Tisztalelkű sorozat 3 - Lelkek békéje

41. fejezet

Perselus törökülésben, lehunyt szemmel ült a földön. Körülötte párnák és könyvek hevertek, előtte a Sarah-tól kapott zsebóra feküdt. A mindig rendezett és tiszta nappali most egyáltalán nem emlékeztette az embert régi állapotára.

De a férfit nem érdekelte.

Gondolatai messze nem a szobái állapotával voltak elfoglalva. Nem, Perselus Piton fejében emlékek tömkelege játszódott le. Emlékek, amik egy makacs, griffendéles fruskával voltak közösek.

Perselus látta maga előtt az összes emléket, amik ahhoz vezettek, hogy egymásra találjanak. Emlékezett, Monstro és Crak kellett ahhoz, hogy elinduljanak a közös útjukon. Akkor még csak azt gondolta, hogy Sarah Selleck egy újabb áldozat, de ahogy teltek a hetek, rá kellett döbbennie, hogy a boszorka minden volt csak áldozat nem.

Emlékezett az első esetre, mikor azt hitte elveszíti a lányt. Ohh, az akkori fájdalma mennyire eltörpült a mostani mellett, pedig Sarah nem halott.

Perselus látta hogyan kerül egyre közelebb hozzá a lány, hogyan lesz a számára egyre fontosabb. Látta az első csókjukat, ami ugyan a felix felicis miatt csattant el, de az ő szívében akkor is különleges helyet foglalt el.

Végig látta maga előtt a háború fájdalmas pillanatait, ahogy megpróbálták néhány lopott percben megtalálni az erőt és boldogságot. Újból átélte, ahogy Sarah felette zokog, miközben ő csakis arra tudott gondolni, hogy nem akarja elveszíteni a lányt. Nem akarja egyedül hagyni, de ha meg kell halnia, akkor már úgy fog meghalni, hogy elmondja a lánynak, szereti.

A gyengélkedőn töltött idő, amikor csakis írásban kommunikálhatott. Ahogy Sarah volt az egyetlen személy, akit megtűrt maga mellett, sőt, akarta, hogy mellette legyen. Akkor azt hitte, végre minden rosszon túl vannak. De tévedett. Sarah nincs mellette.

Észre sem vette, hogy könnyek gördülnek le az arcán.

Szinte érezte a lány érintését a bőrén, érezte az ajkát a sajátján. Hallotta a hangját, a kacagását. Látta a mosolyát, a csillogó kék szempárt, ami mindig olyan mély szeretettel nézett rá. Sosem hitte, hogy egyszer valaki így fog rá nézni. De Sarah valóban szerette. Lerombolt minden átkozott falat, amit maga köré emelt és helyettük beburkolta őt a szeretetével. És Perselus végre élőnek érezte magát, mi több, fontosnak. Valaki számára fontos volt. Sarah úgy fogadta el, ahogy volt. Bízott benne, amikor senki sem, és mellette állt, amikor mindenki hátat fordított neki.

A szíve nagyot dobbant, ahogy túlcsordult a temérdeknyi érzelemtől.

Aztán egy újabb kép jelent meg előtte. Nem tudta, miért pont ez jutott eszébe, hiszen akkor még Sarah nem volt több mint egy átlagos diák.

Perselus Umbridge irodája felé tartott. Nem volt elég baja, most, hogy a Sötét Nagyúr újra visszatért és Dumbledore bujdosik, még ez a varangy is ugráltatja.

Ahogy benyitott, majdnem elfintorodott az élénk rózsaszín falaktól és a temérdeknyi macskától. Aztán észrevette a diákokat, köztük a Pottert és a többi félkegyelműt. Szeme megakadt Sellecken, akinek felrepedt ajkából lassan csörgedezett a vér. Fogalma sem volt, mi történhetett vele, de nem úgy tűnt, mintha a lányt annyira megviselte volna. Kék pillantása dühösen meredt Umbridge-ra, és Perselus még az ajtóból is érezte, ahogy a boszorka mágiája fenyegetően körbe lengte. Már akkor erősebb volt a korabelieknél.

- Hívatott engem igazgatónő? - szólalt meg vontatottan.

- Piton - perdült felé a nő. - Igen, ki kell csikarnom néhány választ, és tűnik, szépszerével nem megy. Van magánál veritaserum?