Tisztalelkű sorozat 3 - Lelkek békéje

23. fejezet

Sarah magába roskadva ült a Fekete tó mellett. Egy hét telt el, amióta Harmon megtámadta a gyilkos átokkal és amióta nem beszélt Perselussal az órákon kívül. Fogalma sem volt, mivel tudta rászedni az igazgatónőt, hogy ne rúgják ki, mindenesetre Harmon az iskolában maradt, ami teljesen kiverte a biztosítékot nála. Sőt, nem csak nála, hanem a barátainál és a többi tanárnál is. Ezek az emberek kezdtek úgy viszonyulni a tanárhoz, mint ötödikben Umbridge-hoz.

Harmon ugyan többet nem támadta meg, sőt még csak nem is szólt hozzá, de állandóan figyelte. Volt, mikor Sarah azon kapta magát, hogy valaki követi, és ilyenkor nagy valószínűséggel ki is szúrta William Harmont, amint nem is próbálván leplezni szándékát, szadistán rávigyorgott. Ilyenkor a lányon borzongás szalad végig és minél előbb el akart tűnni a férfi szeme elől.

A kis mágiakitörése, amibe amúgy az egész Roxfort beleremegett, csak még jobban megutáltatta a többi diákkal. Sőt, mi több az igazgatónőt folyton aggódó szülők zaklatják, akiknek nem tetszik, hogy egy torzszülött jár az iskolában. Ezt Sarah a saját két fülével hallotta, mikor egyik ritka alkalomkor a többiekkel reggelizett. A McGalagonynak szánt levél nem igazán volt rivalló, mégis olyan hangosan olvasta fel magát, hogy még ő is hallotta.

A levél még azelőtt elégett, hogy befejezhette volna a felolvasást.

Napokat sírt a szobájában, nem aludt és nem evett. Az órai teljesítménye volt az egyetlen, ami nem romlott. Mindig is jó tanuló volt, nem kellett órákat a könyvei fölött görnyednie, hogy megjegyezze a dolgokat. Ez most sem volt másképpen. Csakhogy ez azt jelentette, hogy amit más tanulásra fordít, az neki szabad volt, és ő ezeket a feles órákat agyalással töltötte.

Folyton Perseluson törte a fejét. Fájt neki, amit a férfi tett vele, ahogy az is, hogy hazudott neki. Ugyanakkor még mindig szerette és még mindig vágyott rá. Úgy érezte, a férfi az éltető oxigénje, ami nélkül képtelen élni. És tudta, hogyha most beállítana Perselushoz, akkor az tárt karokkal fogadná, de félt.

Félt, hogy újra bántani fogja. Nem akarta újra átélni azt, amit akkor érzett, mikor elnyomták az egész lényét. Pedig az, hogy ő volt Perselusnak a forrása, ugyanezzel a felelősséggel hatalmazta fel. Ő is elnyomhatná a férfiben a mágiát, ő is bánthatná, de az ugyanúgy fájna neki is. Olyanok voltak, mint a Nap és a Hold. Sosem lett volna szabad találkozniuk, mégis fényt adnak a másiknak.

Sarah mélyet sóhajtott és kiropogtatta a nyakát.

− Perselus egy hete úgy néz ki, mint aki az összes létező embert megátkozná – szólalt meg hirtelen mellette Draco, amitől Sarah majdnem a tóba ugrott. A szívéhez kapta a kezét és dühösen pislogott a mardekárosra.

− A szívbajt hozod rám.

A fiú csak elvigyorodott és megvonta a vállát.

− Kitűnő érzékem van hozzá.

A lány megforgatta a szemét.

− Mit csinálsz itt? – kérdezte.

− Láttam, hogy itt vagy gondoltam, beszélhetnénk – felelte Draco és szürke tekintetét az előttük elterülő tóra függesztette.

− Ha Perselusról akarsz beszélni, akkor jobban teszed, ha inkább visszamész a kastélyba – felelte ridegen Sarah. – Nehogy a tóban végezd.

− Engem nem tudsz megijeszteni, remélem, tudod – fordult a lány felé a fiú és egy gúnyos mosolyt küldött felé. – És akkor is fogunk róla beszélni, ha a tóba dobsz.

Sarah bosszúsan sóhajtott és felkelt a helyéről.

− Hazudott, szünetelünk, ennyi – vetette oda tömören.

Draco nyugodtan felnézett rá és ezúttal ő forgatta meg a szemét.

− Aha, ő meg napok óta részegre issza magát és szétveri a szobáit. Bárki néz rá, azt minimum egy hónapos büntetőmunkára küldi. Ja, és azt kihagytam, hogy még Trelawneyt is megsirattatta.

Sarah igyekezett leplezni a döbbentségét, amit a hallottak váltottak ki belőle. Látta, hogy Perselus házsártosabb volt a szokottnál, de azért ezt már túlzásnak érezte.

− Mégis mit vársz tőlem? – emelte fel a hangját a boszorka. – Perselus végig a szemembe hazudott, bántott és még én érzem magamat szarul, amiért még mindig a karjába akarom magamat vetni minden átkozott pillanatban!

− Nem tudom, mi történt kettőtök között, Sarah – rázta a fejét a fiú. – De azt tudom, hogy a keresztapám, amióta csak ismerem, soha senkihez nem ragaszkodott úgy, mint hozzád. Mindenki felé egy rideg embernek tűnik, de mikor te belépsz a szobába, megváltozik. Igen, a többi ember számára még akkor is egy jégszívű senkiházinak tűnik, de aki ismeri, az látja, ahogy megváltozik a tekintete és minden mozdulatodat úgy követi, mint egy szerelmes kiskutya. A világot jelented neki, még ha ezt soha a büdös életben nem vallaná be. – Draco mély levegőt vett, miközben felállt. – Perselus egész életében titkolózott, ez volt a dolga. Sosem mondhatott el senkinek semmit őszintén, mert azzal magát és az illetőt is veszélybe sodorhatta volna. Ezeket a szokásokat nehéz levetkőznie, még ha olyannal is van, akit őszintén szeret. Már pedig téged szeret – nézett keményen a lányra Draco.

Sarah arcán legördültek az első könnycseppek, amiket sietve letörölt.

− Nem akarom, hogy újra bántson – mondta remegő hangon. – Az apám folyton vert, Monstro és Crak is megvert, tavaly folyton vertek, majdnem megerőszakoltak. Egyszerűen nem bírnám elviselni, ha pont Perselus lenne az, aki elárulna. Mert ha ő tenné, akkor tízezerszer jobban fájna, mint az összes többi együttvéve.

− Ha nem bízol benne, akkor jobb, ha inkább befejezitek a köztetek lévő viszonyt, mert bizalom nélkül nem létezhet semmilyen kapcsolat – felelte keményen a mardekáros.

− Félek – ejtette ki szipogva a szót a lány.

− Perselus a legtöbb embert szívfájdalom nélkül átkozná meg. – Draco Sarah vállára ejtette a kezét, és mikor a lány ránézett, elmosolyodott. – De biztos vagyok benne, hogy te lennél az utolsó, akinek szándékosan fájdalmat okozna. Előbb vágná le önként mind a két karját, minthogy rád emeljen pálcát, Sarah.

Sarah halványan elmosolyodott, de belül keserűen jegyezte meg, hogy még pálca sem kellene a férfinek, hogy fájdalmat okozzon neki.

− Héj, szörnyeteg, ezt kapd ki! – kiáltott felé egy másodikos nevetve. Sarah-nak ideje sem volt felé kapni a fejét valami felrobbant az arca előtt. A lány sikítva kapott az arcához, mivel valami por szállt a szemébe, amitől semmit sem látott. Tántorogva hátra lépett, csakhogy a lába nem érintette a földet és beleesett az alig egy-két fokos vízbe.

Sarah nem látott, fogalma sem volt merre van a fel és le. Kétségbeesetten próbált a felszínre jutni, de csak az a kevés levegője fogyott vészesen, amije volt. Érezte, ahogy valami végigsimítja a karját, amitől megdermedt. Tudta, hogy a Fekete tóban rengeteg olyan lény él, ami nem a jószívűségéről volt híres. Ő pedig vak volt.

Hirtelen valami megragadta és húzni kezdte. A lány eszeveszetten küzdött ellene, aztán megérezte a hideg levegőt az arcán, ahogy felbukkant a vízből. Vizet köhögve kapott levegő után. Megpróbálta kidörgölni a szeméből a port és a vizet, de ugyanúgy nem látott. Sőt, csak jobban fájt a szeme.

− Jól vagy? – hallotta maga mellől Draco ijedt lihegését.

− Nem látok – felelte tompán a griffendéles.

−Gyere – emelte fel a fiú a lányt. – Elmegyünk a gyengélkedőre.