETT AZ EXCHANGE STUDENT!!!!! Boldog szülinapot <3
ebben a részben össze akartam hozni őket, mondván szülinapi ajándék, de hát... még nincs itt az ideje. hehehehehehehehe de most már újra van írós füzetem szóval újra gyakrabban lesznek részek <3 felpörögtem. lehet még a hosszú hétvégén írok egy új részt. de csak lehet... most jöttem rá, hogy mennyire szeretem írni ezt a sztorit:'(
~random fact: do your thang, do your thang with me now~ what's my thang what's my thang tell me now, tell me now, yeyeyeye i m á d o m~

200118