43.

647 74 25
                                    

AKI ESETLEG NEM TUDNÁ: holnap bts élő koncert lesz youtubeon a Bangtantv csatornán. kst 12pm- kor kezdődik, ami magyarországon hajnali öt  óra (ha jól tudom, ha nem, szóljatok mert fontos!!!) az első bts koncertem lesz:')

Jungkook szemszöge:

Természetesen igent mondtam Taenek. Nem tudom, miért is tettem volna másként. 

Évek óta erről a pillanatról álmodoztam. Így igaz. Álmodoztam. Soha nem hittem el igazán, hogy tényleg megtörténhet. Még akkor sem, amikor már nagyon közel kerültünk egymáshoz. 

Az, hogy egy repülőn, egy emberekkel teli repülőn tette fel ezt a kérdést nekem tízezer méter magasan a semmi fölött, teljesen abszurd volt. Ennél randomabb, átgondolatlanabb helyet és időt nem is találhatott volna.

Mikor feltette a kérdést- nyilvánvalóan- lesokkolódtam. Először azt hittem, hogy rosszul hallottam ezért visszakérdeztem egy szimpla tessék?kel, ami nem bizonyult jó ötletnek ugyanis Taehyung megforgatta a szemeit és sértetten hátradőlt az ülésen. 

- Azt kérdeztem, leszel -e a barátom, de ha nem is figyelsz rám, akkor mindegy.
- Igen, persze hogy- de- mi-- dadogtam zavaromban.
- Jungkookssi, elrontottad az egészet- nyavalygott, mire az én szemeim még nagyobbra nyíltak.
- Én?- kérdeztem egekbe emelt szemöldökkel.- Te vagy az, aki full random egy rEpÜlŐn tett fel egy ilyen kérdést!
- Hahh! Csak elkapott a hév- fordította el a fejét tőlem.- A te hibád. 
- Az enyém?- Jungshook.- Hogy lenne az én hibám?
- Túl gyönyörű voltál ahhoz, hogy tovább magamban tartsam- motyogta.

A szívem hirtelen megállt dobogni.

- T- Taehyung.

Taehyung végre újra felém fordult. A kezembe vettem az övét és rámosolyogtam. 

- Ne így kezdjük ezt az új korszakot, oké? 

Egy pillanatig nem válaszolt, csak fürkésző tekintettel nézett, majd végül megszorította a kezemet és viszonozta a mosolyom.

- Oké. 

És onnantól kezdve egy párt alkottunk. 

Szerencsére nem nagyon figyeltek ránk az emberek, így nem kellett semmilyen média veszélytől tartanunk. 
A maradék két óra nagyrészt azzal telt, hogy én hozzábújtam Taehyunghoz ő pedig boldogan tartott a karjaiban. (Igen, elég nehéz volt megoldani ezt egy repülőn és nem volt a legkényelmesebb, de megpróbáltuk) Beszélgettünk és megvitattuk, hogy vajon hogyan is alakulhatott a bátyám és Namjoon szerelmi története, hiszen Taehyung elmondása, illetve az én Jinnel kapcsolatos tudásom alapján két teljesen más emberről van szó. 

Kevesebb, mint két órával később megérkeztünk. A Szöultól nem messze lévő repülőtéren szálltunk le. Ez egy szigeten van, úgyhogy körülvett minket a víz.

Hajnali egy óra volt már. Minden sötét és kissé kihalt. Elénk jött egy sofőr, akit Taehyung szülei küldtek. 
Mikor beültünk az autóba, hirtelen pánikolni kezdtem. Hiszen én találkozni fogok a szüleivel! Te jó isten.

- H-hyung?- néztem rá.
- Igen Kookie?- kérdezte mosolyogva. 
- Mi lesz a- a szüleiddel?
- Hogy érted?- ráncolta össze a homlokát.
- El fogod mondani nekik, hogy... tudod- biccentettem a fejemmel az előttünk ülő sofőr felé jelezve, hogy talán nem kéne elkotyognunk semmit. 
- Jungkook, nem kell senki előtt szégyellned, hogy velem jársz- vonta össze a szemöldökeit.- Ez nem szégyen. Se nekem, se neked. A szüleim... nos nekik fogalmuk sincs róla, hogy én meleg vagyok, vagy mi, de nem lehet őket hibáztatni, mert én se tudtam róla- mosolyodott el.- Biztos vagyok benne, hogy meg fogják érteni.

exchange student ⚣Where stories live. Discover now