Tisztalelkű sorozat 3 - Lelkek békéje

38. fejezet

Csepp...

Csepp... Csepp...

Idegesítette a hang. Még aludni akart. Ólmos fáradtság nehezedett rá, de a vízcseppegés miatt képtelen volt visszaaludni.

Lassan felnyitotta a szemét. Elsőnek, ránézésre, egy acél ajtóval találta szemben magát, ami egyáltalán nem hasonlított a szobájában lévőre, sem Perselus lakosztályához. Homlokráncolva támaszkodott az alkarjára, miközben körbenézett.

Egy ablaktalan szobában volt. Mindkét csuklója köré fekete láncok tekeredtek, amiket egy-egy falhoz rögzítettek.

Sarah lélegzete felgyorsult, ahogy tudatosultak benne a dolgok.

Elrabolták.

Lefedték.

Nem tudja használni az erejét.

- Nem – rázta a fejét pánikolva. Megpróbálta elérni Perselust, de semmi. A fonalak a sötétbe vesztek. – Nem – ismételte.

Megpróbálta lefeszegetni a láncokat a csuklójáról vagy kitépni a falból őket, de minden hasztalan volt.

Aztán az ajtó hirtelen nyikorogva kinyílt, ő pedig felkapta a fejét.

- Hiába próbálkozol bármivel is, azokat a láncokat nem fogod tudni levenni.

- Maga – sziszegte a lány, ahogy végigmérte a férfit. William Harmon mosolyogva mérte végig a leláncolt boszorkát. Szemében olyan élvezet csillogott, amit Sarah még sosem látott a férfin.

- Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lesz elkapni téged – mondta Harmon és egy széket varázsolt magának. – De, hát, nem hiába vagy Tisztalelkű, aki ráadásul még a Sötét Nagyurat is legyőzte.

- Szóval miatta van ez az egész? – kérdezte Sarah. – Voldemort miatt?

A férfi hangosan felkacagott.

- Voldemort miatt? – kérdezett vissza még mindig mosolyogva. – Nem – ingatta meg a fejét lassan. – Engem nem érdekel ő. Ez miattad van, csakis miattad. – Sarah értetlen tekintetére felsóhajtott. – Tudod, te vagy az egyetlen ismert Tisztalelkű a varázsvilágban. A híred még Amerikába is eljutott. Sokan rettegnek tőled, de még többen csodálnak. A Tisztalelkűek régen a hatalom jelképei voltak. Annak a családnak, aki rendelkezett eggyel, minden kapu megnyílt. Én személy szerint jelentéktelen varázserővel rendelkezek, de mindig is értettem a kutatáshoz – villant meg Harmon szeme. – Mikor az újság leközölte, mi is vagy, tudtam, hogy itt az én lehetőségem.

- A lehetősége?

- A lehetőségem, hogy végre nagy legyek – állt fel a férfi.

- Maga beteg – köpött ki felé Sarah. – Ártatlan embereket bántott csak azért, mert feltűnési viszketettsége van! Mi haszna van ebben? Nem tud rávenni, hogy bármit is megtegyek magának!

- Ó, dehogyisnem – biccentette oldalra a fejét Harmon. – Tudod – guggolt a boszorka elé. Két ujjával közrefogta a lány állát. Sarah undorodva meredt rá. -, sok ember van, akiknek keresztbetettél és szeretnének revansot venni. Azt hiszed, mindent egyedül végeztem? Nem, volt segítségem. És most ők is ki akarják venni a részüket a győzelemből. Szerintem tudod, kikről beszélek.

Harmon eleresztette a griffendélest és felemelkedett. Hátat fordított és a kijárat felé indult.

- Mire végeznek veled, arra sem fogsz emlékezni, ki is vagy valójában és minden kérésemet örömmel fogod teljesíteni.

Az ajtó hangos csattanással zárult be.

Sarah remegő ajkakkal húzódott az egyik sarokba. Felhúzta a térdét és átölelte. Nem omolhatott össze, nem adhatta fel. Mégis a félelem vasmarokkal szorította a szívét.

Le kellett nyugodnia. Ki kell valamit találnia, hogy elérje Perselust. Meg kell nyugodnia...

De ahogy az ajtó újra feltárult és ezúttal egy másik személy lépett be, minden törekvése a higgadtságra, odaveszett.

**********

Három nap telt el azóta, hogy Sarah-t elrabolták. A Rend felbolydult, sőt, Kingsley által a Minisztérium is. Mégis a lánynak se híre, se hamva. És Perselus nem érte el. Akárhogy próbálkozott, csak sötétség volt, amit talált.

A férfi egyre kétségbeesettebb lett. Nem aludt, nem evett. Arcát borosta takarta, szeme mániákusan csillogott. Nem érdekelte semmi sem Sarah-n kívül. Még az óráit sem tartotta meg.

Ha eddig titok is volt a kettejük kapcsolata, mostanra már a hülye is rájöhetett, hogy a pince réme közeli kapcsolatot ápol egy diákjával. Már az újságok is több cikket leközöltek, amiben ezt találgatták, de Perselust nem érdekelte.

Őt egyedül az érdekelte, hogy visszakapja a párját és megölje azt, aki elvette tőle.

- Pihenned kellene, Perselus – szólította meg halkan Draco az egyik gyűlés után.

Mióta a lány eltűnt minden este összeült a Rend.

- Jól vagyok – vetette oda érzelemmentesen a férfi.

- Nem vagy jól – felelte a fiú. – Azzal nem segítesz Sarah-n, ha tönkreteszed magad. Tudom, hogy nehéz, de szűkségünk van arra, hogy racionálisan gondolkodj.

Piton vetett egy pillantást Dracora, és máris érezte, hogy a folyamatosan benne fortyogó düh robbanni készül.

- Áruld el nekem, Draco, te képes lennél rá? – sziszegte a fiú szemébe nézve. – Te képes lennél higgadtan gondolkodni, miközben tudod, hogy az a nő, akit a világon a legjobban szeretsz, talán éppen ebben a percben is szenved?

- Ha ezzel megmenthetném, akkor igen – bólintott határozottan Draco. – A háború alatt te voltál Dumbledore kéme, még magát a Sötét Nagyurat is átverted! Pont te ne tudnál higgadtan gondolkodni?!

- Akkor még nem volt, mit veszítenem – felelte halkan Perselus, és otthagyta a fiút. Kifelé menet egy zsebórát húzott elő a zsebéből. Ahogy megérintette a fedlapot aranyló betűk villantak fel.

A miénk.

A férfi tekintete egy pillanatig csak időzött a gyöngybetűkön, aztán felnyitotta az órát. Az ő neve még mindig a végtelenjelen állt, de Sarah-é a veszélyen volt.

Perselus összepréselte a száját.

Meg kell találnia...