Tisztalelkű sorozat 3 - Lelkek békéje

Epilógus

- Elisabeth Eileen Piton!

A bájitalasztal mögött ülő, egyenes, hosszú, fekete hajú kislány ijedten kapta fel a fejét. Élénkék szempárja meglepetten pillantott végig az előtte álló fiatal nőn.

- Hányszor mondtam neked, hogy ne játssz apád laborjában, mert mindketten kikapunk - guggolt le az ötéves kislány elé a nő.

- De, mami - nézett könyörgően a nőre a lány. -, én bájitalt akarok főzni.

- És fogsz is, kincsem - simított végig mosolyogva Elisabeth haján a nő. - Addig is mi lenne, ha nekem segítenél a konyhában? Főznénk apának valami finomat, mire hazajön.

A kislány elgondolkodva oldalra döntötte a fejét, aztán elmosolyodott és bólintva leugrott a székről, amin eddig ült.

- Mi lenne, ha előre mennél, addig én elbeszélgetek Malazár bácsikáddal? - állt fel a nő.

Elisabeth egy pillanatra felnézett az anyjára, majd az asztal mögötti falon függő portréra. A festményen lévő férfi nagyot nyelve, erősen rázta a fejét, de a kislány csak szélesen elvigyorodott és visszanézett az anyjára.

- Persze, mami!

Azzal a kislány felrohant a lépcsőn.

- Áruló - morogta az orra alatt a festmény.

A nő felvont szemöldökkel, csípőre tett kézzel meredt Mardekárra.

- Úgy emlékszem, mintha megbeszéltük volna, hogy szólsz, ha Elisabeth idelent van.

- Ugyan, Sarah, te is tudod, hogy nem lesz semmi baja - nézett megadóan a nőre a festmény. - Eszes kislány.

- Igen, tudom, az én lányom - vágta rá Sarah. - De attól még tudni szeretném, hogy nem mérgezi meg a szomszédokat kedvtelésből.

- Nem tudom, ki volt az, aki rontást küldött a szomszéd fiúra, mert az elvette a lányod játékát - horkant fel Malazár.

- Az csak egy ártalmatlan rontás volt - emelte fel figyelmeztetően a mutatóujját a nő. - Perselus meg akarta ölni azt a csoporttársát, aki megfogta Elisabeth kezét!

- Ne akard elterelni a témát - vágta rá a portré. - Én is ezt tettem volna Perselus helyében!

- Csak öt évesek! - kiáltott fel türelmetlenül Sarah.

- De attól még az én unokám! - kiáltott vissza Mardekár.

Habár ez nem volt igaz. Elisabeth nem volt vérszerinti rokona Mardekárnak, de a portré és a Piton család is akként tekintett rájuk.

- Pont ezért kellene jobban odafigyelned rá - fújta ki mélyen a levegőjét Sarah.

- Szerinted miért tanítottam meg neki a pálcanélküli tarantallegra rontást? - vonta fel a szemöldökét a mágus.

- Ismétlem, csak öt éves!

- Ó, ne mond nekem, hogy te nem adtad oda neki a pálcádat, hogy azzal próbálkozzon?

- Tudod mit? Nekem erre nincs időm - rázta meg a fejét Sarah, és a lépcső felé fordult. - Makacs mardekárosok - morogta az orra alatt felfelé menet.

- Forrófejű griffendéles - vágta rá Mardekár.

Sarah megtorpant a lépcsőn és visszafordult a portré felé. Mardekár nagyot nyelve oldalazott ki a festményből, amint meglátta az aranylóan csillogó szempárt.

- Hahh, gyáva - húzta fel az ajkát a boszorka, és folytatta felfelé az útját.

Elisabeth már a konyhapultnál várta türelmesen. Ahogy meglátta az édesanyját felragyogott a szeme.

- Gyere, mami, siessünk - ragadta meg a nő kezét a kislány. - Tudod, milyen apa, ha morcos. Márpedig ő mindig morcos, amikor a Roxfortból jön.

Sarah halkan felkuncogott és hagyta, hogy a lánya maga után húzza.

Hosszú időre nem lehetett mást hallani csak a két lány hangját és nevetését. Aztán, ahogy közeledett az este, úgy hangzott fel az ajtó nyitódása. Elisabeth rohanva indult meg a hang felé.

- Apa! - kiáltotta a kislány és az apja kezébe vetette magát.

A férfi ajka felgörbült, ahogy átölelte a kislányt.

- Szia, Elisabeth - csókolta homlokon a lányt a férfi.

- Főztünk neked vacsit, apa - mondta vidáman Elisabeth. A férfi elmosolyodott és felvonta a szemöldökét.

- Csakugyan?

- Igen - bólintott a kislány.

- Elisabeth - szólt közbe Sarah lágyan. - Enged, hogy édesapád levegye a talárját!

Perselus szeme az előszobába lépő nőre tévedt, és ha lehetséges még jobban ellágyult.

A férfi mindig is hideg, lekezelő modoráról volt híres, de mikor a családjáról volt szó, mintha egy teljesen más ember lett volna. A feleségén és a kislányán kívül szinte senki sem látta mosolyogni, sem nevetni, a többi érzelméről nem is beszélni. De mikor a két nőről volt szó, szinte lehetetlen volt nem észrevenni a különbséget rajta.

- Szia, Perselus - mosolygott fel a férfire Sarah, majd gyors csókot lehelt a másik ajkára. Perselus már épp többet követelt volna, amikor a kezében lévő kis boszorka megszólalt.

- Fújj, ne már!

Elisabeth fintorogva elhúzta a száját.

Perselus és Sarah is felvont szemöldökkel pillantott rá, amire a kislány idegesen elmosolyodott és ficeregve lekéretőzött az apja karjából.

- A vacsora öt perc múlva kész lesz - fordult vissza Sarah a férje felé.

- Addig még elintézek valamit a laborban - biccentett Perselus.

Sarah és Elisabeth ideges pillantást váltott, de nem szóltak egy szót sem. Ahogy Perselus eltűnt az alagsorba vezető lépcsőn, Sarah Elisabeth felé fordult.

- Öltözz, meglátogatjuk Harry bácsikádékat!

A kislány egy szó nélkül rohant a cipőjéhez, míg az anyja a konyhába sietett, hogy lezárja a tűzhelyet. Utána visszarohant az előszobába és gyorsan ő is felöltözött.

Éppen az utolsó gombot gombolta be a kabátján, amikor meghallották.

-Sarah! - érkezett a fenyegető hang.

Sarah és Elisabeth váltott egy ijedt pillantást, majd az ajtóhoz rohantak.

- Harryéknél leszünk! - kiáltotta Sarah.

- Szia, apa! Szeretlek! - kiáltotta Elisabeth is, majd mindketten kirontottak a házból.

The End