Tisztalelkű sorozat 3 - Lelkek békéje

43. fejezet

A Nap lemenő sugarai végigcirógatták az arcát. Június vége felé az igazi nyár már rég beköszöntött, Sarah Selleck mégis hosszú farmernadrágot és kapucnis pulóvert viselt. Az enyhe szellő a rövid, éppen csak a füléig érő tincseivel játszott, míg kék szeme a lemenő Napba révedt. Gondolataiban messze járt.

Egy hónap telt el a kiszabadítása óta, és akkor talán nem tűnt úgy, de ahogy teltek a napok és volt ideje mindent átgondolnia, összeomlott. Mikor minden egyes percben a túlélésért küzdött, nem volt ideje azzal foglalkozni, min is ment keresztül. De ahogy elmúlt a veszély és ő szabad lett, minden egyes pillanat kísértette. Nem csak álmában, de az ébrenlét minden pillanatában. És nem volt ember, aki segíthetett volna neki.

Nem is tudtak volna neki. Aligha beszélt, szinte csak néhány szót ejtett ki az ajkán, de ami a legszembetűnőbb volt, hogy az egykoron oly' erős, büszke boszorka, most megtörten, lehajtott fejjel ment mindenhova. Lényéből már nem sugárzott az az erő, ami mindenkit hittel töltött el a sötét időkben.

Sarah Selleck nem volt más csak egy üres porhüvely.

- Nem voltál vacsorán. - Perselus szándékosan a tőle megszokottnál hangosabban közelítette meg a griffendélest, hogy ne ijessze meg. Nem mintha Sarah nem figyelt volna fel a legkisebb neszre is. Talán soha többet nem lesz majd képes csak úgy nyugodtan üldögélni valahol anélkül, hogy ne félne minden pillanatban attól, hogy megtámadják.

A lány vetett egy gyors oldalpillantást a férfire, ezzel jelezve, hogy tudomásul vette a jelenlétét, de aztán rögtön vissza is tért a semmibe való bámulásához.

A férfi mélyet sóhajtva pillantott végig a boszorkán. Fájt a szíve, hogy Sarah-nak ezt kellett átélnie. Tudta, hogy hosszú és rögös út lesz a gyógyulás, és a lány soha nem lesz már olyan, mint azelőtt, de ahogy teltek a napok és csak azt látta, hogy Sarah szinte haldoklik, őt is megtörte.

Egymás társai voltak. Többek voltak egymásnak szimpla párnál. Egymás forrásai voltak, a lelkük úgy szerette a másikét, mint ahogy egyetlen ember sem képes, és ha az egyik fél haldoklott, akkor a másik vele halt.

Perselus lelke egy része meghalt, amikor elvesztette Lilyt.

Legalábbis ezt hitte.

Aztán Sarah ismét megmutatta neki a boldogságot, de ha végig kell néznie, ahogy élete szerelme lassan, előtte hal meg, abba ő is belehal.

A férfi újból mélyet sóhajtott és a térde hangosan roppant egyet, ahogy a griffendéles elé guggolt. Sarah azonnal lesütötte a tekintetét, ahogy Perselus a látóterébe került.

Ez volt a másik.

Sarah Selleck képtelen volt bárki szemébe is nézni.

És főleg nem tudott Perselus szemébe nézni.

- Sarah, nézz rám, kérlek! - Perselus hangja halk volt, megnyugtató, de a lány ennek ellenére sem emelte fel a pillantását.

- Tudom, hogy borzalmas dolgokat tettek veled, de tudnod kell, hogy én itt vagyok - mondta lágy, szeretetteljes hangon, miközben kezével óvatosan megérintette a boszorkáét. Sarah összerezzent egy pillanatra, de nem húzta el a kezét. - Szeretlek - folytatta, és ezúttal hagyta, hogy az hangját átitassák a lány iránt érzett érzelmei. - Annyira szeretlek, hogy képtelen lennék nélküled élni. Az életem vagy, Sarah Selleck. Te vagy a boldogságom, a másik felem, nem veszíthetlek el.

Perselus lehajtotta a fejét és homályos tekintettel bámult az összekulcsolódott kezükre.

Sarah apró nedvességet érzett a bőrén, amire végre meglepetten levette a tekintetét a lemenő Napról és az előtte guggoló férfire nézett.

És ahogy meglátta, hogy Perselus Piton rázkódó vállal, némán zokog előtte, az ő szemét is ellepték a könnyek.

Perselus nem ezt érdemelné. Nem egy gyenge, széttört nőt érdemelne maga mellé.

Ő nem érdemelte meg a férfit.

Óvatosan elhúzta a kezét a férfitől és bár a szíve szakadt meg, de felállt és magára hagyta.

**********

Mardekár Malazár némán, fürkésző tekintettel nézett végig az íróasztala előtt ülő boszorkán.

- Hány éjszakát akarsz még idelent tölteni ahelyett, hogy az ágyadban aludnál? - kérdezte végül a mágus.

Sarah fellesett a festményre, majd gyorsan visszabámult az ölébe fektetett kezére.

- Képtelen vagyok aludni - motyogta a lány.

- Kérhetnél a párodtól valami bájitalt, úgy tudom, ő bájitalmester - ajánlotta Malazár.

- Nem akarok Perselus terhére lenni - felelte alig hallhatóan Sarah.

Mardekár felhorkantott.

- Az a férfi konkrétan a térdén csúszna előtted, ha azt kérnéd tőle.

- Nem érdemlem meg őt.

- Azok, akiket gyakran bántottak, egy idő után elhiszik, hogy megérdemlik és ők tehetnek arról, hogy bántják őket - magyarázta a mágus. - Szerintem te is így gondolod, és magadat hibáztatod mindenért. Szerintem képtelen vagy elfogadni, hogy te egy áldozat vagy és semmiről sem tehetsz. Nem te vagy a hibás, kislány! És higgy nekem, a párod majd meghal, hogy melletted lehessen.

Sarah kételkedve felnézett a portréra.

- Kapd össze magad és nyiss egy picit a férfi iránt, akit a lelked még az életnél is jobban szeret, ha nem is magad miatt, de miatta, mert különben nem csak magadat küldöd a halálba, hanem őt is! A lelketek össze van fonódva, és habár a legtöbb esetben, ha egy Tisztalelkű forrása meghal, akkor maga a Tisztalelkű nem hal vele, de ti már rég sokkal többek vagytok, mint egyszerű forrás és Tisztalelkű. Perselus pontosan érzi, hogy megöleted magad!

A griffendéles szemébe könnyek gyűltek.

- Nem érdemlem meg őt - mondta remegő hangon.

- De pontosan megérdemled, ahogy ő is megérdemel téged - vágta rá élesen Malazár. - Tudod miért? - kérdezte, amire a lány kérdő tekintettel lesett rá. - Mert mindketten Tisztalelkűek vagytok és mindketten a másik forrása vagytok. Mi bizonyítaná annál jobban a szerelmeteket, minthogy a lelketek a másikéval van összekapcsolódva? A lelketek már azelőtt tudta, hogy szeretitek egymást, mintsem egyáltalán ti magatoknak bevalljátok, hogy kedvelitek a másikat. Szóval kapd össze magad, kislány, mert nem azért segítettem nektek, hogy aztán végignézzem, ahogy mindketten elsorvadtok. Aztán meg - tette hozzá némiképpen lágyabban a férfi. - egészen megkedveltelek. A szívemre venném, ha ennyi minden után, te, saját döntésedből mondanál le az életedről. Megérdemled a boldogságot, Sarah!

Mardekár Malazár akkor mondta ki először a nevét, és a lánynak a meghatottságtól újból könnyek gyűltek a szemébe.

Tudta, hogy a morcos külső mögött egy jó lélek rejlik. Hiszen ő mindig megérezte.