Tisztalelkű sorozat 3 - Lelkek békéje

5. fejezet

Draco még vetett egy pillantást a páros felé, majd elköszönve követte az anyját. A férfi és a lány megvárta, ameddig becsukódik utánuk az ajtó, majd egymás felé fordultak.

Jól vagy?

− Az emberek félnek és undorodnak tőlem – vonta meg a vállát a boszorka és igyekezett nem kimutatni, mennyire is rosszul esik ez neki. Persze, Perselust nem tudta átverni. A férfi felsóhajtott és kezével a lányéjért nyúlt.

Az emberek egész életemben undorodtak és rettegtek tőlem. Pontosan tudod, hogyan viszonyulnak hozzám. Hosszú idő után te voltál az egyetlen, aki mélyebbre mert ásni és nem riadt meg az első akadálynál. Ezzel azt akarom mondani, hogy akik ismernek és szeretnek, azok ezután is ki fognak tartani melletted. Az ismeretlenek pedig nem számítanak.

Perselus végigsimított Sarah arcán és nyílt tekintettel nézett rá.

− Én csak nem tudom, hogy képes leszek-e elviselni azt a gyűlöletet, ami felém irányul olyan emberektől, akik nem is ismernek – sütötte le a tekintetét a griffendéles.

Meg kell tanulnod figyelmen kívül hagyni őket. El fog múlni.

Sarah mélyet sóhajtott, majd felnézett Perselusra és végre egy őszinte mosoly tűnt fel az ajkán.

− Nem akarok neked siránkozni, még a végén kidobsz – mondta, mire a férfi megforgatta a szemét és elengedte a lányt. – Hogy vagy?

Minerva ismét meglátogatott és a bocsánatomért esedezett.

− És te megint nem válaszoltál neki semmit.

Piton aprót bólintott.

Ha a barátom lett volna, akkor legalább egy kis kétség lett volna benne, de ő elvakultan csak azt látta, amit látni akart.

Sarah tudta, hogy a férfinek fájt, ahogy a kollégái bántak vele. Persze, az volt a cél, hogy mindenki elhiggye a mesét, miszerint ő az áruló, de ennek ellenére Perselusban valahol nagyon mélyen élt a remény, hogy legalább McGalagony át fog látni rajta.

− Hibázott – felelte halkan a boszorka. – Mindnyájan követünk el hibákat. Megértem a dühödet és a megbántottságodat, de ez nem azt jelenti, hogy ne bocsájthatnál meg neki. Tudom, mennyire jóban voltatok. – Piton tiltakozóan emelte a pálcáját, hogy az égbe írja a válaszát, mikor Sarah felemelte a kezét, hogy megakadályozza. – Persze, ez nem azt jelenti, hogy mardekáros módra ne játszhatnád a sértett királyfit, ezúttal jogosan.

Perselus szeme elégedetten megvillant és előrébb dőlve a lány tarkójára csúsztatta a kezét.

Túl jól ismered már ezt a játszmát. A végén még azt fogom hinni, hogy igazából házat tévesztettél és mardekáros vagy.

Sarah halkan felkuncogott és közelebb hajolt a férfihez. Már összeért az orruk, egymás ajkán érezték a másik lélegzetét.

− Gondolj bele, mekkora ravaszság kell ahhoz, hogy mardekárosként a Griffendélbe kerüljek – susogta pajkosan csillogó szemmel.

Perselus mosolyra húzta az ajkát és megszűntette a közöttük lévő távolságot. Kiéhezetten csókolta a lányt, ami egy pillanatra meghökkentette azt. Nem számított ekkorra hévre a másiktól. Szerencséjére ült, mert még a térde is beleremegett abba az érzelemáradatba, amit a férfi felől érzett.

Fojtottan belenyögött a csókba és közelebb fészkelődött Perselushoz. A férfi még egy csókot nyomott az ajkára, aztán elhajolt tőle és elégedetten nézte a kipirult, pihegő lányt.

Bármikor bejöhet valaki...

− Ezt mondjuk mondhattad volna azelőtt, hogy ennyire intenzíven letámadsz – felelte halkan Sarah. Még mindig egész testében érezte a remegést, amit a férfi váltott ki belőle.

Piton felvonta a szemöldökét és figyelte, ahogy a lány elolvassa a következő mondatát is.

Nem mintha le kellett volna támadni.

Sarah még inkább elpirult és lesütötte a szemét.

− Nem tehetek róla, hogy ilyen hatással vagy rám – motyogta az orra alatt.

A férfi mellkasát azonnal átjárta a melegség, ahogy meghallotta a választ. Büszkeséggel és örömmel töltötte el, hogy valaki így reagál az ő közelségére, mikor eddigi egész életében mindenki undorodott tőle.

Amióta mindketten kimondták, hogyan is éreznek a másik iránt, mintha egy újabb gát szakadt volna át, sokkal könnyebben fejezi ki ő is az érzelmeit. Már, ami a lányhoz köti. A többi emberrel szemben még mindig minősíthetetlenül tudott viselkedni.

**********

Július tizedikére Perselus annyira jobban lett, hogy rövid távokra elhagyhatta a betegágyát. Innentől kezdve csak még inkább kiállhatatlan lett. Folyton vissza akart költözni a saját lakosztályába, holott valahol mélyen ő is pontosan tudta, hogy még túl gyenge, csak túl büszke volt ezt bevallani. Madam Pomfrey és Sarah mindent megtett, hogy a gyengélkedőn tartsák a férfit, de az makacs módon, mindig többet akart. Aztán berobbant a képbe Eileen Prince és úgy leteremtette az egyetlen fiát, hogy az egész nap konokul ült az ágyában.

− Jaj, ne duzzogj már, Perselus – sóhajtott fel fáradtan Eileen és letette az eddig olvasott könyvet.

A férfi dühösen felszusszantott és karba tette a kezét. Az asszony lágy, szeretetteljes mosollyal pillantott a fiára, majd szem forgatva újra kezébe vette volna a könyvét, de ekkor kinyílt a gyengélkedő ajtaja és egy fáradt griffendéles esett be rajta.

Sarah rogyadozó térddel lépkedett közelebb az ágyhoz, és mikor odaért minden előjel nélkül lehuppant Perselus ágyára. A férfi még időben nyúlt ki érte, mielőtt lefordult volna onnan is.

− Mégis mi történt veled gyermekem? – emelkedett fel aggódóan Eileen. Kezét a lány homlokára tette. Sarah csak fáradtan elmosolyodott és hagyta, hogy Eileen kutakodva végigmérje.

− Elfáradtam – hunyta le a szemét a boszorka. – Megcsináltam a pincét. Senki sem akart még a közelébe sem menni. Gondoltam, Perselusnak is könnyebb lesz, ha nem egy romos lakosztályba kell majd visszamennie, ha meggyógyul. Borzalmas, mennyire megbélyegezik a mardekárosokat – csóválta meg a fejét szomorúan Sarah.

− Egy magad rendbe tetted az egész pincét? – ámult el Eileen. Perselus csak hátrébb dőlve fürkészte a lányt.

− Senki sem csinálta volna meg – felelte bosszúsan a griffendéles.

Eileen hátradőlt a székén és elképedten meredt a lányra. Ellenben Perselus előrébb hajolt és kezét lány álla alá téve maga felé fordította a fejét. Ajkuk azonnal összeforrt, és Sarah azonnal elfelejtette, hogy egy pillanattal ezelőtt még fáradt volt, vagy hogy Perselus édesanyja ott volt mellettük.

Érezte a férfi felől ékező mérhetetlen hálát, ahogy ajka lágyan simított végig az övén. Mikor elváltak egymástól, Perselus a tompán fénylő kék gyémántokba nézett és képtelen volt elfojtani egy mosolyt. Imádta látni, hogy miatta kábul el ennyire ez a fiatal nő.

Sarah kábán pislogott, kellett neki néhány pillanat mire felfogta, hogy Perselus még mindig őt nézni és a szeme félreérthetetlenül azt üzente neki, hogy hálás azért, amit érte tett.

− Örülök, hogy a fiam végül egy olyan lányt talált maga mellé, mint te, kedvesem – szólalt meg Eileen és olyan sugárzó mosolyt vetett a piruló boszorkára, hogy zavartsága mellett is érezte azt a melegséget, amit az váltott ki, hogy Perselus édesanyja elfogadta őt a fia mellett.

− Köszönöm – mosolyodott el Sarah is, majd Perselusra nézett, de neki már csak a szemével üzente azt, amit az előbb az anyjának mondott.

A férfi alig láthatóan biccentett és hagyta, hogy a boszorka félig mellé feküdjön az ágyon.