exchange student ⚣

14.

heyo:) egyre több lesz a "szemszöges" rész. remélem örültök:)

Taehyung szívéről legördült az a bizonyos kő. Annyira boldog volt, hogy Jungkook nem mérges rá, hogy nevetni tudott volna örömében.

- Köszönöm Kook-ah! Most nagyon boldog vagyok- mondta ki érzéseit hangosan is.
- Ezért cserébe most játszd el nekem a dalt- kérte olyan hangsúllyal, amivel nem lehetett ellenkezni.
- Az előbb még nagyon siettél valahova- ráncolta össze szemöldökeit Tae. Kook lesütötte a szemeit, kezével pedig haját borzolta össze.
- Ezt mondtam volna?- kérdezte tekintetével még mindig kerülve a kamerát. Ha Taehyung most mellette lett volna, biztosan felemelte volna a fejét, hogy megteremthesse a szemkontaktust.
- Ezt bizony.

Csend lett. Tae csak érdeklődve nézte a fiatalabbat, aki maga elé nézve szuszogott. Végül szorosan lehunyta a szemeit, mielőtt végre ismét a kamerába nézett volna.

- A lényeg, hogy nem megyek sehova. Még egyenlőre. Ráér.- Taehyung nagylelkűen nem firtatta tovább a témát.
- Rendben. Akkor eljátszom.

Leült a zongorához, a telefont a korábban kitapasztaltak alapján tette le a hangszer tetejére, majd kotta nélkül állt neki eljátszani a dalt.

Kooknak nem a háromszólamos verziót játszotta el. Igazából nem gondolta, hogy valaha az életben el tudja még egyszer játszani úgy. Tudta, hogy amit a vizsgán produkált nem volt tiszta és teljes, de hát jól hangzott és az volt a lényeg. Ettől függetlenül képtelennek érezte magát arra, hogy még egyszer végigcsinálja.
Így maradt az eredeti, amibe már a csengőhang-dallamot is beleírta.
Boldogan játszotta el, mert tudta, hogy Jungkooknak tetszeni fog. Érezte.

Mikor befejezte nem nézett rögtön a fiúra, inkább megfogta a telefont és mint legutóbb, befeküdt az ágyába, de előtte még felkapcsolta az egyik állólámpát.

- Nos, hogy tetszett?

Jungkook szemszöge:

Őszinte leszek. Tetszett, amit Taehyung mutatott nekem.

De az sokkal jobban tetszett, ahogy megmutatta. Ahogy beleélte magát. Látszott, mennyire elhivatott a zenével kapcsolatban. Látszott a kapcsolat közte és a zene között. Teljesen passzol rá a fanok által kreált név. A fiú, aki a Napot is lejátssza az égről...

Hallottam a zenét és közben őt néztem. Láttam és hallottam, de mindezt nem éreztem elégnek. Pedig szívesen átöleltem volna, vagy szagoltam volna bele frissen mosott hajába, amin még mindig rajta volt a fehér nedvszívó anyag. És ha tudnám, hogy egy csöppnyi esély is van arra, hogy Kim Taehyung vonzódik a fiúkhoz, meglehet, hogy egy kicsit megpuszilgattam volna. Addig, míg nem viszonozza a kavargó, még alig értett érzéseimet felé. Dehogy, nem vagyok telhetetlen.

Egyszer csak azt vettem észre, hogy megállt a zenélésben. Gyerekkorom óta meglévő üldözési mániám miatt először azt hittem, észrevette, hogy hogyan bámulom, de aztán rájöttem, hogy csak vége a dalnak.

Felvette a telefonját, ami miatt sajnos pár másodpercre összemosódott képek sorozata váltotta fel az ő angyali lényének látványát.
Őszintén nem tudom, mikor jutottam el a crusholástól addig, hogy úgy érzem, belezúgtam ebbe a fiúba. Talán akkor, mikor először beszéltünk...

Nem kéne ezt éreznem, hiszen alig ismerem, ráadásul ő hetero... Csak fájdalmat okozok magamnak, tudom. De nem tudom megállni. Vonz engem.

Aztán kitisztult a kép, valami megvilágította a gyönyörű arcát és ismét láttam. Kérdezett valamit, de engem túlságosan lefoglalt a látványa.